Irán több mint száz rakétát indított Izrael ellen

Kedden este Irán nagyszabású rakétatámadással válaszolt arra, hogy Izrael szárazföldi offenzívát indított hétfőn Libanon ellen. A helyi sajtó szerint Irán több mint száz rakétát lőtt ki Izrael felé, szinte az egész országban szólnak a szirénák. Washington bejelentette, hogy az amerikai légierő segíteni fog Izraelnek elfogni az iráni rakétákat.

Légvédelmi szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy húzódjon biztonságba az óvóhelyeken.

A Reuters hírügynökség újságírói a szomszédos Jordánia egén elfogott és megsemmisített rakétákról számoltak be. Izrael, Irak és Jordánia is a történtek miatt haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében.

Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen.

Az iráni állami televízióban az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) nyilatkozatát közvetítve megerősítették, hogy több tucat rakétát lőttek ki Izraelre kedden kora este.

Az Iszlám Köztársaság elit alakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán válasza még pusztítóbb lesz.

(A borítókép képernyőmentés)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az Egyesült Királyság fontolóra vette Hollandia megszállását koronavírus elleni vakcinák lefoglalása céljából – erről írt Boris Johnson emlékirataiban a Politico szerint.
Külpol
Az izraeli hadsereg közölte, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.
Külpol
“Határozottan elítéljük Oroszország azon döntését, hogy büntetőeljárást indít újságírók, köztük Mircea Barbu ellen azért, mert tudósítottak Kurszkból. Ez a sajtószabadság és az alapvető jogok elleni nyílt támadás. Az újságírókat védeni kell, nem pedig elhallgattatni” – üzente az X platformon a külügyi tárca.
Külpol