Az idén 80 éves, sok egyéb szakmai elismerés mellett Kossuth- és József Attila-díjas irodalmi személyiség köszöntésére a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban sereglettek össze mindazok, akik Király László születésnapjának megünneplését választották programjukul szombat este.Az irodalmi esemény köszöntések felolvasásával indult, ezt követte A legkönnyebb igazat mondani: sóváradi beszélgetés Király Lászlóval című interjúkötet kapcsán egy beszélgetés, amelynek résztvevői az ünnepelt, továbbá Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkvoltak, végül a Helikon ünnepi lapszámával ismerkedhetett meg a közönség.
Tisztelt Király László! Kedves Laci bátyám!
Ilyen levélbeli címzéseket hallhattunk az ünnepély kezdetén, és ez a két megszólítás átfogó motívumként haladt végig az eseményen: Király Lászlóról ugyanis ebben a két hangnemben szólaltak fel azok, akik róla és hozzá intézték beszédüket. A közönség egyaránt képet alkothatott a szakmai elismerésekkel halmozott művészről és a baráti mentorról, a tiszteletreméltó ismerősről.
Elsőként Magyarország miniszterelnökének születésnapi köszöntőjét hallhattuk Grezsa Csaba főkonzul felolvasásában. Orbán Viktor köszönetet mondott Király Lászlónak a szocializmus évei alatti irodalmi tevékenységéért és a rendszerváltás utáni további munkájáért. Mint fogalmazott, Király László azokban a sötét időkben is vállalta az írás felelősségét, „amikor egy igazi erdélyi költeményben valójában két vers lakozott: egy a leírt sorokban, egy pedig a sorok közé rejtve”.
A „Kedves Laci bátyám!”kezdetű levél írója Szentmártoni János költő, a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára. Ő az ünnepelt Minden című versének soraival kezdte személyes hangvételű köszöntését, aztán megfogalmazta reményét, miszerint egyszer majd közösen ünnepelhetik születésnapjukat.
„Verseket szavalunk és sírunk”
Az est Lövétei Lázár László könyvének bemutatásával folytatódott. Fekete Vince asztaltársait arról kérdezte, mi sarkallta a szerzőt az interjúkötet megírására, mikorra datálható megismerkedésük, és mi ennek a története. Megtudhattuk, hogy Lövétei jóval azelőtt ismerte Király Lászlót, illetve munkásságát, mielőtt szemtől szemben találkoztak volna. A fiatalabb szerző mindig becsülte Laci bácsi „szótlanságát”, pontosabban azt, hogy csak a lényegről beszél. A kötet eredettörténetéhez tartozik – a szerző szavai szerint –, hogy az ünnepelttel „vonzódnak egymáshoz”, a nézőtéri nevetés közben viszont rögtön leszögezte, hogy ezt nem kell félreérteni. Kapcsolatuk pillérei közé sorolandó, hogy megesett: verseket szavaltak és sírtak (vallomásuk szerint ez nemcsak az alkoholmámornak tudható be). Király László ambiciózusának, irodalomközpontú létének kapcsán olyan információval is gazdagodhattunk, miszerint a világjárvány ideje alatt, amíg „mindenki kuksolt a lakásban, Laci bácsi diktafonba mondta a verseit”.
Fekete és Lövétei a beszélgetés végén beismerte, hogy a diskurzus során kevés alkalma volt Király Lászlónak átvenni a szót – ennek apropóján ajánlotta a közönség figyelmébe a könyv szerzője idén megjelent alkotását –, csak olyan „szendvicsformán”, azaz a könyvbemutató elején és végén olvasott fel a költő saját munkáiból.
Az esemény második felvonása tehát Király felolvasásával zárult. A választott költemény kapcsán az ünnepelt megosztotta a „szóviccgyártó”Páskándi Gézával kapcsolatos emlékét.
Sorok Világirodalom Elvtársról
A harmadik napirendi pont a Helikon ünnepi lapszámának bemutatója volt. A címlapon Király László portréja, az oldalakon a művész alkotásaira reagáló prózák, lírai művek. Az ünnepi lapszám bemutatóját Karácsonyi Zsolt, a szóban forgó irodalmi folyóirat főszerkesztőjea vezércikk felolvasásával kezdte, aztán kollégáját az Utunk-, a későbbiekben Helikonbéli emlékeiről kérdezte. A jelenlévők hallhattak pénteki lapzártáról, vasárnap éjjeli munkáról, a határidőkkel való zsonglőrködésről, valamint arról, hogy Bodor Ádám mindig az utolsó percben, de annál sosem később adta le az elvállalt írást.
Tovább folytatva a nosztalgiázást, Karácsonyi arról kérdezte Királyt, melyik a legkedvesebb, legkülönlegesebb emléke szerkesztőként. Ez utóbbi felelevenítette a hatvanas évek végét, amikor idegennyelv-ismerete miatt ő vált felelőssé azért az egy oldalért az Utunk folyóiratban, amely a határon túli irodalom köré szerveződött. Ennek kapcsán megjegyezte: „Én voltam a világirodalom elvtárs a szerkesztőségben”.
A továbbiakban az ünnepi lapszám szerzői közül többen is (Demeter Zsuzsa, Lövétei Lázár László, Papp Attila Zsolt, Szántai János, Varga László Edgár) felolvasták szerzeményeiket– vagy azokból részleteket–, megosztották jókívánságaikat. Az utolsóként szavalt vers Király László sajátja volt, amelyet főszerkesztői kérésre ebbe a lapszámba írt.
Az összejövetel utolsó pár percében értesült a közönség arról, hogy A legkönnyebb igazat mondani: sóváradi beszélgetés Király Lászlóvalmegvásárolható a helyszínen, lehetőség van a könyv dedikáltatására, ezen kívül egy másik teremben rövid fogadásra invitálták a jelenlévőket. Végezetül Király László magához vette a mikrofont, köszönetet mondott azoknak, akik ellátogattak a születésnapi irodalmi rendezvényre, egy jókívánsággal zárva mondandóját: „Isten tartson meg mindenkit!”.
Borítókép: Blága Eszter
