Jelentkezőket vár az átalakult Jazz in the Street

Jelentkezőket vár az átalakult Jazz in the Street
A Jazz in the Park fesztivált szervező Fapte Egyesület három évvel ezelőtt alapította a Jazz in the Street programot, azzal a céllal, hogy a művészet és a helyi lakosság közötti különleges találkozásokkal újraértelmezze a köztereket. Az egyesület ugyanakkor idén úgy döntött, nemcsak a kolozsvári Sétatéren szervezett fesztiváljának felépítését, de a Jazz in the Street programját is megújítja, amely ezentúl Art in the Street néven fut, és Kolozsvár utcái mellett Jászvásár köztereit is betölti művészettel – adja hírül közleményében a Fapte Egyesület.

– Azt hiszem, az Art in the Street lehet az legjobb energiájú rendezvény azok közül, amelyeket eddig szerveztünk. Hihetetlen látni, hogy néhány művész milyen egyszerűen alakít át egy várost, csábítja ki otthonaikból az embereket. Nagyon örülünk annak, hogy idén sikerül kilépnünk Kolozsvárról, és más romániai városba, Jászvásárra is el tudjuk vinni a projektet. Egy gyönyörű Főteret és nyitott helyi közösséget találtunk ott. Alig várom, hogy lássam, kik jelentkeznek, és milyen projekteket fedezünk fel idén – közölte Alin Vaida, az Art in the Street alapítója.

Az Art in the Street szeptember 28–29. között Jászvásáron, október 12–13. között pedig Kolozsváron zajlik, a művészek augusztus 12-től küldhetnek be projekteket a szervezőknek, olvasható a közleményben. A két programra hazai és külföldi fiatal vizuális- és képzőművészek, táncosok, előadók, színészek, animátorok, zenészek, de bármely más művészeti ág képviselői jelentkezhetnek. A programon elfogadnak mindenféle projektet, zenét, táncot, filmet, színházi előadást, fényképet, zsonglőrködést, bűvészkedést stb.

A nevezéshez szükséges formanyomtatvány elérhető a www.artinthestreet.ro weboldalon. A jászvásári programra szeptember 5-ig lehet nevezni, a nyertes projektek nevét legkésőbb szeptember 10-ig közlik a szervezők. A kolozsvári Art in the Street szeptember 12-ig várja a jelentkezőket, a nyertesek neveit szeptember 17-ig hirdetik ki.

Az Art int he Street program célja bátorítani és bővíteni az utcaművészetet, népszerűsíteni a fiatal tehetségeket és arra nevelni a helyi közösséget, hogy megértse a művészet szerepét és értelmét. Az első rendezvényt 2016 áprilisában tartották, akkor hatalmas sikert aratott. Azóta a Fapte Egyesület többtucatnyi ilyen programot tartott, néhány egy napot tartott, míg más rendezvények csak néhány órát. Tavaly megközelítőleg 17 ezer kolozsvári vett részt a 80 utcai rendezvényen – a Deák Ferenc/Eroilor és a Bolyai utcákban –, támogatva több mint 100 hazai és külföldi művészt.