Maximum azt tudják, hogy valami rossz volt 1989 előtt, de azt már nem biztos, hogy ki volt Nicolae Ceaușescu, milyen megtorló diktatúrát működtetett. Elképzelni se lehet ma már olyan rendszert, ami, hála Istennek, nagyon jó. Ugyanakkor azoknak is igazuk van, akik azt mondják, hogy a jelenben kell élni, teljesen mindegy, hogy mi volt akkor, őket az érdekli, hogy mi van most, hol tartunk mi most itt a Kárpát-medencében, mit sikerült kivívni magunknak, milyen jogokat szereztünk meg, milyen társadalmat működtetünk, milyen életszínvonalnak örvendhetünk, hiszen mindannyiunknak csak egy élete van. A megemlékezés azonban már csak azért is fontos, hogy megértsük a jelent. Tisztában kell lenni azzal, honnan indultunk harminc évvel ezelőtt és hova jutottunk. Mert hogy most hol tartunk, az annak is az eredménye, hogy harminc évvel ezelőtt mi történt a hazánkban, miként ment végbe a rendszerváltozás.
Temesvárnak és Tőkés Lászlónak köszönhetően leolvadt egész Romániában a diktatúra kemény béklyója, de ez a folyamat távolról sem volt egyszerű, mint ahogy az utóbbi három évtized is bizonyította. A kommunista diktatúrától való szabadulás nem volt olyan könnyű, mint más közép-európai országban, hiszen hazánkban olyan sötét berendezkedés uralkodott, ami csirájában kiölt bármely ellenállási szándékot, így rendszerváltozáskor az ellenzéknek nem volt előkészített vezetői gárdája, amely a hatalmat átvéve gyorsabb változási ütemet diktált volna. Ezért egy felemás kozmetikázás történt, amely egészen 1996-ig tartott, akkortól több kisebb-nagyobb lépésben - Iliescu bukása az elnökválasztáson, az előcsatlakozási szerződések aláírása, a NATO-, majd az EU-csatlakozás - olyan drámai változásokon ment át az ország, amely hozott bőven meleget is, hideget is.
A rendszerváltozást olyan nemzedék vívta ki, amely jelenleg 60-70 év körüli, többségüknek nem sok jót hozott ez az időszak. Menet közben egyik napról a másikra hozzá kellett szokniuk egy új rendszerhez, a bizonytalansághoz, a nélkülözéshez, a lehetőségek gyarapodásához, az egyéni felelős döntés meghozatalához, csupa olyan dolgokhoz, amelyre őket senki nem készítette fel. Ritka történelmi fordulópontot fogtak ki, ők voltak a „történelem kísérletegerei”, s ebből a nagy kísérletezésből aztán mindenki úgy került ki, ahogy tudott. Volt, aki elhagyta szülőföldjét, mások egyedül maradtak, hiszen leszármazottaik külföldre vándoroltak, és talán ez a legfájóbb sokaknak, hogy olyan világban, olyan körülmények között kénytelenek leélni utolsó egy-két évtizedüket, amire nem számítottak harminc évvel ezelőtt, amikor határtalanul örvendtek a rendszerváltozásnak.
1989 ugyanis elhozta a szabadságot, s ilyen körülmények között ma már mindenki azt tesz az életével, amit akar. Ez a szabadság sokakat megnyomorított, ma is folyamatosan tanulni kell, hogy mit kezdünk vele, hiszen akár tetszik, akár nem, a szabadság a sok lehetőség mellett elsősorban felelősséget jelent. E nélkül a szabadság könnyen önkénybe csap át, és mi ezt a leckét harminc évvel a rendszerváltozás után sem tanultuk meg. A mai társadalmi bajok jelentős része abból ered, hogy sokan tévesen értelmezik a szabadságot, s úgy gondolják, ezzel felhatalmazást kaptak arra, hogy mindenki azt tegyen, amit akar. Harminc év nem volt elég, hogy megtanuljuk, ebből csak baj lehet, hiszen a demokráciának is kőkemény szabályai vannak, amelyeket, ha nem tartunk be, később megbosszulják magukat. Felelősséggel tartozunk embertársainknak, környezetünknek, a széles értelemben vett társadalomnak, annak minden intézményével együtt, hiszen ezek csak akkor fognak jól működni, ha mi megpróbáljuk tudásunk legjavát beleadva végezni feladatunkat. A szabadság közepette nagyon bonyolulttá vált az is, hogy rátaláljunk feladatunkra, hivatásunkra. Viszont azt is látni kell, hogy ezek a feladatok és értékek öröknek számítanak, ezek nem változnak rendszerekkel együtt. Mi azonban 1989 után megpróbáltunk kidobni mindent, ráfogtuk, hogy a megbízhatóság, komolyság, minőség, ragaszkodás, felelősség mind ócskaság, amit csak úgy el lehet vetni, s most ennek az értéknélküliségnek isszuk a levét. Remélhetőleg hamarosan visszatalálunk ezekhez az értékekhez úgy, hogy nem kerülünk vissza egy újabb önkényuralmi rendszerbe. Mert a számos nehézség és kellemetlenség ellenére összehasonlíthatatlanul jobb nekünk most, mint harminc évvel ezelőtt, csak nem mindig vesszük észre. Ezért megérdemli a rendszerváltozást kivívó nemzedék, hogy a kerek évfordulón ismét fejet hajtsunk előtte.
