„Fejedelem, a fundamentum áll!”

Az Áprily Lajos által fundamentumnak nevezett kollégiumot 1622-ben alapította Gyulafehérváron Bethlen Gábor, majd az állandó török-tatár fenyegetés miatt Apafi Mihály 1662-ben a védettebbnek tűnő Nagyenyedre költöztette. Jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a 19. Század végéig az ősi alma mater adta az erdélyi tudomány és kultúra nagyjainak legalább kétharmadát. Az iskola nagyenyedi épületeit többször lerombolták, de viszonylag mindig rövid idő alatt újraépítették. A jelenlegi épületegyüttest 2016-ban újították fel teljes egészében.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”

Az emlékév nyitóünnepségére a kollégium udvarán került sor, ünnepi beszédek hangzottak el és fellépett az iskola kórusa, Szabó Zsombor zenetanár vezényletével. Felcsendült, többek között, a Bethlen-induló, Szőcs Noémi végzős diáklány pedig Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az Embernek című versét szavalta el. Konferált Kerekes Erika aligazgatónő, aki Kerekes Sámuel versidézetekkel ecsetelte „Bethlen Gábornak ősi örökét” és megköszönte a szervezők, a Dr. Brendus Gyula Egyesület, a Fehér megyei RMDSZ nőszervezete és természetesen a kollégium segítségét.

A felemelő alkalom ünnepi áhitattal kezdődött. Demeter Szabolcs iskolalelkész Pál apostol római levelének 8:31-ből kölcsönözte az alapigét: „Pál apostol Kr. után 56 körül töpreng ezen a kérdésen, a sok üldözés, börtönbevetés, megveretés után, ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (...) Az 1560 április 19-re virradó éjjelét nyugtalanul töltötte a reformáció egyik legfontosabb embere, Melanchton Fülöp. Súlyos betegen feküdt, szemben a halállal, s közben ez a kérdés foglalkoztatta: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (...) 1629 november 15-én, épp a mai napon, kollégiumunk alapítója és névadója, Bethlen Gábor fejedelem szintén ezzel a Pál apostoli kérdéssel küszködik a halálos ágyán. A beszédre már gyenge fejedelem leírja a választ: Senki sincsen, bizony senki!”

Szőcs Előd unitárius lelkipásztor arra buzdította a jelenlevőket, hogy minél gyakrabban merítsenek a kollégium múltjából és „ne felejtsék el azok nevét, akik a kevesek ösvényén jártak azért, hogy nekünk könnyebb legyen”. Szász János római-katolikus plébános elmondta a Miatyánkot, Tóth Tibor László református lelkipásztor pedig áldást mondott a „négyszáz éves isteni csodára” és bizakodását fejezte ki aziránt, hogy „négyszáz év múlva is lesz aki e helyen hálát mondhat a fejedelemnek és Istennek”.

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet!”

A felszólalók a kollégium történelmi-kulturális szerepét ecsetelték és kihangsúlyozták a mai dél-erdélyi szórványban betöltött fontos szerepét.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere azt emelte ki, hogy Bethlen Gábor felismerte az anyanyelvi oktatás fontosságát, és háborúk idején épített kollégiumot, amely ma, a világjárvány idején is őrzi az alapító szellemiségét. E szellemiség lényegét a fejedelem szállóigévé lett kijelentésével példázta: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Benedek Zakariás parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy iskolák nélkül nincs jövő, anyanyelv nélkül pedig egyetlen nemzetnek sincs jövője a világon. Nagyenyeden mindig voltak emberek, akik felvállalták a kollégium szellemiségét, ezért reménykedhetünk abban, hogy a következő négyszáz évben is lesz itt magyar oktatás és magyar jövő.

Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke, a „tenniakarás szellemiségének” nevezte Bethlen Gábor országépítő munkáját, amelyet a legnehezebb körülmények között, egy emberöltővel Mohács után, a vallásháborúk által felzaklatott Európában, a két birodalom szorításában levő Erdélyben valósított meg következetes és rendületlen munkával, majd hozzátette: „míg az épületek lerombolhatók, az a szellemiség, amelyet ez az iskola átadott és átad, elpusztíthatatlan”.

Oana Badea, Nagyenyed polgármestere felidézte: ő maga is tanítóképzőt végzett, sőt a kollégium egyik épületében működő óvodába járt, míg édesanyja román nyelvet tanított az iskolában és kellemesen emlékszik vissza az itt eltöltött időszakra, kicsit belekóstolt a hely szellemiségébe. Reményét fejezte ki, hogy sikerül megértetni és megismertetni a kollégium jelentőségét azokkal a nagyenyediekkel is, akik nem kötődnek hozzá hasonló módon az intézményhez.

Az ünnepség keretében a kollégium udvarán egy molinót helyeztek el, amelyen az impozáns épületegyüttesről készült légi felvétel mellett az alapítás éve (1622) és a 400. évforduló éve (2022), valamint a „Fejedelem, a fundamentum áll!” jelmondat látható. A molinó egy tűzfalra került a kollégium és az egyházkerület címerét ábrázoló molinók alá.

Szőcs Ildikó, az iskola igazgatója ünnepi beszédében elmondta: a molinóra került jelszó az iskola egykori tanárának, Áprily Lajosnak a módosított verssora. A költő ugyanis múltidőben beszélt a fundamentumról. „Jelenteni jöttünk, hogy a fundamentum áll, és erre építeni lehet. Amikor szükséges, mindannyian együtt tudunk lenni, egy gondolattal, egy szívvel azért, hogy ennek a kollégiumnak a múltjához méltó jövendője lehessen” – fogalmazott az igazgatónő.

Szőcs Ildikó a Szabadságnak elmondta: az emlékév során tudományos ülésszak, konferencia, véndiák-találkozó szervezésére készülnek és két kiadványt terveznek megjelentetni, egy emlékkönyvet illetve egy olyan gyűjteményt, amely tartalmazza az emlékünnepség momentumait és bemutatja a kollégium nagyjait. Ugyanakkor Gyulafehérváron is lesznek események, sőt a református egyházmegye más településein is, amelyekbe bekapcsolódnak a kollégium diákjai. A főrendezvényt 2022 szeptemberének utolsó hetére tervezik.

A „bethlengábori multiplikációs faktor”

A felszólak közül Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese tért ki a legrészletesebben a névadó fejedelem munkásságára és  fogalmazta meg annak jelentőségét: „Erdély a kollégium gyulafehérvári megalapítása után megoldotta azt a hiányt, amelyet a külföldi akadémiáknak csak részben sikerült. Az iskola úgy képzett lelkészeket és állami hivatalnokokat, hogy – míg számunkra a kedves és felejthetetlen alma mater volt - közben bel- és külföld előtt is hírneves lett (...) A Fejedelemség politikai létezésének előfeltételét képezte egy olyan egyházi és hivatalnoki (nemesi) réteg kinevelése, oktatása, amellyel alig megszületett politikai és vallási identitását megalapozhatja. Ennek felismerése egy történelmi imperatívusz volt, hiszen a reformáció koránk egyetemei (Wittenberg, Heidelberg, Utrecht, Leiden) még alig kezdték el tevékenységüket, a régi világ akadémiái nem csupán vallási okokból, de az erdélyiek számára elérhetetlenné váltak (Bologna, Párizs, Krakkó, Pádua, Róma). A vallásháborúk korában a legpragmatikusabb gondolatnak számított az, hogy az otthoni oktatás fejlesztésével épp a reformáció egyik alaptételét, a nép széleskörű otthoni művelését lehessen megvalósítani. A hazai oktatás fejlesztésének gondolatát 1571-ben János Zsigmond vetette fel, Báthori István 1581-ben próbálta ugyan, de hosszú távon, 1622-vel kezdődően Bethlen Gábor valósította meg”, aki „ a már létező kollégiumi rendszert akadémiává, majd illusztris, azaz rendes akadémiává fejlesztette. Bár ez utóbbi intézmény sem tett mindenben eleget a nyugati stílusú egyetemek szerkezeti elvárásainak, ugyanis orvosi, teológiai és jogi kar nem tudott különállóan kiépülni, mégis a teológus- és hivatalnokképzés égisze alatt azt a tudást, amit a Nyugat magas szinten a humántudományok terén adhatott, Erdély is nyújtani tudott. Az alapítás tehát nem egyszerűen református oktatáspolitika, hanem azon túl politikai pragmatizmus kérdése is volt. Egy olyan belső testi és lelki szükség termelte ki ennek a szükségességét, amely a mai napig sarokköve identitásunknak és megmaradásunknak.”

Gudor Botond szerint azáltal, hogy a fejedelem külföldi professzorokat hívott meg, Európát hozta el Erdélybe, Gyulafehérvárra, a diákok számára egy karnyújtásnyi távolságra, mindennek fenntartásához enyedi-debreceni birtokokat, ösztöndíjakat és nagylelkű támogatásokat biztosított. Az esperes szerint ugyanakkor az iskolaalapítás ennél többet jelentett. „A kollégium lett az az intézmény, amely évszázadokon át generációk hosszú sorát oktatta és oktatja: folyamatos bázisa az erdélyi magyar oktatásnak. A fejedelmi alapítás oktatáspolitikai felelősségvállalása végigvonul az erdélyi Fejedelemség minden korszakán. (...) Apáczai Csere Jánossal elindul az a folyamat, amelyet nyugodtan nevezhetünk bethlengábori multiplikációs faktornak. Ugyanis a gyulafehérvári, majd nagyenyedi kollégium által patronált középiskolák rendre kialakították saját arculatjukat. Gondolok itt Felsőbányára, Szászvárosra, Udvarhelyre. Ehhez tartozik az újabb intézményalapítási hullám, amelyet (...) Kolozsváron, Marosvásárhelyen és a Partium számos pontján valósítanak meg. Ezzel a gyulafehérvári-nagyenyedi alma mater akarva, akaratlanul bábáskodott az erdélyi oktatási intézmények létrejötte fölött. Olyan meghatározó intézményévé vált Erdélynek, amelyhez mindenképp viszonyulni kellett.”

Borítókép: KIS CSABA