Donald Trump: halottnak kéne lennem, de mégis élek

Alapos és gyors vizsgálatot ígért a merénylet ügyében Biden

Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.

„Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés” – jelentette ki Trump a New York Post újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén, úton Milwaukee felé, ahol a Republikánus Párt jelöltállító gyűlését tartják.

A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne. „Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem” – tette hozzá.

Amint arról beszámoltunk, Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy húsz éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. A rendezvény egyik résztvevője viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval – akiről később kiderült, hogy a neve Thomas Matthew Crooks, pennsylvaniai lakos– a helyszínen végeztek a hatóságok.

Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva. „Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott. Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon” – fejtegette.

Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg „különösen kemény hangvételű” beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de e helyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot. „De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak” – jegyezte meg Trump.

Joe Biden államfő vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy „alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában”.

„Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal” – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.

Joe Biden elnök sajtónyilatkozatában elmondta: elrendelte, hogy független vizsgálatban tárják fel, mi vezetett a pennsylvaniai kampánygyűlésen elkövetett merénylethez. A vizsgálat eredményét nyilvánosságra fogják hozni – tette hozzá. Kiemelte, most a legfontosabb a nemzet egysége. Elmondta, rövid, de kellemes telefonbeszélgetést folytatott választási kihívójával, és nagyon hálás azért, hogy Donald Trump jól van, s felépül az elszenvedett sebesüléséből. Biden hangsúlyozta: a merénylet „ellentétes mindazzal, amit az Egyesült Államok nemzetként képvisel.”

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Christopher Wray vasárnap újságíróknak azt mondta, a Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi egyedül cselekedett, és egyelőre nem találják nyomát annak, hogy valamilyen mentális betegségben szenvedett volna vagy bármilyen ideológiát követett volna.

Wray hangsúlyozta, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszban van. Egyik prioritásuk, hogy feltárják a tett indítékát. Mindeddig a közösségimédia-oldalain sem találták nyomát fenyegető írásoknak vagy bejegyzéseknek.

Az FBI-igazgató megerősítette, hogy a támadó egy félautomata lőfegyvert használt, amelyet az apja vásárolt legálisan. Ugyanakkor, az autójában gyanús szerkezetet találtak, amelyet laboratóriumban fognak megvizsgálni.

Wray megjegyezte, hogy az online térben máris fokozódtak az erőszakcselekményekkel kapcsolatos fenyegetések a Trump elleni szombati merényletkísérlet óta.

Az ügyben mind gyilkossági kísérlet, mind pedig belső terrorizmus címén vizsgálatot folytatnak. Az FBI nagy erőket összpontosít arra, hogy felderítsen minden esetleges fenyegetést, amely a hétfőn kezdődő republikánus nemzeti konvenciót érintheti.

KÉTGYERMEKES APA, ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ VOLT A HALÁLOS ÁLDOZAT

A Donald Trump szombati pennsylvaniai nagygyűlésén lelőtt halálos áldozat egy 50 éves önkéntes tűzoltó volt, Corey Comperatore, aki élő pajzsként védte jelen lévő családtagjait, amikor a lövések eldördültek – közölte a Reuters hírügynökség által idézett Josh Shapiro, az állam kormányzója. Shapiro a Reutersnek elmondta, beszélt az áldozat családjával, és engedélyt kapott arra, hogy néhány információt megoszthasson a sajtóval. „Corey hősként halt meg. A gyűlésen a családja elé vetette magát. Felesége és két lánya gyászolja…” – emelte ki a kormányzó. A Pittsburgh Post-Gazette amerikai lap beszámolója szerint Corey Comperatore korábban a Buffalo Township önkéntes tűzoltóság vezetője volt. 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Külpol
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), és Pennsylvania állam rendőrségének tájékoztatóján megerősítették, hogy a nyomozás merényletkísérlet miatt zajlik. A hatóságok helyi idő szerint szombaton éjfélkor tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a támadó a Pennsylvania állambeli Butler településen tartott nagygyűlés elkerített területén kívül, mintegy 130 méterre, egy épület tetején helyezkedett el.
Külpol
Merényletkísérletet hajtottak végre Donald Trump republikánus jelölt ellen Pennsylvania államban, az Egyesült Államokban. A támadó meghalt, az elnökjelölt vérző füllel, saját lábán hagyta el a színpadot, majd konvojával egy helyi egészségügyi intézménybe távozott.
Külpol