– Anya, nagyon várom már, hogy kész legyen az ebéd! – írná, de még kicsi hozzá.
– Kérlek, kincsem, terítsd meg az asztalt! – rajzolom vissza.
– Megcsináltam, szeretlek – hozza mosolyogva.
– Én is kincsem, s köszönöm! – adom a kezébe a lapot.
Közben egy szó nem sok, annyi sem hagyja el a szánkat.
(2017. január 26.)
*
– Anya, ez az én felsőm?
– Nem, valaki itt felejtette.
– Akkor kié?
– Nem tudom? Egy gyerek itt felejtette. Erre a fogasra tesszük mindig az itt maradt dolgokat, hogy tudja, hol keresse.
– De ki keresi vajon?
– Nem tudom, kincsem...
– S ha megszagolnád???
(2016. március 19., Frumósza)