Interjú Hans Heinrich Hansennel, a FUEN tiszteletbeli elnökével
HATTO SCHMIDT
– Mi változott a kisebbségi politikában az 1990-es évek eleje óta?
– Akkoriban mindannyian optimisták voltunk. A vasfüggöny leomlása után Kelet-Európa hirtelen prioritássá vált, hiszen az ott élő kisebbségek sokkal rosszabb helyzetben voltak, mint mi itt, Nyugaton. Világos volt tehát, hogy segítenünk kell nekik, hogy elérjék azt a szintet, amit mi. Ennek előfeltétele egy tanulási folyamat volt, de nemcsak számukra, hanem számunkra is. Mindig is hangsúlyoztam a kisebbségek önbecsülése megerősítésének fontosságát, a többségiek ugyanis hajlamosak alacsonyabb rendűnek tekinteni őket. Ez azonban rájuk (a nemzeti közösségekre – szerk. megj.) is érvényes: saját magukat lebecsülik, kisebbrendűnek tartják. A cél az, hogy a kisebbségek egyenrangú félként léphessenek fel.
– Eltűnt tehát az akkori optimizmus?
– A háborúval megváltozott minden, amiben akkoriban hittünk. A kelet-európai kisebbségeknek ösztönző hatása volt a FUEN-re, beleértve a nagyszámú oroszországi német kisebbséget is, ennek most vége.
– A kongresszuson kísérletet tettek a FUEN következő 75 évének a „megjövendölésére”. Ön hogyan látja a szervezet jövőjét?
– Tudomásul kell vennünk, hogy tíz éven belül akár mindennek vége lehet. Még mindig nagyon élénk emlékeim vannak 2014-ről, amikor Oroszország megszállta a Krímet. Ankarában a FUEN török munkacsoportjával találkoztunk. A krími tatárok képviseletének elnöke odajött hozzám, és megkérdezte: mit fogunk most tenni? Én csak egy dolgot tudtam mondani: kerüljük el a háborút, mert attól semmi sem lesz jobb. Az illetőnek Moszkvában volt állása, de oda már nem tudott visszamenni. A Krím félszigetre se. És akkor az ilyen embernek azt mondod: tehetetlenek vagyunk, mert a mi erőnk épp abban rejlik, hogy békésen próbáljuk megoldani a problémákat. Mert a háború elképzelhetetlen számomra.
– 2013-ban mutatták be a Minority SafePacket Brixen/Bressanone-ban. Hogyan jött ez létre, kinek az ötlete volt?
– A FUEN 2010-es ljubljanai kongresszusán Gabriel von Toggenburg (kisebbségi jogi szakértő – szerk megj.) előadásában utalt az európai polgári kezdeményezésre, mint új eszközre, lehetőségre érdekeink érvényesítésére. Erre mindenki felkapta a fejét, egyértelművé vált: ez az irány!
– Hitte volna, hogy az EU Bizottsága ilyen elutasítóan reagál a Minority SafePackre?
– Nem. Elég naivak voltunk, hogy azt higgyük, egy ilyen európai polgári kezdeményezés jogilag megalapozott, hiszen maga az Európai Parlament teremtette meg ezt a lehetőséget. A romániai magyarok voltak a mozgatórugói. Területi autonómiát akartak elérni, mint Dél-Tirolban. Nagyon sokat tettek az ügy érdekében. Optimizmus szempontjából ez rendkívüli dolognak számított a FUEN-ben, ritkán lépett fel ennyire egységesen a szervezet. A 2013-ban Brixen/Bressanone-ban tartott kongresszuson, ahol a Minority SafePacket elindították, a hangulat ezért rendkívül lelkesítő volt. Én például még énekeltem is.
– Vagyis?
– A FUEN dél-tiroli alelnöke, Martha Stocker és asszisztense, Astrid Pichler kezdeményezte a dolgot. A kongresszus és a Minority SafePack mottója ugyanis az volt: „Nem vagy egyedül. Egymillió aláírás Európa sokszínűségéért”. Van egy régi német dal: Nem vagy egyedül. Gondoltam: majd kitalálok valamit erre a nótára. Aztán leültem a szállodai szobámban, és írtam egy dalszöveget, amivel nagy sikert értem el.
– Ez az optimizmus azonban hamar elpárolgott…
– Két hónappal később az EU Bizottsága elutasította kérelmünket azzal az indokkal, hogy az ügy teljes mértékben kívül esik az EU hatáskörén. Kapcsolataim révén sikerült találkozót szerveznem Frans Timmermans akkori biztossal. Ő aztán világosan elmagyarázta nekem az okokat, és azt mondta, hogy az elutasítás teljesen jogszerű volt. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy jogi lépéseket teszünk, és megtámadtuk a döntést.
– A Bizottság kitart az elutasítás mellett.
– Jogi tanácsadónk, Frank de Boer kezdetben óriási munkát végzett az elutasításról szóló határozat megtámadásában. Aztán megismerkedtünk Ernst Johanssonn professzorral Kielből, az Európai Unió eszméjének lelkes támogatójával, aki nagy elkötelezettséggel képviselte ügyünket a bíróságon. A bíróságok is megerősítették, hogy kezdeményezésünk tökéletesen rendben van jogi szempontból.
– Az ügy jelenleg az Európai Bíróságon van felsőfokon, és várhatóan jövő év elején születik döntés. Félő azonban, hogy az ítélet nem lesz kedvező.
– Én is ettől tartok. De jelenlegi ügyvédünk, Thomas Hieber nagyon érti a dolgát. Várjuk ki a végét.
– Az új Európai Parlamentben sok az euroszkeptikus képviselő. Ilyen körülmények között még mindig úgy gondolja, hogy a parlament nyitott marad a kisebbségi kérdésekre?
– Az az érzésem, hogy a nacionalizmus újra virágzásnak indult. Ha ez valóban így van, akkor nehéz dolguk lesz a kisebbségeknek. Magadnak is nemzeti érzelműnek kell lenned, ez a dolgok rendje. Itt van a gond, mert ezt az érvet hozzák fel a nacionalisták: ha ti nemzeti érzelműek vagytok, akkor mi miért ne lehetnénk azok? – mondják. Az EU-val az a probléma, hogy az egy gazdasági közösség. Az „egység a sokféleségben” jelszó csak a gazdaságra vonatkozik. A szubszidiaritás elvét, amelyet olyan nagyon dicsőítettek, most lábbal tiporják. A döntéseket a lehető legközelebb kellene meghozni az emberekhez. Csak a legfontosabb kerethatározatokat kellene az EU-nak meghoznia. De ezt nem tartották tiszteletben.
– Ez hozzájárult az EU megítélésének drámai romlásához?
– Természetesen. És mindenekelőtt ahhoz vezetett, hogy a nemzetek nem kerültek közelebb egymáshoz. Csak a gazdaság. A politikusok mindig azt mondták: ha a gazdaság jól működik, akkor az egymásrautaltság olyan mértékű, hogy nem lehet háború. De ez egyszerűen nem igaz. Ezt most Putyin esetében is láthattuk: az Oroszországgal való kölcsönös gazdasági függőségek nem akadályozták meg a háborút.
– Milyen jövő elé néz a FUEN?
– Alapvetően optimista vagyok. De elég realista is ahhoz, hogy lássam, a jövő nehéz lesz. Nagyon aggaszt egy másik tendencia is: a kisebbségek eltűnése. Ezt saját családomban is látom. A feleségemmel, aki Németországból származik, öt gyermekünk van. Különböző okok miatt csak az egyiküknek sikerült németül és dánul is megtanítani a saját gyermekeit, ők kétnyelvűek. A mi kisebbségünk esetében van egy másik probléma is, nevezetesen az, hogy a dániai német kisebbség gyakran a dán dialektust, a Sønderjysk nyelvjárást használja. Egy kieli történész professzor egyszer azt mondta: „Észak-schleswigi német anyanyelvű az, aki Sønderjysk nyelvjárásban magyarázza, hogy miért német.” Elnökként mindig is mondtam: beszéljünk németül, mert a nyelv az identitás fontos része.
– Ez elég pesszimistán hangzik.
– Az olyan kis kisebbségeknek, mint amilyenek mi vagyunk Észak-Schleswigben, aligha van esélyünk a túlélésre. Csak a nagyobbaknak, mint például a dél-tiroli németeknek.
Hans Heinrich Hansen a dániai Hadersleben/Haderslevből származik. Állatorvosként dolgozott, de egész életében a dániai német kisebbség jogaiért és általában a kisebbségi jogokért küzdött. Hansen 1993 és 2006 között a dániai német kisebbség legfőbb képviselője, 1994 és 2007 között a FUEN alelnöke, majd 2016-ig elnöke volt. Hivatali ideje alatt indult a Minority SafePack néven ismert európai polgári kezdeményezés a nemzeti kisebbségek jogainak uniós szintű megerősítése érdekében.
A szerző újságíró, az interjú a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Szövetsége (Midas) megbízásából készült. A Midas 2001-ben alakult, a szervezethez 12 ország 28 napilapja tartozik, köztük a Szabadság. Az egyesület célja a stratégiák közös kidolgozása és az együttműködés előmozdítása az információcsere, a nyomtatás és a marketing terén.
