A kolozsvári magyar nemzetgyűlés
Vizsgáljuk hát meg egy kicsit az akkori történelmi pillanatokat más szemszögből. Az oly közismert december 1-ei gyulafehérvári nagygyűlés a román történelmi tudatban a nagy egyesülésnek nevezett országépítő folyamat kiemelkedő része, mintegy jelképe. Sokan egyenesen e nemzeti ünnepként számontartott eseménynek tulajdonítják a modern román állam megszületését. Ez azonban a románság körében legfeljebb érzelmi okokból, vagy a nemzeti büszkeségből eredően tekinthető annak. Valójában Nagyrománia létrejöttéhez elsősorban az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús veresége szükségeltetett, másodsorban a magyar hadsereg szétzüllése folytán Erdély katonai kiszolgáltatottsága, harmadsorban pedig egy olyan kedvező nemzetközi légkör, amelyben a román egyesülés kérdése nagyhatalmi támogatást élvezhetett. Míg az első két feltétel 1918 decemberében lényegében adott volt, a harmadik legalábbis látszólag még igencsak bizonytalan tényezőnek számított. Jól mutatja ezt az a tény, hogy a román nagygyűlés hírére, s azt ellensúlyozandó, három héttel később, december 22-én a magyarság akaratának kinyilvánítására és a külföldi közvélemény tájékoztatására, sőt meggyőzésére, magyar nemzetgyűlést hirdettek Kolozsvárra. Az akkor még több mint 80%-ban magyar többségű város, Erdély szellemi fővárosa megfelelő választásnak bizonyult az ellengyűlés megtartására. Egyrészt még nem volt román megszállás alatt, másrészt a környéken, főleg Kalotaszegen élő nagyszámú magyar ember könnyen a helyszínre utazhatott, növelve az összegyűlt tömeget, s ezáltal annak remélt nyomásgyakorló súlyát.
A kolozsvári nagygyűlés összehívása a Budapest által december 8-án kelet-magyarországi főkormánybiztossá kinevezett dr. Apáthy Istvánra, a Ferenc József Tudományegyetem tanárára hárult. Az Apáthy által vezetett Magyar Nemzeti Tanács december 17-én egyesült a Sándor József irányítása alatt álló Székely Nemzeti Tanáccsal, s az így létrejövő Erdélyi Bizottság kezébe vette a magyar nagygyűlés megszervezésének ügyét. Nem volt egyszerű feladat, hiszen Erdély ekkorra már részben román katonai megszállás alatt volt. Ráadásul az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottság létrejöttének hírére a román hadsereg december 18-án átkelt a Maroson, ezáltal átlépve a fegyverszüneti szerződésben kijelölt demarkációs vonalat. A Kolozsvárhoz közeledő román alakulatok miatt a magyar nemzetgyűlést mihamarabb meg kellett tartani, hiszen Traian Moşoiu dandártábornok megüzente, hogy az Antant felhatalmazásának birtokában, seregével be fog vonulni Kolozsvárra és ellenállás esetén a fegyveres erő alkalmazásától sem riad vissza.
Alig négy nappal később sor is került a kolozsvári magyar nemzetgyűlésre, amelyen a tervek szerint 26 vármegye magyarsága nevében tettek hitet az erdélyi magyarság önrendelkezési joga és Erdély Magyarországhoz tartozása mellett. Az eredetileg remélt kétszázezer ember helyett azonban mindössze 40 000 fős tömeg jelent meg Kolozsváron. A gyűlésre igyekvők közül ugyanis sokan nem tudtak bejutni a városba, mert a román hadsereg megszállta a Kolozsvártól keletre fekvő falvakat és elzárta az abból az irányból Erdély fővárosába vezető utakat, illetve akadályozta a vasúti közlekedést is. Ezzel ellentétben, három héttel korábban, a december 1-ei román nemzeti gyűlésre tartók számára a Magyar Államvasútak még ingyen vonatokat is biztosított… Nyilván nem minden politikai számítás nélkül, hiszen Károlyi kormánya korábban így akarta elnyerni az Antant jóindulatát. Teljesen hatástalanul.
A kolozsvári nagygyűlésre érkezők a főtéren sereglettek össze. A Szent Mihály templom tornyából készített, archív felvételen a mai főtéri parkoló területén és a tér északi házsora előtt tüntető tömeg látható. Maga a gyűlés voltaképpen az Iparos Egylet nagytermében kezdődött, de a téren álló emberek hallani akarták a szónokokat és követelték megjelenésüket. A közakaratnak eleget téve, az Iparos Egylet székházának erkélyéről Apáthy István és Sándor József mellett a gyűlés elnöke, Újhelyi Ferenc, illetve dr. Janovich Jenő színházigazgató és a szociáldemokrata dr. Vincze Sándor, a Magyar Nemzeti Tanács alelnökei, valamint a románság nevében Gheorghe Averescu szocialista politikus is beszédet intézett az emberekhez. „Életünket és vérünket Erdélyért!” – szólt Sándor József felhívása a gyűlésen jelentős számban összesereglett kalotaszegi magyarok, a nemzeti zászlók és feliratos táblák alatt felvonuló egyetemista ifjuság és a különböző társadalmi szervezetek küldöttségei előtt. A nehéz körülmények ellenére optimizmus uralta a közhangulatot, ami Janovich Jenő beszédében is érezhető volt: „a fegyverek gyászos győzelme után meg nem ingó hittel várjuk az igazság ragyogó győzelmét.” „Nem kell bojár uralom. Éljen a keleti Svájc!” – így Averescu.
Ezt a hittel teli és a jövőtől megalapozatlanul sokat váró korszellemet azután hidegzuhanyként érte két nappal később a román hadsereg kolozsvári bevonulása. Az Antant jóváhagyásával végrehajtott katonai megszállás elsöpörte a kolozsvári magyar nemzetgyűlés minden kinyilvánított óhaját és erővel szerzett érvényt a gyulafehérvári akaratnak. Azon a napon, éppen karácsonykor jelent meg a Keleti Újság első száma. Vezércikke talán mindennél beszédesebben adja vissza a kisebbségi sorsba szakadt magyarság 1918 végi lelkiállapotát: „Fehér zászlóval állunk előtted, Ismeretlen Végzet…”
Köszönet e különleges fotóért dr. Lupescu Radu történész kollégának, a Sapientia EMTE tanszékvezető tanárának.
(A szerző történész, a Sapientia - EMTE adjunktusa)
