Csökkent a menedékkérők száma

Csökkent a menedékkérők száma
Romániában idén az első félévben 900 illegális bevándorló folyamodott menedékjogért, 55 százalékkal kevesebben, mint a múlt év azonos időszakában - derült ki a bevándorlási hivatal (IGI) ma közzétett jelentéséből, amelyet az MTI idéz.

A menedékkérők száma ezzel visszatért a korábbi évek nagyságrendjéhez, miután az - elsősorban Szerbia felől érkező - illegális bevándorlás miatt tavaly két és félszer többen kértek védelmet Romániától, mint 2016-ban.

Az IGI idén az első félévben 521 kérelmet bírált el, a kérelmezők közül 152-en kaptak menedékjogot, 130-an pedig más szintű védelmet Romániától. A Romániába korábban érkezett menekültekkel együtt jelenleg 948 bevándorló szerepel az IGI integrációs programjában, számukra az ország öt befogadó központjában biztosítnak szállást és ellátást.

A legtöbb menedékkérő Irakból, Szíriából és Iránból érkezett, a legtöbb menedékkérelmet a - szerb és magyar határhoz is közel lévő - Temesváron adták le. Románia az első félévben a menedékkérők 190 áthelyezési kérelmét továbbítottak más uniós tagállamok felé, illetve 108 menekültet vett át más uniós országoktól.

Az IGI menekültügyi igazgatóságának vezetője korábban úgy nyilatkozott: a múlt év volt legnehezebb a román bevándorlási hatóság számára, hiszen több menedékkérelemmel szembesült, mint az előző évtizedben összesen.

Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, és legtöbben később a román-magyar határon átszökve próbálnak bejutni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe. Tavaly ennek következtében mintegy háromezer - az előző évinél ötször több - Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt állítottak meg a határrendészek a magyar határon.