Október 23-án lett volna kilencvenéves Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. Hogy egész pontosan ki is volt, azt a legjobban az a pár sor adja vissza, amit a magyar szövetség tett közzé 2013-as halálakor.
„Balkezes zseni. Amit ő nem tudott a vízilabdáról, azt nem is volt érdemes tudni. Bármilyen poszton bevethető volt. Igazi vezér volt, vízben és parton egyaránt.”
Öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötről éremmel tért haza. arany: 1952, 1956, 1964, ezüst: 1948, bronz: 1960. Klasszisára jellemző, hogy edzőként három olimpián vett részt, és azokról is minden alkalommal éremmel tért haza.
A Miskolcon született Gyarmati előbb bokszolni, majd kézilabdázni kezdett, 1940-től terelődött a vízilabda felé. Bármilyen hihetetlen, először kapus volt. Játszott a csepeli MTK, az Újpest, majd az FTC csapatában. 1947-ben már a párizsi főiskolai világbajnokságon vett részt, ahol első lett, 1948-ban a londoni olimpián pedig tagja volt a második helyen végzett csapatnak. 1951-ben, Berlinben vezérletével megvédte világbajnoki címét a főiskolai csapat.
1952-től pedig jött az aranykorszak, amiben Gyarmatinak hatalmas szerepe volt. Először a helsinki olimpián, két évvel később az Európa-bajnokságon, majd '56-ban ismét az ötkarikás játékokon diadalmaskodott a magyar vízilabda-válogatott.
Melbourne-ben Gyarmati volt a magyar küldöttség Forradalmi Bizottságának elnöke, gyászszalaggal a karján a forradalom lyukas zászlaját vitte, a rendszerellenes meggyőződését sem titkolta. A forradalom után az Egyesült Államokba emigrált, majd Európában lett tréner. 1958-ban amnesztiával visszatért Magyarországra, de így is két évre eltiltották. Ez idő alatt egy kocsmában, csaposként dolgozott.
A Ferencvárosba tért vissza, és tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet nyert csapatnak. Két évvel később újabb Európa-bajnoki győzelmet ünnepelhetett, majd 1964-ben Tokióban a harmadik olimpiai bajnoki címét nyerte. A válogatottban 108 alkalommal szállt medencébe.
A sikerek edzőként is végigkísérték pályáját. Dolgozott a KSI, a Ferencváros, a Vasas és a BVSC csapatánál is, miközben az ELTE-n bölcsészkarán művészettörténész, a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett.
1972-ben másodedző, 1973-tól pedig szövetségi kapitány lett a magyar válogatott élén. Eredménysora önmagáért beszél. 1973-ban világbajnok, 1974-ben Európa-bajnok, 1975-ben vb-ezüstérmes, 1976-ban olimpiai bajnok, 1977-ben Európa-bajnok, 1978-ban ismét vb-ezüstérmes, 1980-ban olimpiai bronzérmes lett a válogatott.
A későbbiekben Németországban és Olaszországban is kipróbálta magát, de a szíve mindig hazahúzta. Többször volt a magyar szövetség elnöke, 2004-ben a Magyar Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének választották.
A 90-es évek elején aktívan részt vett a politikai életben, az MDF tagjaként a parlamentbe is bejutott. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2010-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. 2005-ben a Nemzet Sportolóinak képviseletében a MOB tagja lett.
Akárcsak az ő életét, családjáét is végigkísérte a sport. Első felesége, Székely Éva az 1952-es helsinki olimpia aranyérmese 200 mellen, lányuk, Gyarmati Andrea kétszeres Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó. Unokái Hesz Máté vízilabdázó (édesapja az olimpiai bajnok kajakozó, Hesz Mihály) és Szilágyi Liliána válogatott úszó (édesapja Szilágyi Zoltán volt válogatott úszó.)
