Izraelben kiutasítási végzéseket kezdtek osztani az afrikai menedékkérőknek

Izraelben kiutasítási végzéseket kezdtek osztani az afrikai menedékkérőknek
Izraelben megkezdték a kiutasítási végzések kiosztását az egyedülálló férfi menedékkérőknek - jelentette ma a helyi média.

A belügyminisztérium bevándorlásért felelős osztálya vasárnap elkezdte értesíteni a kitoloncolásra megjelölt menedékkérőket arról, hogy két hónapon belül dönteniük kell: egy őket befogadni kész, de a levélben meg nem nevezett afrikai országba távoznak, vagy inkább meghatározatlan időre börtönbe vonulnak.

Az izraeli hatóságok csak az Afrikából illegálisan érkezett, gyermektelen, fiatal férfiakat állítják választás elé, a nőket, a családosokat és a kiskorúakat nem érinti a kitoloncolás.

A kormány december végi döntése alapján áprilisban kezdődik meg a menedékkérők gyorsított ütemű kitoloncolása. A börtönhatóság vezetői azonban közölték az izraeli nemzetbiztonsági tanáccsal, hogy nem áll módjukban a börtönt választó afrikaiak fogadása, mert mindössze ezer hellyel rendelkeznek, és nem áll rendelkezésükre a megfelelő pénzügyi háttér.

Közben az izraeli katonai rádió műsora szerint a korábban Izraelből Ruandába áttelepített afrikai menedékkérők - szemben az előzetes ígéretekkel - nem kapnak menekült státuszt, és megérkezésük után elveszik tőlük személyazonosságot igazoló irataikat.

Általában pénzük nagy részéért azonnali továbbutazásra kényszerítik őket papírok nélkül Ugandába, majd onnan tovább, más afrikai országokba. Az izraeli médiában figyelmeztették sorstársaikat, hogy semmiképpen se válasszák önkéntesen az Afrikába való költözést.

A hatóságok adatai szerint jelenleg mintegy harmincnégyezer afrikai menedékkérő tartózkodik Izraelben. Zömében Eritreából és Szudánból érkeztek, és az egyiptomi határon felhúzott kerítésrendszer kiépítése, 2013 előtt jutottak be illegálisan az országba. Többnyire tel-avivi vendéglőkben és szállodákban végeznek kétkezi munkát.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az izraeli hadsereg közölte, hogy egyik előző napi célzott bejrúti légicsapásában életét vesztette az Iránból támogatott libanoni síita mozgalom, a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk.
Külpol
Legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy hat munkatársuk is áldozatául esett az izraeli légicsapásnak, amely az általa üzemeltetett iskolát érte Gáza középső részén, tájékoztat honlapján a BBC.
Külpol

Legalább kilenc ember meghalt és öten megsebesültek a dél-libanoni Nabatíje városában egy lakóházat ért izraeli légicsapásban szombaton – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium, amely szerint egy nő és két gyerek is van az áldozatok között.

Az izraeli hadsereg szerint a légicsapás célja a Hezbollah fegyveresei által használt fegyverraktár volt.

Külpol