Csak futóknak
Akkor, amikor ott laktál abban a tömbházban, azt hiszem nem meséltem el neked ezt a sztorit. Pedig fontos nekem, azóta is nyomaszt kissé. Keveseknek beszéltem róla.
Úgy ’92-ben lehetett, amennyire emlékszem Árpi, Huni, Csabika, Alpár és még jó páran elmentünk oda, ahol az a fehér tömbház épült, de akkor még csak építőtelep volt, nem különösen jól bezárva. Kicsit ismertem is a környéket, korábban a közelben laktunk a szüleimmel, de az építőtelep minden gyereknek kaland, így nekem is az volt. Eleve tilos belépni, ráadásul azért elég messze laktunk onnan, nem is lett volna szabad olyan messzire elmennem, de a többiek is mentek, mentem én is tehát, végre ott volt az esély, hogy én is vagány legyek. Ez már csak azért is jó volt, mert akkor Árpi, aki verekedős volt, mondjuk nem engem püfölt volna. Na de vissza az építőtelephez.
Életemben akkor jártam először félkész épületben. Valahogy ma is varázslatosnak találom, ahogy helyükre kerülnek a falak, lyukak maradnak ajtónak, ablaknak, födém, lépcső, miegyéb összeáll, mintha valami mitikus lény anatómiáját tanulnám, elképzelem, hogy hol lesz az ágy, a polc, a ruhásszekrény, a fürdőszobában a wc csésze, a hajlakkos polc.
Besurrantunk az épületbe, talán szaladgáltunk, talán „ő he’”-kkel buzdítottuk egymást, Árpi pedig a falból kezdte cibálni a berman csövet. A berman cső nagy kincs volt, abból lett a berman puska, amiből házi készítésű, hegyes, felcsavart papírt fújtunk az ellenségre, bárki is legyen az. Volt gombostűs lövedék is, de azzal egymásra azért nem lőttünk, azt nem szabadott, de fába, falba, ajtóba, tömbházfalba igen jól beleállt. A berman cső, az kincs volt, kincs volt, mert nekem csak vaskocsiim voltak, meg pár katonám, komoly pisztolyom, ami lőni tudott volna, régi hiánycikknek számított.
Szóval Árpi talált egy helyet, ahol a falból ki lehetett tépni a csövet, tépte is rendesen, de nekem nem volt ilyen szerencsém, ráadásul Árpi nagyobb is volt, meg egyáltalán, olyan vezérféle, semmiképp sem barát, csak olyan ember, aki megtűrt maga mellett minket. Ha éppen adott pár boxot.
Ma már nem emlékszem, hogy ki jött rá, hogy az egyik garázsféle épületet raktárnak használják, sőt, arra, hogy az ajtaja is nyitva van. Talán Alpár, talán valaki más, de a lakatot ki lehetett nyitni, le lehetett szedni, kínai vacak volt, akkor még ilyen is alig akadt. Az ajtót kinyitottuk, és odabent várt a meglepetés, a fiúcskák álma. Rengeteg berman cső. Tényleg: rengeteg. Nem olyan 20-30 centis darabok, hanem hosszú-hosszú, felhasználásra váró csövek. Persze, hogy bementünk. Ezek sokkal jobb bermanok voltak, mint amilyeneket Árpi ráncigált ki a falból, ezek nem voltak eltörve, a végük egyenes volt és nem csorba, ráadásul nem csak az a sápadt-sárgás vacak, hanem szép színes, zöld cső.
Az igazat megvallva én voltam a legkapzsibb. Ma azt mondanám, hogy egy 5 méteres darabot loptam el. (Az imént majdnem azt írtam, hogy hoztam, mert emlékszem arra, ahogy a cső a kezemben ring, hullámzik, ahogy a helyszínről igyekszünk eltűnni, de aztán rájöttem, hogy szépíteném a helyzetet. Ez lopás volt, tudtam én is, hogy ezt nem szabad, ez a valakié, ez kell még az épületbe, ilyesmit még soha sem csináltam. Nem lett volna szabad, de örültem és izgultam, és nagyon-nagyon akartam olyan berman puskát, aminek forgója van, mint a revolvernek és nagyon-nagyon szerettem volna, ha Árpi, Huni, Csabika, Alpár és a többiek engem csodálnak. A puskára emlékszem még, arra, hogy csodáltak, vagy sem már nem.)
Az élmény megmaradt, az első olyan élményem, amit a tulajdon rosszaságom teljes tudatában követtem el. Nem seprem a szőnyeg alá, azzal, hogy gyerekcsíny és megjegyzem alaposan, leginkább azért, mert minden következmény nélkül megúsztam. Azóta sem tudom, hogy miben kúsznak a kábelek a fehér tömbházban, de gyanítom, hogy valahogy megoldották a dolgot, mert akkor, amikor ott laktál, akkor égett a villanyod.
Miért fontos mindez éppen ma? Jöjjön a hír. Sepsiszentgyörgy központjában, a Iulian Tănase jégszobrász által, a 2017-es év köszöntésére készített alkotást január 10-én megrongálták. A térfigyelőkamera felvételéből kiderül, hogy délután az iskolából hazafelé tarthatott pár gyerek – egyikük az egyes és a hetes számokat lelökte a földre, azok pedig nyilván eltörtek. A város lakói, akik korábban igen nagy számban fényképezkedtek a helyszínen nyilvánvalóan felháborodtak. A közösségi oldalakon riasztóan nagy számban jelentek meg a javaslatok, hogy az elkövetőt, elkövetőket is össze kellene törni. A Facebook-huszárok kirohanásai mellett azon gondolkodom, hogy vajon milyen büntetést szántak volna nekünk, nekem a csőlopásért. (Ha valaki a t. olvasók közül gyakorlattal rendelkezik a törött jégszámok forrasztásában, kérem jelezze. Ugyanitt behajtható 5 méter Bergman cső ára.)
