Mindenki, aki százig el tud számolni, sejthette, hogy rázós év lesz a következő. Az évforduló ürügyén máris szabadjára engedett nemzeti érzelmek és ezek koholói nem csak a jóérzés, hanem egy magára valamit is adó európai államra kötelező játékszabályokat is kezdik elfeledni. Ami centenárium címszó alatt most itt bugyborékol, annak sajnos semmi köze az ünnephez. Perverz kéjenc az a román politikus, aki elvárja az erdélyi magyaroktól, hogy román szomszédjaikkal együtt hórázzanak Erdély elcsatolásának örömére. De hát perverzek, kéjencek mindig is voltak, pláné a politikában, attól még tisztességesen is meg lehetett volna ülni az ünnepet. De nem ez készül, mint ahogy az elmúlt száz év sem erről szólt. A román hatalmi körök és az ezeket morálisan támogató civil koalíciócskák valamiféle beteges kényszert éreznek, hogy a jubileum alkalmával maguk is átéljék az ellenfél térdre kényszerítésének, leigázásának száz évvel ezelőtti gyönyörét. Afféle pótcselekvés, a száz év alatt sem modernizálódott nemzet frusztrációja. Hát ehhez kell – kellene - most az erdélyi magyarság.
A helyzet nem veszélytelen. 1918 okán olyan magyarellenes diskurzus nyer legitimitást, ami egy adott ponton ellenőrizhetetlenné válhat. Joggal tarthatunk attól, hogy az évforduló múltával sem sikerül egyhamar visszaterelni medrébe a román nacionalizmus patakzását. Olyan keretek közé visszaszorítani, amely távol áll ugyan a szalonképesség fogalmától, de hát hozzászoktunk már az elmúlt nagyon sok évben, kis cinizmussal akár azt is mondhatnánk, motivál, formában tartja túlélési ösztöneiket.
Ránk, erdélyi magyarokra ezt az ünnepet rákényszeríteni márpedig nem fogják. Persze, lehet piszkálni, provokálni, lásd ezt az állampolgársági cirkuszt … mire jó ez? Saját ünnepükbe rondítanak bele. Nem a miénkbe …
