Céltudatosan vitt az utunk a Szilágyságba, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete itt szervezte ötödik riporttáborát (és második alkalommal Szilágy megyében), amelyet a szakmai munka minden öröme és változatossága jellemzett: megismerhettünk, sőt megcsodálhattunk új vidéket, mondhatni felfedezhettük házunktáját, hiszen nem kell határokon átkelni ahhoz, hogy a természet alkotta meg ember formálta “tündérkertekre” találjunk. Az úticél Kémer volt, pontosabban a település felé vezető út melletti szőlős területén kialakított Kemsilvanum panzió, ahonnan aztán bejárhattuk, feltérképezhettük a vidéket, kideríteni, hogyan él, érez és boldogul ma ott a magyar közösség: Kárásztelek, Szilágyzovány, Ipp, Szilágyperecsen, Kraszna, Szilágysomlyó, Haraklány, Szilágybagos, Varsolc, és még lehetne sorolni a településeket, amelyek mindegyike egy-egy világot rejt.
Már a Kémer határában levő Kemsilvanum panzió is egy a pozitív példákból, a sikertörténetekből. Tulajdonosa, Szoboszlai Attila évekig volt Kémer polgármestere, a Kémerért Kulturális Alapítvány elnöke, borászattal és borturizmussal foglalkozik, Fort Silvan pincészete, de fenyőültetvénye is sikeres vállalkozássá nőtte ki magát. A Kemsilvanum panziónak jobb helyet találni keresve sem lehetett volna, a környezetet, mint egy tájképet lehet leolvasni: az épület előtt messze ellátni Kémerig, minden domboldal gondozott, nincs parlagon hagyott terület, juhnyájat is látni, a panzió mögött hatalmas szőlőültetvény gondosan, mondhatni szigorúan rendezett sorokban, mindegyik szőlőtő jó termést ígért már július elején. Itt a csendben, a színekben, a szépségben fel lehet töltődni lelkileg, szellemileg.
Innen indultunk el gyalogosan “felfedezni” Kémert, amely valóban egy “jó sétányira” volt, ahogyan arról vezetőnk, a kémeri születésű fiatalember, Soós Koppány is biztosított. Koppány (aki egyébként “civilben” Kolozsváron a BBTE újságíró szakos egyetemista diákja) őszinte rajongása és csodálata a település iránt megragadott, talán ezzel még közelebb hozta, jobban megismertette, mint ha csak egyszerűen utánaolvastunk volna a történetének. A község házai takarosak, némelyik szerényebb, de sok a felújított épület, sőt, több helyen építkeznek is, amit örömmel nyugtáztunk, hiszen ez is jelzi, hogy sokan itt gondolnak a jövőre. Mindenütt tisztaság, rendezettség, járható utak. Kémer érdekessége, hogy egyetlen olyan községe Szilágyságnak, amely csak egyetlen településből áll, és a Bihar megyét Szilágytól elválasztó határ mentén fekszik. A települést a Temetődomb, Diós, Kis-hegy és Hosszú-bérc nevű magaslatok határolják.
Már a település “bejáratánál” megállunk megbeszélni és elemezni a község címerét. Nyugodtan sétálunk a leaszfaltozott utcákon, hétköznap délutáni nyugalom van, helyenként dolgoznak a háztáji kertben, gyerekek is besegítenek, a vakáció vidéken nem csak lazsálásról szól. Megtudjuk, sokan elmentek dolgozni külföldre, onnan küldik haza a pénzt, vagy visszajönnek csinosítani, felújítani, kibővíteni házaikat. Feltűnik a szép igénye, közterületen is sok helyen virágdíszek, a községi épületek rendezettek.
Betérünk a központban levő református templomba, nyitott ajtajával befogadó, megpihenni “invitáló”. Kémer egyik sajátossága a sok vallási felekezet: legtöbben reformátusok, majd baptisták, szabadkeresztények, adventisták, görög katolikusok, ortodoxok és pünkösdisták is élnek a faluban, és mindegyik közösségnek van temploma, gyülekezeti háza.
Később arra is szakítottunk időt, hogy meglátogassuk a temetőt, mondhatni temetőkertet vagy gyümölcsöst, hiszen gazdagon beültették szilvafákkal. Különleges fejfák őrzik a kémeri temetőben a nyugalomra leltek emlékét. A más temetőben látottakkal ellentétben, itt az asszonyok lánykori nevét vésik fel a fejfákra, sírkövekre.
“Ki mer erre jönni?”
Kémer gazdag történelemmel és régbe nyúló múlttal büszkélkedhet. Okleveles említése 1320-1321-ből van, amikor először szerepel Kemer néven, majd később Kemur, Kémer, Kemyr néven is feltűnik. A név eredetét illetően, két lehetséges változatot említenek: egyik változat szerint a tatárjárás idején a tatárok lemészárolták az ellenálló magyarok nagy részét, a menekülők a környező erdőkben kerestek menedéket, és azért, hogy elijesszék az üldözőket, azt kiabálták, “ki mer erre jönni?” A nyelvhasználat ezt Kimerire majd Kémerre változtatta, és utólag a menekülők hozták létre Kémert. A másik változat szerint a település neve személynévből keletkezett, magyar névadással: Kémer német eredetű személynév, és a Kajmir, Kammer, Gammer személynévből vezethető le. Petri Mór az 1900-as évek elején írt Szilágy vármegyei monográfiájában számos fontos adatot leír a településről. Többek között megemlíti, hogy Kémer már az 1400-as években népes hely volt, a Hunyadiak korában mezőváros, ahol minden csütörtökön hetivásárt tartottak, továbbá országos vásártartási joggal is rendelkezett – ezt a kiváltságot Hunyadi János kormányzótól nyerte el. “A debreczeni kereskedők is fölkeresték 1481-ben.” Feljegyzések szerint a Kémeri család tagjai voltak a település birtokosai 1477-ben, később több tulajdonos váltás történt, volt a Báthory családé, majd Rákóczi-birtok is. Petri Mór az akkori utcáit is feljegyezte: “Felszeg-, Nagy-, Alsó- és Felső-Kis-, Simor-, Hat-ház, Hét-ház-, Bályok-, Kankor-, Sűrű- és Csárdakert-utcza”.
Nyitás az elszigeteltségből
Kémer nem is olyan régen még nagyon elszigetelt volt, egyetlen bevezető (és kivezető) úttal, mára már három kivezető utat építettek, és a település infrastrukturális lehetőségei hasonlóak egy nagyvároséhoz: szélessávú internet, aszfaltozott utak, víz- és szennyvízhálózat, kábeltévé. Erről már Szabó Levente György polgármester beszélt a MÚRE riporttáborában résztvevőknek. Sikerült felújítani a templomokat és iskolákat, megújult a kultúrotthon, orvosi rendelő és gyógyszertár. , Felszerelt turisztikai információs iroda, teleház, könyvtár is várja a község lakóit. Még több zöldövezetet és játszóteret is terveznek kialakítani. Az önkormányzat célja, hogy támogassák a vállalkozó kedvűeket, a munkahelyteremtést, és segítsék az itthon maradást.
Kémer a 18. század elején még színtiszta magyar község volt, majd románok, szlovákok is beköltöztek. Legnépesebb 1966-ban volt a település, akkor közel 3500-an éltek ott, majd folyamatosan csökkent a lakosság száma, sokan városra költöztek, mivel helyben nem volt munkahelylehetőség. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint a 2004 lakosból 92 százalék magyar, 6 százalék román, közel 2 százalék roma nemzetiségű. Jelenleg közel 1800 a lakosainak száma a 2011-es népszámlálási adatok szerint, és örvendetes tény, hogy többen hazaköltöztek, az elvándorlás leállt. A külföldön munkát vállalók is otthon, Kémeren kezdtek el építkezni.
Szőlő és karácsonyfa – mindkettővel lehet sikeresen vállalkozni
Szoboszlai Attila vállalkozóval készítenek interjút a kollégák (Vicsi Judit fotója)
Szoboszlai Attila története kiválóan beleillik a “Találkoztam sikeres erdélyi magyarokkal” rovat-sorozatunkba. A MÚRE riporttáborában, az üzletember által működtetett Kemsilvanum panzióban beszélgettünk, de nem a sikeres borászatról, hanem – az egyébként szintén sikeres – fenyőfaültetvényről, amelyet Kémer térségében alakított ki.
- Hogyan indult el ez a vállalkozása, és miért éppen a fenyőfára esett a választása?
- Talán a sors iróniája, hiszen tanáremberként kezdtem, hat évet tanítottam, és több meghívásom volt, hogy hol tanítsak. Hívtak vissza Kolozsvárra is az egyetemre tanítani, meg a tanfelügyelőségre. De hívtak vissza polágmesternek is, Kémerbe, és a három meghívásból ez utóbbit választottam. Én ízig-vérig lokálpatrióta vagyok, ezért választottam a hazaköltözést. Igaz, hogy még néhány évig a tanítást is folytattam, majd rájöttem, hogy választani kell a katedra és polgármesterség között. 16 évet voltam polgármester, és ha azt mondom, hogy szolgáltam a közösséget, talán kicsit nagyképűen hangzik, de kialakítottam egy jó csapatot, akikkel elkezdtünk pályázni, elkezdtük fejleszteni a települést. Kémerről tudni kell, hogy egy közel 3600 ember által lakott település volt, majd sajnos lesüllyedtünk oda, hogy jelenleg 1800 lakosú település lett.
Hazatérésem után beruházásokba kezdtünk, munkahelyeket teremtettünk és megállt a lakosság elvándorlása. Mondhatom, hogy az elmúlt 26 évben sikerült megtartani a lakosságszámot 1800 körül, hogy ne csökkenjen. 16 év polgámesterként nagyon sokat jelent, már tudtam, ha valaki bejön a hivatalba, mit fog kérdezni. De közben sikerült az utánpótlást kinevelni, fiatalítani, hogy jöjjenek utánunk mások.
Elhatároztam, nem megyek vissza tanítani, hanem vállakozásba kezdek. Elvégeztem egy mesterképzőt, cég menedzsment és könyvelés szakon, úgyhogy a vállalkozáshoz az alapokat sikerült elsajátítani. Szerencsém is volt, mert külföldi vállalkozók jöttek beruházni, és parnereket kerestek, akik ismerik a román piacot. Így lettünk fenyőtermesztők. Aztán a partnerek lassan elkoptak, mi pedig a román piacon megerősödtünk, és most a hazai piacon közel 250-300 ezer fát adunk el. Ugyanakkor exportálunk Moldovába,Ausztriába, Olaszországba, Szerbiába, sőt Dániába is, cserekereskedelmet is folytatunk, mi egyfajta fenyőt viszünk nekik, és ők másfajtát hoznak.
- Tehát úgy ültetnek és termesztenek fenyőfát illetve karácsonyfát, mint mások egyéb, hasznos növényt.
- Igazából mezőgazdasági művelésben termesztjük a karácsonyfát. Tehát az emberek azt mondják, hogy amikor az erdőből kivágnak egy fát, akkor mekkora bűnt követnek el a természet Ellen. Mi meg azt mondjuk, hogy nem vetünk olyan növényeket a területeinken, amelyek nem hasznosak, hanem probálunk olyan növényeket ültetni, amelyeket haszonnal lehet termeszteni, és ezáltal a földjeink nem maradnak megműveletlenül. Végső soron kíméljük a természetet. Tehát nem kell kivágni az erdőből a fát,mert mi megtermeljük ezeket, eladjuk gyökeresen is, aki szeretné elülteni a kertjébe, vagy vágott karácsonyfaként.
Azt tudni kell, hogy ezek a karácsonyfák egész évben a természetben teszik a dolgukat: oxigént bocsátanak ki, a fotoszintézis folyamatában messze nagyobb arányban vesznek részt, mintha abba a parcellába cukorrépát vetettem volna és veszteséggel termelném.
- Mekkora helyen termesztik a fenyőfákat?
-Közel 500 hektár területet ültetünk be fenyőfálva, Kémer és Kárásztelek határában, persze, most már eltelt 12 esztendő, van, ahol már levágtuk a fákat, és van, ahol újratelepítettük. Van, ahol most van folyamatban vágás és telepítés párhuzamosan. Számításaink szerint körülbelül 400 hektáron próbálunk megállni , ez az a terület, ami után még el tudjuk adni a fákat, ez az a terület, amit ki tudunk vonni másfajta termelésből.
- Mennyi idő elteltével szokták, vagy lehet már kivágni a fenyőt?
- Fajtája válogatja mennyit kell várni az első ültetéstől. A lucfenyő az, ami igazán otthon érzi itt magát nálunk, az akár 6 év után méteres fává növi ki magát, 9 éves korában már 2 méteres fa, és ezt már piacra lehet vinni. Persze attól is függ, milyen célból vásárolnak. Ha kiültetésre veszik akkor, meter körüli méretben szeretik megvásárolni a vevőink, ha vágott fát akarnak, akkor 2 méter körüli méretben szeretik vásárolni. Tehát a lucfenyőnél 9 év, az ezüstfenyőnél 10 év, a normandiai jegenyefenyőnél körülbelül 12 év szükséges, amikor a fa eléri a 2-2,20 méteres optimális magasságot, utána 1-2 év alatt ezeket a területeke teljesen letermeljük, kivágjuk a fákat,vagy a gyengébb minőségű fákról gallyat gyűjtünk és gallyként adjuk el, csokrok, koszorúk, stb. készítésére.
- Van-e elegendő munkaerő?
- Nem akarok panaszkodni, de tény, hogy nálunk ebben a régióban megszűnt a munkanélküliség, még azokat az életképes, fiatal romákat is bevonjuk a munkába, akik tényleg akarnak dolgozni és beilleszkedni a közösségbe. Persze, szezonban még hozunk Bákóból csángókat, Maros megye eldugott vidékeiről embereket, akik munkával akarnak pénzt keresni. Két, két és fél hónapot dolgoznak ilyenkor nálunk, munkaszerződéssel alkalmazzuk őket, és teszik a dolgukat.
_ Egy fenyőültetvényen miből áll a munkafolyamat?
- Az ember azt hiszi, hogy a fenyőt elülteti, és aztán csak ki kell vágni. Ez nem ilyen egyszerű. Ki kell választani a területet, mintát veszünk a talajból, megmérjük, hogy a savassága és összetétele alkalmassá teszi-e arra, hogy elültessünk fenyőt. Ezután elültetjük a fenyőcsemetéket, lekerítjük a területet, az első évben próbálunk természetes körülményeket biztosítani, nem permetezzük, nem műtrágyázzuk. Aztán a következő évben megpróbáljuk segíteni a növekedésüket azzal, hogy hagyományos műtrágyákat használunk.
A panzió felé vezető utat is fenyőfák szegélyezik
Közben a fákat formázni kell, hogy szépek legyenek, a csúcsokat irányítani kell, hogy ne legyen több belőle, az ágakat le kell vágni, jégverés vagy fagy után a károkat el kell tüntetni. Egyszóval szinte egész évben van munka a fenyőültetvényeken, úgy szoktunk számolni, hogy 400 hektáron 40 embernek kell dolgoznia szinte egész évben, és szezonban akár 100 ember. Továbbá a fenyőknek is megvannak a saját betegségeik. Ugyan nem vagyok növényvédelmi szakember, de előfordul, hogy a fáknál egyszerűen hiányoznak a tápanyagok, ezeket pótolni kell. Van, hogy a bogarak megtámadják a fák gyökérzetét, vagy vannak kártevők, amelyek az ágakat támadják, a fiatal csúcshajtásokról a madarakat ell kell csalogatni. Vigyázni kell, hogy a csúcsok ne nőjenek túl gyorsan, mert nem lesz szabályos és formás a fa. Tehát állandó munkát, formázást illetve védelmet kell biztosítani, állandó jelleggel ott kell lenni az ültetvényesen.
Az üzletember büszkén mesél arról, hogy gyerekei hazajöttek, részt vesznek a vállalkozásokban, keresik, ki mit csinál szívesen, inkább a fenyőtermesztésbe, vagy a szőlészetbe kapcsolódna be. Létrehozták a saját logisztikájukat is, ők biztosítják a fák szállítását, kamionparkot alakítottak ki. Itthon akarnak boldogulni.
Szőlőültetvény a panzió mögött, jó termésígérettel
