Egy fedél alatt – vállvetve dolgoznak művészek, munkások

Megújul a Tranzit Ház nyugati fala és az ereszcsatorna

A Tranzit Alapítvány október 2-a és 13-a között szervezi meg a Sub acelaşi acoperiş // Egy fedél alatt // Under the same roof elnevezésű projektet, amely során felújítják a Malom utcai volt zsinagóga nyugati falát, illetve homlokzatát és az ereszcsatornát. A munkálatok mellett művészi eseményekre – koncertekre, performanszokra – is sor kerül. Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke elmondta: az alapítvány 27 éves fennállása alatt állandóan javították az épületet. A munkálatokat kis részletekben lehetett csak megvalósítani sok önkéntes munkával, nagyrészt független utakon és magánszemélyek hozzájárulásával. A több mint egyhetes rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón jelen volt Gábor Lali erdélyi üstkészítő mester, aki a laikus újságíróknak közérthetően és önérzetesen mesélt az ereszcsatorna megújulásáról. Lali mesterrel és fiaival majd a program alatt is beszélgethetnek az érdeklődők.

A Tranzit Ház október 2-a és 13-a között megünnepli fennállásának 27. évfordulóját, megszervezi az idei Tranzit Napokat, de műhelytevékenységekre is sor kerül, amelyek során képzőművészek és kétkezi munkások keze nyomán újul meg az egykori zsinagóga nyugati fala. A stukkódíszeket újból elkészítik, a falképet pedig felfrissítik, de ugyanazokat a színeket fogják használni, mint 2003-ban, amikor először festették ki a nyugati falat. A nyugati fal mostani felújítását Kolozsi Tibor szobrászművész, Silviu Medeşan építész és Miklósi Dénes képzőművész, grafikus irányítja, ám másik öt képzőművész is ezen fog dolgozni. Az új ereszcsatornát Gábor Lali üstkészítő mester készíti el a fiaival. Ennek felavatására október 6-án, vasárnap 15–18 óra között kerül sor. Ezt megelőzően azonban, október 5-ig, délután 15–18 óra között bárki megtekintheti Gábor Lali és fiai munkáját, mi több, el is beszélgethet velük. 

Október 5-én 19 órától From Heartbits to Transistors címmel audiovizuális utazásban lesz részük a jelenlevőknek, amelynek megvalósítói Seba Erhan, Marc Pocola, Tóth-Fábián Tamás, Mihai Varva zenészek. Műsorukon román népzenét dolgoznak fel dzsesszes, film score, psych-rock, funk és pop stílusban. Az előadás során használt szoftver pedig live képeket hoz létre a hangok alapján. Október 10-én, csütörtökön 19 órától Sunete d(in) tranzit címmel Ferencz Áron és Orbán Eszter koncertjére kerül sor. A két művészt megihlető hangokból és fényekből áll össze a műsor, amelynek megvalósításában szerepe lesz Wurk Ikona video-art szakembernek és Yammadának, aki a hangtechnika kiváló ismerője. Október 13-án, vasárnap 19 órától zenés és improvizatív jellegű Jam sessionnel ér véget a program. 

Az egyhetes program során, szintén október 6-án, 15–18 óra között gasztronómiai „építőtelepet” mutat be Apai Emese kulturális mediátor, amely során az együtt főzést és evést tűzi ki célul, amelyben a különböző kultúrák gazdagságát is bemutatják. Október 6-a és 12-e között, szintén délután 15–18 óra között film- és fotó-műhelytevékenység zajlik, amely során fotókkal dokumentálják a projekt megvalósítását. Október 9-én, szerdán 18 órától megemlékeznek a holokausztnapról, fellép a Kolozsvári Zsidó Hitközség Mazel Tov zenekara. Október 13-án, vasárnap 14 órától avatják fel a felújított homlokzatot és az újonnan elkészült bútorzatot. Ugyanaznap 15–18 óra között a Tranzit Ház csapatával beszélgethetnek el az érdeklődők. 

Könczei Csilla ismertette a Tranzit Alapítány egyik fő misszióját, az épület rendbehozatalát

– Amikor huszonhét évvel ezelőtt használatba vettük a Malom utcai volt zsinagógát, az több mint húsz éve nem működött az eredeti rendeltetésének megfelelően. Azóta a Tranzit Alapítvány egyik fő missziója az épület rendbe hozatala, működtetése és életben tartása. Sok önkéntes munkával, nagyrészt független utakon és magánemberek hozzájárulásával értük ezt el. Három évig úgy működtettük a létesítményt, hogy nem volt sem áram, sem fűtés, sem csatornahálózat. Aztán 2000–2001 között európai finanszírozásnak tulajdoníthatóan kezdtük el az infrastruktúra kialakítását. Minden munkálatnak volt közösségi és kultúrákon átívelő jellege. Művészek és munkások együtt dolgoztak – kezdte a beszélgetést Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke, majd ismertette a 2000 után elvégzett felújítási munkálatokat. 

– 2003-ban hoztuk létre a zsinagóga nyugati falán azt a falképet, amelyet most restaurálunk. Akkor a falképet egy román és egy luxemburgi képzőművész valósította meg egyeztetve a kolozsvári zsidó hitközséggel. A falra három zászló színei kerültek: a román, a magyar és a luxemburgi. Akkor más közhangulat volt a városban. Az akkori polgármester mindent piros-sárga-kékben láttatott. Akkor ez a fal volt a kevesek egyike, amely nem csak piros-sárga-kék színben pompázott. Az Egy fedél alatt elnevezésű projekt során is különböző műhelyek folynak párhuzamosan, a művészek pedig együtt dolgoznak a munkásokkal – mesélte Könczei Csilla. 

– A rendes csatornában nincs műanyagcsavar és szi­likon. A rendes csatorna, ha minden évben kitakarítják, az tart. A mostani csatorna anyaga cink, réz és titánium ötvözete, ami ellenáll mind a levegőnek, mind a víz okozta eróziónak. A cigány is tud jó munkát csinálni, ha megfizetik, és meg van becsülve. A titánnal és a cinkkel úgy kell bánni, mint a fiatal lányokkal, tisztelni kell őket – magyarázta az újságíróknak önérzetesen Gábor Lali erdélyi üstkészítő mester, aki művészi szinten végzi a munkáját. Gábor Lali még a nagyapjától tanulta a csatornakészítés mesterségét és a rézműves művészetet. 

Gábor Lali: amikorkalapálok, a lelkemből is odaadok

– Az én munkáimban van élet, mert amikor kalapálok, a lelkemből is odaadok. Két fiam van, akik továbbviszik ezt a szakmát. Már a kétéves unokám is úgy tartja a kezében a kalapácsot, hogy látszik: ért a szakmához – mondta Gábor Lali, majd meg is mutatta a sajtótájékoztatón jelen levő újságíróknak azt a kis videófelvételt, ahol az unoka működik kalapáccsal a kezében. 

Gábor Lali a két fiával készíti a csatornát, amelyet várhatóan vasárnap avatnak fel. Gábor Lali a Szabadságnak elmondta: a munkálatok, azaz a csatornakészítés négy-hét nap alatt elkészül. A munkájukat az nehezíti, hogy a Tranzit Háznak otthont adó épület teteje nem cserepekkel, hanem bádoglemezzel van lefedve, ezért alpinistákat is be kell vetni. Ha cseréptető lett volna, akkor a padlásról levettek volna néhány réteg cserepet, és az így keletkezett nyíláson elhelyezhették volna az új csatornát – magyarázta a mester.

(Rohonyi D. Iván felvételei)