Líraiság, érzékeny és hatásos színvilág
Veres Stelian plébánoshelyettes köszöntőjében hangsúlyozta: kettős eseményre gyűltünk össze. Egyrészt leróni kegyeletünket és tiszteletünket az idén 80 éve született Dragoş Bányai Éva képzőművész emléke előtt, másrészt megnyitni alkotásaiból ezt a rangos kiállítást. Ízelítőül ikerlányainak is egy-egy munkáját kiállították, hiszen örökölték édesanyjuk művészi tehetségét, a szépre és jóra érzékeny odafigyelést. Bányay-Kedves Krisztina és Bányay Júlia örökösei édesanyjuk vallásos lelkületének is. Ezt igazolja, hogy mindketten foglalkoznak bizánci falfestéssel, illetve fa ikonosztáz festéssel bizánci stílusban. Dragoş Bányai Éva személyében nemcsak képzőművészt és tanárt vesztettünk el, hanem odaadó édesanyát, elkötelezett vallásos hitvalló, naponta áldozó embert. Szintén mélyen hívő, gyakorló katolikus képzőművész, Valovits László biztatására és az ő segítségével szervezett kiállításokat. Szerénységére jellemzően nagyon tudott örülni minden kis sikernek. A kolozsvári Szent Mihály-templom énekkarának is alapító tagja volt. Az iránta való szeretet és nagyrabecsülés jeleként, amikor 1975-ben megszülettek ikerlányai, a kiszálláson levő énekkar képeslapon gratulált neki. A karácsonyvárás időszakában megnyíló emlékkiállítás is hatékonyan hozzájárul ahhoz, hogy jobbak, szeretetteljesebbek legyünk – nyomatékosította Veres Stelian.
Laczkó Vass Róbert színművész az esemény hangulatához illő, Balla Zsófia Utazás című versét szavalta el, ezt követően Pavel Jarda szobrász és zenész (a híres Tudor Jarda zeneszerző, professzor fia) a Bányai Éva személye és munkássága ihlette igen szép zenedarabját adta elő dudukon, a háromezer éves hagyományú örmény fúvóshangszeren.
A 31 éve elhunyt kolozsvári festőnő emlékkiállítását Bordás Beáta művészettörténész, muzeológus nyitotta meg, egészségi állapota miatt az életmű bemutatását – a család tulajdonában maradt 30 kiállított alkotás (festmények, rajzok és két faliszőnyeg) alapján – Bodó Márta főszerkesztő, a kiállítás másik kurátora olvasta fel. Dragoş Bányai Éva Kolozsváron született 1938. július 11-én. A képzőművészeti líceum után elvégezte a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakát 1963-ban. A festészet alapjait Abodi Nagy Bélától sajátította el.
Rajztanárnőként szülővárosa magyar nyelvű hallássérült intézetében helyezkedett el, ott – és néhány évig a zeneiskolában is – tanított 1987. október 1-jén bekövetkezett haláláig. Ikerlányai megszületése után, 1975-től ritkán jelent meg munkáival a közönség előtt. 1968-ban már három csoportos tárlaton is részt vett, amit a 80-as években három egyéni tárlat követett. A korabeli sajtó kiemelte, hogy a művésznő líraiságra és gyengédségre vágyó lelkében a természet poézisa és a városi élet szigorúsága iránti szeretet váltakozik. A negyedik és egyben utolsó egyéni tárlata 1983 nyarán volt Sepsiszentgyörgyön. Erről a Megyei Tükör napilapban így írtak: a művésznő képei a mesterségbeli tudás elmélyültségét vetítik ki, elnagyoltságnak és sietős munkának nincs rajtuk nyoma. Bordás Beáta szerint a fennmaradt életműben a légies, halvány és kellemes atmoszférát teremtő színárnyalatokkal megfestett virágcsendéletek dominálnak, amelyek nyugalmat és időtlenséget sugároznak. A rangos tárlat nemcsak a meghitt emlékezésre nyújtott lehetőséget, hanem a művésznő örökségét továbbvivő két lány, Júlia és Krisztina bemutatkozására is. Mindketten a kolozsvári képzőművészeti egyetemen végeztek, és bár nem a tanári hivatást választották, hűségesek maradtak az alkotáshoz, amit egy-egy kiállított festményük, valamint a 2010-es belgrádi mozaikbiennálén bemutatott mozaik is tanúsítja.
Az emlékkiállítás január 18-ig tekinthető meg.
