Észak-Korea újabb rakétakísérlete: összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát

Észak-Korea újabb rakétakísérlete: összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát
Észak-Korea újabb rakétakísérlete után péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését.

A tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják.

Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta.

Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell, ugyanis „Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek” – olvasható a közleményben.

Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy „Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat”.

James Mattis védelmi miniszter – aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) – újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta „japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak”.

A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: „Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni”.

Közleményt adott ki az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának (Pacam) szóvivője is. Dave Benham közölte: az amerikai hadsereg egyetlen észak-koreai közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát észlelt, amely Japán fölött haladt el, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant. A szóvivő közleménye szerint a rakéta nem jelentett fenyegetést Észak-Amerikára vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni birtokára, Guamra.

A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá „sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna”. A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.
Külpol