Célegyenesben

Célegyenesben
Első pillanatra luxus mintegy 150 millió eurót kidobni az államkasszából azért, hogy újabb mandátumát elkezdhesse decemberben Werner, vagyis Klaus, azaz Iohannis (a mezőny tagjainak kampányköltségeit már csak azért sem számolhatjuk hozzá az összeghez, mert nem biztos, hogy minden esetben reális adatok és ha mégis, hadd mondja ezt el majd a számvevőszéki közlemény, előírás szerint). Az egymást cáfoló felmérések ugyanis egyetlen dologban egyeznek: a Cotroceni palotában nem kell sietni a drapériák cseréjével, de a tanácsadók egy része is tervezhet újabb öt esztendővel.

Második pillanatra a demokrácia fenntartása és működtetése (még ha részben fenntartható, illetve működtethető) erőfeszítésbe kerül és ez választások idején pénzt jelent, olykor nem is aprót. A három napig szavazó diaszpóra az egyik költségtöbblet-forrás, de legalább nem kell majd folyton sorban álló külhonba szakadt patriótákat nézni jövő vasárnap. Ami persze nem jelenti azt, hogy még így is gördülékenyen zajlik majd le a külföldi voksolás.

Harmadjára az a letaglózó következtetés érdemel eddiginél nagyobb figyelmet, hogy valójában nincs kínálat a jelöltek palettáján, csak holmi ötlettelen, időnként agresszív) korteskedés, amiből az üzenetet is nehéz kihámozni. Az aspiránsok idejük, energiájuk mintegy 80 százalékát a szerintük legveszélyesebb vetélytárs, vagy az összes többi aktor elleni agitációba ölték. Hogy vita, vagy kerekasztal, vagy ilyesmi? A Paleologu-Kelemen disputa is csak azt példázta: kihalófélben ez a műfaj a honi közéletben, itt mindenki halad, törtet, szökell (fajsúlytól és stílustól függően) a maga pászmájában.

Pedig ez az atipikus jelleg (Iohannis eleddig cáfolhatatlan, ám elemzésre serkentő éllovassága) lehetett volna a garancia arra, hogy a választási hadakozásban végre beiktassanak néhány hatásszünetet: amelyben érdemi vita folyna a félelnöki rendszerről mint megoldásról, vagy megoldatlanságról, közelebb kerülve pedig az elnöki szerepvállalás mikéntjéről és hogyanjairól. Mert amit ígérnek-jósolnak a kompetitorok, nagyrészt igen távol esik az államfői hatáskörtől, avagy épp csak súrolja az elnöki hatalom holdudvarát. Mint az aszteroidák, amelyek földünkhöz közel suhannak el csillagászati léptékben.

És negyedjére: ha valaki a programokat elolvasná -- kétlem, hogy van tucatnyi eset, mikor a mazochizmus túllépné a szakmai kíváncsiságot--, nos a szövegek fele ballaszt, magyarán szemenszedett rizsa, hogy a „brosurában” legyen meg a kellő töltelék, másik fele pedig hevenyészett, logikájában törékeny vázlat-féle. Arra mindenképp jó, hogy megnyugodjunk: nem csupán a minden lehetőségek, de a határtalan ígéretek országa is lehetnénk. Hogyha akarunk, s mert merünk.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei