Eurostat - A romániai gyerekek csaknem felét fenyegeti a szegénység

Eurostat - A romániai gyerekek csaknem felét fenyegeti a szegénység
Románia listavezetőnek számít az Európai Unióban, ami a gyermekszegénységi mutatókat illeti. Az Eurostat hétfőn közzétett, a 2016-os adatokat feldolgozó kimutatása szerint a romániai gyerekek 49,2 százaléka van kitéve az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség kockázatának, ez a legmagasabb arány az EU-ban. A következő a sorban Bulgária (45,6 százalék), Görögország (37,5 százalék) és Magyarország (33,6 százalék).

A lista végén továbbra is Dánia (13,8 százalék), Finnország (14,7 százalék), Szlovénia (14,9 százalék), illetve Csehország (17,4 százalék).

Az Európai Unióban 2016-ban 24,8 millió gyermek, vagyis a 17 év alatti korosztály 26,4 százaléka volt kitéve az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség kockázatának, ami azt jelenti, hogy olyan háztartásokban éltek, amelyek nagyon alacsony havi bevétellel rendelkeznek, és ahol a munkaképes felnőttek nagy része munkanélküli.

Az EU-ban az utóbbi években csökkent valamelyest az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség kockázatának kitett gyermekek aránya: 2010-ben 27,5, 2016-ban 26,4 százalék volt ez az arány.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az Európai Unió (EU) országaiban élő csaknem 20 millió gyermek volt kitéve tavaly a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának; az uniós tagországok közül Romániában volt a legmagasabb az arányuk – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Gazdaság