Kísérleti egerek

Kísérleti egerek
Vagy emberek? Tény, hogy úgy néz ki: a nyár a kísérletezés ideje – legalábbis Kolozsváron. Tavaly nyáron például a Szentpéteri-templomtól az Unió/Memorandumului utcáig, valamint a Bocskai/A. Iancu tér keleti oldalán alakítottak ki különsávot a tömegközlekedési eszközöknek – parkolóhelyek tucatjának a felszámolásával, különféle forgalmi változások bevezetésével –, s bár az ötlet alapjában véve jó volt, szinte mostanig tartott, ameddig az apró finomításokat (például a villanyrendőrök beállítása, ésszerűsítése) elvégezték rajta. Ami dicséretes, hiszen a rendszer végre kezd úgy működni, hogy az utas úgy érzi, tényleg a közszállítási eszközök gyorsabb haladását szolgálja, és nem az volt a cél, hogy az autósforgalmat „lassító” buszokat félreállítsák…

Idén augusztusban a tervek szerint a Mócok/Moţilor és a Monostori úton folytatnák a különsávok kialakítását, ami már jóval keményebb dió a tavalyi „kísérletezésnél”. Nem csoda, hogy nem került sor korábban erre az intézkedésre – pedig már évek óta rebesgetik –, hiszen ez csak igen drasztikus változtatásokkal kivitelezhető. A szakemberek 3–4 forgatókönyven dolgoznak, és elismerik, mindegyikben van valami bibi. A Mócok útját egyirányúvá tenni? Vagy csúcsidő szerint váltakozó forgalmat vezetni be rajta? Esetleg a buszsávok „élnének” csak a csúcsidőben? Állítólag egy titkos változat is van a Műegyetem tarsolyában…

Ebben a kísérletezősdiben első látásra egy dolog a jó: az időzítés. Mert augusztusban nincs iskola, és Kolozsvárt még nem lepik el az egyetemisták, így a tanév kezdetéig legalább a helybélieknek sikerül majd kiismerni az új szabályokat. Talán…

De ki fog végül egérutat nyerni?

Nos, azt hiszem, a válasz egyértelmű: a tömegszállítást használók, hiszen akármilyen ideális megoldást is találnának ki, az utca keskenysége miatt az intézkedés automatikusan az autósforgalom kiszorítását eredményezi. S mivel csúcsidőben a párhuzamos utcák már most is megtelnek, egyértelmű, hogy a kiszorított autókkal egy dolgot lehet tenni: otthon hagyni.

Reméljük, a tervet nem fogja megfúrni Lucian Şova közlekedési miniszter, aki a napokban azt erősítgette, nem baj, ha nincsenek autópályák, mert ha lennének, akkor a multinacionális cégek elmennének Romániából – ugyanis azokban az országokban, ahol autópályák vannak, a fizetések is nagyobbak, a multik márpedig az olcsó munkaerőt keresik. Ilyen logikával a buszsávok bevezetése előbb-utóbb romba dönti a hazai gazdaságot: ha a kocsi otthon marad, mert mindenki a közszállítást használja, az emberek nem vesznek többé autót, benzint, téli gumit; nem használják a szervizek szolgáltatásait, nem fizetnek útadót és gépjárműadót, kötelező gépjárműbiztosítást, ráadásul kevesebb lesz a mérgező kipufogógáz a levegőben, ennélfogva kevesebb lesz a megbetegedés és csökken a gyógyszerhasználat, ami visszaveti a gyógyszergyártást és a kutatási tevékenységet, és senkinek sem fognak kelleni a… kísérleti egerek.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Nézem a Béke (egykor Szentgyörgy, ma Lucian Blaga) tér és környékének korszerűsítésére vonatkozó tervrajzokat, látványterveket, és kettős érzés kerít hatalmába. Egyrészt, be kell vallanom, hogy tetszik az elképzelés, sokkal szebb – és talán csendesebb is – lenne a város e része, ha az elképzelések megvalósulnak. Másrészt aggódom: milyen lesz például a Jókai/Napoca utca két sávosra szűkítve, ha a mostani három sáv is bedugul csúcsidőben?
Máskép(p)
Az eddigi romániai választási kampányok közül a jelenlegi volt a legcsendeseb – nyilatkozta újságíróknak Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikust annak apropóján kérdezték, hogy egy Călăraşi megyei kis településen, Măriuţa faluban összecsaptak az utcán a szociáldemokrata és a liberális párt hívei, fenyegették, köpködték, szidalmazták egymást.
Máskép(p)