Az egyiknek három felnőtt gyereke volt és egy férje. A másik egyedül nevelte gyerekeit, kirepültek már ők is.
Az egyik nagyon csendes volt, szomorú, aggódó. Látogatója nem érkezett. Telefonja olykor megcsörrent. A másikkal a lánya napközben ott volt, ha csak tehették, megölelték egymást vagy nevettek. Sokat beszélgettek. Utolsó éves volt a lány, hónapokig azt hitték, hogy az orvosin, pedig tanárnak készült.
Szeretett délelőtt, vizit után kimenni a szoba ajtaja elé. Olyankor pár percig egy napsugár átsütött a folyosón. Csak a lány tudta, hogy a lelkeknek köszön, akiket egy közeli hajnalon magával visz. Állt és nézte mélységes békéjét.
Az egyik nő családjában, ha a családtagok véletlenül egymás elé álltak, akkor vita lett belőle. Hogy ne állj elém, ne lépj elém, állj félre, takarodj az utamból!!!!
– Apánk nem üveges! – mondták egymásnak a másik nő gyerekei, majd megkergették, később megölelték egymást.
A két ritka kék szemű nők gyerekei sok év múlva találkoztak. Nem kellett volna megállniuk, ezt mindketten pontosan tudták. Így egymás elé álltak. Az egyik gyorsan megtanulta, hogy ne szóljon. A másik fogcsikorgatva mondta évekig, hogy ne állj elém, ne lépj elém, állj félre, takarodj az utamból. Pedig egyikük apja sem volt üveges és édesanyjuk ritka kék szemét is örökölték, csak ezt soha nem láthatták, hisz nem fordultak egymással szembe, csak egymás elé álltak, felváltva.
(2018. január 4.)
(Borítókép: A szerző felvétele 2016-ban készült, Lábnyikon)
