Március 21-én ünnepeljük a Bábszínházi Világnapot
„…mert a bábszínház számomra él”
Az év 365 napjából egy nap jut mindenkinek, amikor ő az ünnepelt. A bábszínháznak március 21-e jutott.
Persze, egy ilyen jeles napon mások is ünnepelnek, nem csak az ünnepelt. A bábszínház világnapja egybeesik a csillagászati tavasz kezdetével, a költészet- és a Down-szindróma világnapjával, valamint a faji megkülönböztetés elleni világnappal. A bábszínház megosztja ünnepnapját a Bencékkel, a Miklósokkal és a Benedek nevűekkel. De ugyanezen a napon született Johann Sebastian Bach és Gyulai István sportriporter, és távozott az élők sorából Pocahontas valamint Sándor Erzsi operaénekes.
Palocsay Kisó Kata bábrendező. Fotó: Hatházi Rebeka
Az év 365 napjából 364 nem a bábszínház világnapja. Azt tudjuk, hogy mit mondunk, amikor valamit/valakit ünnepelünk, de mit mondunk a többi napon? Mit csinálunk a nem jeles napokon? Törődünk vele? Szeretjük? Találkozunk vele? Tiszteletben tartjuk? Próbáljuk megérteni? Figyelünk-e rá? Meghallgatjuk? Segítünk neki? Támogatjuk?
Igen, úgy beszélek a bábszínházról, mint egy emberről, mert a bábszínház számomra él. Meg lehet ölelni, táplálni lehet, el lehet fogadni, pont, mint az embertársadat, ha fontos a számodra. Megbocsátasz neki, bocsánatot kérsz tőle, alkalmazkodsz hozzá. Kíváncsi vagy rá, figyeled. Felfedezed. Hiszel és bízol benne. Hűséges és őszinte vagy hozzá. S amikor a napja van, ő lesz a fontos, nem te.
Persze ideális esetben máskor is. Isten éltesse ma is!
Palocsay Kisó Kata
Jelenet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A néma cipő története című bábjátékából, amelyet Palocsay Kisó Kata rendezett. Fotó: Hatházi Rebeka
Csodákkal teli játékos világ ünnepe
A bábjátszásnak rituális gyökerei vannak. Tudomásom szerint, a legrégebbi nyomok Kínába vezethetők vissza (i.e. 2000-ig), ahol a temetési szertartások alatt bábokkal mutatták be az elhunyt életének történetét. Indonézia és India egyes térségeiben még napjainkban is Isten szóvivőjeként jelennek meg a bábok az árnyparaván színpadán. Ezekben a kultúrákban a bábok szent tárgyak, amelyek vallási történeteket illusztrálnak.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már elsőéves egyetemistaként megtapasztalhattam a bábjáték erejét, a Pécsett rendezett Karakulit Nemzetközi Árnyjáték fesztiválon, ahol több színvonalas előadást is megnéztem. Ezek közül mégis kiemelném az indiaiak produkcióját, amelyből ugyan – a nyelvből kifolyólag – egy szót sem értettem, de az előadás végére olyan megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába, amitől azóta sem tudok szabadulni: végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszerettem ebbe a csodavilágba. Akkor és ott mintha beléptem volna egy varázslatos ősi birodalomba, amelyet hivatásomként hordozok azóta magamban.
Emőke saját készítésű bábjával Lázár Ervin A hétfejű tündér című meséjét játssza.
A mi kultúránkban a báb már nem a transzcendens világ szimbólumaként terjedt el, sokkal inkább profán eszközzé vált a színházakban, én mégis hiszek a báb szentségében. A bábjátszás a varázslat művészete, a csodák és a mesék világa. „Az a világ, ahol álmodni és élni tanulunk”, ahogyan Michel de Ghelderode drámaíró megfogalmazta. Csupán hittel kell hinni az élettelen tárgyban, a bábban és máris részesei lehetünk „az életre keltés csodájának”, amint Kovács Ildikó bábszínházi rendező fogalmazott.
Sok felnőtt szerint a bábszínház gyerekeknek való, mert elfelejtettek hinni a játékban, a mesékben, a varázslat erejében. Hinni felejtettek el. A gyermeki lélek még nincs kételyekkel tele, ezért tudja befogadni a bábszínházi világot, ahol a képzeletnek nincsenek határai, ahol megtörténhet a lehetetlen. A gyerekben az érzelem fölülírja a gondolatiságot, az ösztön a racionalitást. Nagyon fontos tehát, hogy a gyereknek mit és hogyan játszunk, hiszen ők nem értik, hanem érzik azt a világot, amelyet a bábszínház teremt számukra. Hisznek benne.
Gyerekeknek alkotni fontos és felelősségteljes feladat, hiszen a jó bábszínházi nevelésben részesülő gyerek később nemcsak színházértő felnőtté válik, hanem olyan felnőtté, aki talán szabadabban tekint a világra, könnyebben átvészeli az élet hozta nehézségeket, megpróbáltatásokat, veszteségeket. Akinek a lelke legmélyén mindig lesz egy mesevilága, ahova bármikor hazatérhet.
Darvas Emőke a Pacsirták tűzben című előadásban, amelyet Kovács Géza rendezett. Fotó: Crăcea Adam
Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a felnőtt közönségnek is alkossunk, s ha a felnőtt nyitott a bábok világára, akkor igazán különleges bábszínházi élménnyel gazdagodhat.
A bábszínház világnapja csodákkal teli játékos világ ünnepe. Kívánok sok értékes élményt minden gyereknek és felnőttnek, még ha csak online térben is. Napjainkban, amikor nem merünk ölelni, csókolni, kezet fogni, színházba és bábszínházba járni, amikor a gyerek nem mehet iskolába, amikor a technika olyannyira az életünk része lett, hogy létezni sem tudnánk nélküle, amikor az emberi kapcsolatok szertefoszlani látszanak, amikor magányosak vagyunk, akkor van csak igazán szüksége az embereknek a mesékre, a csodákra és a játék örömére. Ahogyan Gabriel García Márquez írta a Száz év magány című regényében: „A dolgoknak is megvan a maguk élete, csak fel kell ébreszteni a lelküket.” Ha pedig felébresztjük, akkor megszületik bennünk a játék és elfelejthetjük, hogy mi folyik odakint a világban.
Éljenek boldogan a bábok, és tanuljuk el tőlük ezt a féktelen boldogságot és harmóniát!
Darvas Emőke
(Borítókép: Jelenet az Ilonka című bábelőadásból, amelyet Palocsay Kisó Kata rendezett. Fotó: Okos Attila-Ákos)
