– Végleges ítélethirdetésre várunk, amely romániai szinten a legutolsó bírói döntés lesz a Székely Mikó kollégium ügyében. Úgy döntöttünk, hogy a nyilvánosság elé tárjuk a per dokumentációját, amellyel szabályosan próbáltuk védeni igazunkat – hívta fel a figyelmet Kató Béla. – Több alkalom, hogy a legfelsőbb bíróságra eljussunk ezzel a perrel nem lesz; ezért is szeretnénk, hogy a várakozás napjaiban a közvélemény is megismerje az ügy részleteit, azt, hogy milyen érvek ütköztek a tárgyalások során – emelte ki Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) gazdasági tanácsosa.
Veress Emőd vázolta a Mikó-per előzményeit, a jogvita lényegét, ismertette az alapos dokumentációval alátámasztott jogi érveket, amelyekre az épület tulajdonjogának elismerésére irányuló kérést felépítették.
A jelenlegi már egy második Mikó-per; az első büntetőjogi jellegű volt, amelyben első fokon azt állapították meg, hogy az EREK nem tulajdonosa a kollégium épületének. Másodfokon a Ploieşti-i Ítélőtábla határozata azt mondta ki, hogy a restitúciós bizottság tagjai által elkövetett bűncselekmény fennáll, mivel „hiányos dokumentációra alapozva hoztak visszaszolgáltatási döntést”, de megállapították, hogy tulajdonjogi kérdésben nem foglalnak állást – vázolta fel Veress Emőd. Ez azt jelentette, hogy visszaállt a restitúciós döntés meghozatala előtti állapot. Ennek megfelelően, az EREK újra letett egy beadványt az újraalakult bizottsághoz, hogy oldja meg a problémát polgárjogi, s tulajdonjogi szempontból. Második alkalommal a jogvita tehát abból adódóan alakult ki, hogy az érdemi kérdés, éspedig az, hogy ki a kollégium épületének a tulajdonosa, nincs megoldva – magyarázta az ügyvéd.
Az elemzéssel visszamentek a 19. századig
Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó új összetételű bizottság a büntetőjogi per lezárulása, és az újra benyújtott igénylés révén újra döntési pozícióba került. A restitúciós kérést a testület 2016. április 21-én visszautasította, azzal az érveléssel, hogy a telekkönyvi nyilvántartásban a Református Székely Mikó Kollégium szerepel, ezért az Erdélyi Református Egyházkerület nem jogosult az ingatlant visszaigényelni.
Az egyházkerület a döntést követően polgári pert indított, hogy bírósági úton kérje vissza jogosnak tekintett tulajdonát. A polgári per során a Brassói Ítélőtábla első fokon az Egyházkerület érveinek meghallgatása, és a nélkül döntött, hogy jogi érveit érdemben tárgyalta volna – mondta el Veress Emőd. Október 12-én a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tárgyalta az Egyházkerület kérését, és a döntést október 25-re halasztotta.
Tekintve, hogy a restitúciós bizottság azzal érvelt, hogy a telekkönyvben nem az egyházkerület szerepel tulajdonosként, Veress Emőd összetett jogtörténeti kutatást végzett, hogy az ingatlant illetően a tényleges helyzetet feltárja. Az elemzéssel visszament a 19. századig, amikor az egyházak vagyonelemeinek jogállása körvonalazódott.Elmondta: Dósa Elek jogtudós már 1863-ban, a Budapesten kiadott, Az erdélyhoni evangelico-reformátusok egyházi jogtana című munkájában megállapította, hogy az egyházi ingatlanvagyonnak sajátos jogállása van, az iskolák céljaira szolgáló ingatlanok az egyházak tulajdonát képezik
Ezek az intézmények az egyház szerves részei
Még a telekkönyvezés előtti, időszakból, 1855-ből is van a református egyháznak olyan belső szervezeti jogszabálya, amely nevesíti az erdélyi kollégiumokat és meghatározza azt, hogy ezek az intézmények az egyház szerves részei, s képviselőik részt vesznek az egyház törvényhozásában. Egy másik, 1904-es egyházjogi norma szerint a református egyház alsó-, közép- és felsőbb osztályokkal rendelkező iskolái az egyház önfenntartásának eszközei, az egyház szervezetéhez tartoznak, fennhatósága alatt állnak.
A telekkönyvezés előtti időszakban a jogi személy fogalma még nem is volt kialakulva. A kollégiumok ennek ismérveivel korántsem rendelkeztek, az egyházhoz tartozó, önigazgató, sajátos feladatokat ellátó, de önálló léttel nem bíró struktúrák voltak – összegezte Veress Emőd. A századfordulótól aztán osztrák mintára elkezdték telekkönyvezni az ingatlanokat – általánosan bevett szokás szerint, egyszerre jelezték az iskola felekezeti hovatartozását és a tulajdonos egyházat, az intézmény elnevezését és kötelező oktatási rendeltetését.A Mikó-kollégium telekkönyvében Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium, és az 1900, március 2-i dátum szerepel; azaz, a telekkönyvezéskor az Osztrák-Magyar Monarchia Erdélyben hatályos jogát kell vizsgálni, amely soha nem adott jogi személyiséget ezeknek az iskoláknak. Sőt, mivel már a korban felmerült a pontosítás szüksége az egyházi iskolák tulajdonjogát illetően (mindenekelőtt adásvételi ügyek kapcsán), 1911. június 21-én az akkori igazságügyi minisztérium egy rendeletet adott ki, amely kijelenti, hogy a református iskolára történő telekkönyvezés nem kérdőjelezi meg a református egyház tulajdonjogát, s akár korrigálni lehet.
Ezt a rendeletet egy vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet is megerősíti, kimondva, hogy a kétségtelen tulajdonos az egyház, a telekkönyvi bejegyzést ennek megfelelően ki is lehet igazítani. Az egyház pontosítani szerette volna a telekkönyveket, a hivatalok pedig tulajdon-átruházási illeték kifizetésére kötelezték volna. Két olyan ítélőtáblai határozat is született, amely kimondja: nem történt tulajdon-átruházás, az illetéket nem kell leróni, a telekkönyvek alapján változatlanul az egyház a tulajdonjog alanya.
A régi telekkönyvezést az impériumváltás után is elismerte Románia
Az impériumváltás után a telekkönyvi helyzet, s a korábban hatályos jog a II. világháború végéig megmaradt. A hatályban maradt jogszabályoknak a jegyzékét is elkészítették. Ebben említik azt az 1909–1911-es miniszteri rendeletet is, így a régi telekkönyvezést az impériumváltás után is elismeri Románia – tudatta Veress Emőd.
A két világháború közötti időszakban a magyar nyelvű oktatás egyházi kollégiumokban folyt, amelyek magánoktatási intézményekként működtek. A magánoktatásról szóló, 1925-ös törvény kimondja, hogy az iskoláknak nincs az alapítótól eltérő jogi személyisége. Ennek alapján 1928-ban az oktatásügyi tárca ki is adja a Székely Mikó Kollégium működési engedélyét, és egyértelműen kimondja: az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. A tanfelügyelőségek által jóváhagyott iskolai évkönyvekben is megjelenik a tulajdoni státus.
1924-ben a jogi személyek kérdéskörét is rendezik Romániában. Az 1924/21. sz. törvényben előírják, hogy azok a testületek, amelyek jogi személyek, hat hónap alatt kötelesek újra bejegyeztetni magukat. A kollégiumok közül egyetlen sem regisztrált újra, mivel nem tartották magukat annak. A továbbiakban, már az államosítás előkészítése során újabb dokumentumok születnek a kérdésben: a Román Nemzeti Bank volt az intézmény, amely az ingatlanokra vonatkozó adatokat begyűjtötte; 1947 novemberében minden egyházi intézménynek átiratot küldtek, hogy – állításuk szerint, statisztikai célból – közöljék az ingatlanok státusát illető információkat. A Mikó kollégium válasza az volt: az iskola nem jogi személyiség, az EREK tulajdona, amelynek megvan a maga jogi személyisége.
Az 1930-as években is zajlott egy jogvita, amikor egy elbocsátott tanár perelte be az iskolát – folytatta Veress Emőd. Van olyan irat ebben az ügyben is, amely igazolja, hogy az iskola nem képviseltethette magát a perben, mivel a bíróság megállapította, hogy nincs jogi személyisége.
Mivel az alapvető jogi probléma 1900-ban keletkezett a telekkönyvezéssel, az EREK jogászai állásfoglalást kértek Magyarország igazságügyi minisztériumától is. A tárca által kiadott, 2016-os dokumentum kimondja, hogy helyesen értelmezték a telekkönyveket. Az egyházkerület kollégiumainak telekkönyvezési módja azonos, és a restitúciós folyamat során a Mikó-ügy előtt nem is merült fel problémaként. A bizottság egész sor kollégium kapcsán megállapította már, hogy az EREK jogosult saját nevében a visszaigénylésre. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék is állást foglalt már egy teljesen hasonló ügyben: 2010-ben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kapcsán kimondta, hogy az EREK jogosult egykori tulajdonosként az iskola visszakérésére.
Veress Emőd szerint, a per kibontakozását a büntetőügy bonyolította, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nyomozott, és azt állapította meg, hogy az egyházkerület nem volt tulajdonos, nem tartották visszaadhatónak az ingatlant. Ezt követően, a restitúciós bizottság közhivatalnokai nem fordultak szembe a DNA álláspontjával.
A Brassói Ítélőtábla aztán annyit állapított meg, hogy a restitúciós bizottság helyesen döntött, és mindössze két érvet emelt ki a DNA dossziéjából, amelyeknek nem is volt közük a per anyagához: azt állították, hogy1870-ben a reformátusok átadták a városnak az iskolát. Valóban volt egy átadás, ez azonban a helyi elemi iskolára vonatkozott, nem a Mikó kollégiumra, a kettőnek semmi köze egymáshoz – hívta fel a figyelmet Veress Emőd.
A DNA másik érve az volt, hogy az iskola állami segélyezést kapott, ezért állami volt. Ez az állami támogatás azonban sosem érte el az iskola működési finanszírozásának felét, így nem tartozhatott az állami iskolák sorába. Sőt, a vonatkozó törvény mindössze irányítást biztosít az államnak, nem pedig tulajdonjogot azokban az esetekben is, amikor az állam több mint 50 százalékban nyújtja az iskola működtetéséhez szükséges keretet – folytatta az ügyvéd.
Az igazságszolgáltatás eljárása aggályos: a Brassói Ítélőtábla a perjog alapelveit szegte meg, amikor a per során soha fel nem hozott érvek alapján döntött, hiszen a védekezés lehetőségét megszüntette – hangsúlyozta Veress Emőd.
– Másrészt, ha a Mikó – mint ahogyan az DNA érvelt –, állami iskola volt, miért államosították? – vetett fel az ügyvéd. Az államosítási dekrétum kimondja, hogy a református egyház iskolája megy át állami tulajdonba – szögezte le az ügyvéd.
– Úgy határoztunk, minden lehetőséget kihasználunk Mikó-kollégium helyzetének rendezése ügyében, az utókornak is tartozunk ezzel – válaszolt arra a kérdésünkre Veress Emőd, hogy adott esetben továbbviszik-e Strasbourgba az ügyet. Strasbourgban ugyanakkor évek óta ezrével állnak már restitúciós dossziék, s a majdani jogorvoslat korántsem fog természetbeli visszaszolgáltatásról rendelkezni.
