Kovács Sándor teológiai tanár legújabb előadása a székelyek eredetével foglalkozott, bevezetésként pedig két történelmi tárgyú rajzfilmet (A tejút és a varázspatkó, valamint a Géza legendái) tekinthettek meg a résztvevők. A vizuális hatás előkészítette a szóbeli mondanivalót, amelynek nem az volt a célja, hogy már lezárt kutatások eredményeit ismertesse. Továbbra is maradtak kérdőjelek, és további kutatásokat is végeznek a témában.
Az előadás a székelyek történetét a legendák és a tudományosság szempontjából külön-külön vizsgálta. Szűcs Jenő véleménye szerint „a székely eredet kérdése egyike a történelem igazán soha ki nem bogozható relytélyeinek.”
Érdekes utalásokat hallhattak a résztvevők a székelyek eredetére és az ősi írásra vonatkozóan. Két fő irányzat bontakozott ki az előadásból: az első szerint a székelyek a hét honfoglaló törzs egyik magyar nyelvű közösségét alkották, a második szerint a székelyek török eredetűek, csatlakozott népelemként a hunok nemzedékéhez tartoztak. De akadnak olyanok is, akik a bolgár eszkilektől, az avaroktól, vagy a késő avaroktól származtatják őket.
Sokáig léteztek az ún. székely kiváltságok (önálló jogszabályozás, közigazgatás, bíráskodás, és katonapolitika), amelyek eltörlésében János Zsigmond fejedelemnek volt szerepe. Ezért tört ki az 1562-es székely felkelés. Báthory Zsigmond fejedelem 1601-ben adta vissza aztán jogaikat. Még ma is megvannak tájainkon a nyomai a hét székely széknek, amelyek közül a hozzánk legközelebb eső az Aranyosszék. A történelmi székekre – Udvarhelyszék (Bardócz és Keresztúr), Csíkszék (Gyergyó és Kászoni fiúszékek), Orbai-szék, Háromszék, Kézdiszék, Marosszék, Aranyosszék (Felvinc központtal) – a demokratikus „önrendelkezéssel” bíró közösség szerveződési formájaként kellett tekinteni. Az 1848–49-es szabadságharcban Batthány Lajos miniszterelnök felhívást intézett a székelyekhez a részvétel érdekében, amit ők lelkesedéssel fogadtak, és mindvégig kitartottak.
Külön érdekessége volt az előadásnak a székely rovásírásról szóló rész, amely máig sem teljesen megfejtett értékes örökség. Főleg a templomokban maradtak fenn nyomai. Pl. az énklaki rovásírást 1846-ban Orbán Balázs teszi közzé hallhatatlan művében, A Székelyföld leírásában. Ismertebb a székelyderzsi felirat, amelynek több fordítása is akad, vagy a bögözi templomfelirat az 1480–1530 közötti időkből.
Az előadás tanulsága, hogy a mitizált múlt helyett az előítéletektől mentes, dokumentált történetírás és a szomszéd népekkel való egyeztetés előbb-utóbb eredményes lehet. Ez lehet az eredetkutatás egyetlen járható útja.
