Az iskolakezdés előtt a hírek három témakörről szóltak: a tankönyvek, az iskolák állapota és a tanárok béremelése. Ez utóbbiról megtudtuk, hogy a pedagógusok elégedetlenek a januártól tervezett fizetésemeléssel, és tüntetni készülnek. Sajnos ezekben a hírekben egy sort nem lehetett olvasni a tanügy meghatározó kérdéséről, a tanárok felkészültségéről, hivatástudatáról.
A tankönyvek az én iskolás koromban is hiányosak és elavultak voltak. Nem kaptunk minden tantárgyból könyvet, vagy volt, amikor késve érkeztek meg. Kénytelenek voltunk cipelni őket még akkor is, ha nem mindig bizonyultak hasznosnak. Az oktatás színvonalát nem a tankönyv minősége vagy az iskolatáska nehézsége határozza meg, a humán tantárgyak esetében pedig még az iskolák felszereltsége sem mérvadó. Mindenekelőtt egyetlen igazán fontos és meghatározó szereplője van az oktatási rendszernek: a Pedagógus, akinek tehetségétől vagy tehetségtelenségétől függ a következő nemzedékek sorsa.
Egy rátermett tanár csodákat művel a rá bízott gyermekekkel, egy tehetségtelen kollégája viszont akár több ezer gyereket képes megnyomorítani. A hazai oktatás alacsony átlagszínvonalának fő oka a gyengén felkészült tanári kar. Sok pozitív példa van főleg a nagyvárosokban, de vidéken, a szakképző iskolákban igen nagy hiány van a rátermett tanárokból, akik hivatástudatukkal, kreativitásukkal képesek ablakot nyitni a diák fejében és lelkében a világra, hozzásegítve őket, hogy kíváncsi, értelmes, nyitott lényekként keressék helyüket és feladatukat a társadalomban.
A tanügyben voltak béremelések és még lesznek, amit csak üdvözölni lehet. De ha ezzel párhuzamosan nem javul a tanári kar színvonala, akkor minden reformtörekvésnek kudarc lesz a vége. Az igazán nagyszabású és hasznos reform a tanári kar megrostálása és felfrissítése lenne. Ehhez olyan érdembérezési rendszert kellene bevezetni, amely figyelembe veszi a teljesítményt, az oktatás minőségét. Ennek azonban még a szándéka sem körvonalazódik egyelőre a hazai oktatás irányítóiban.
