Kísérleti projektek szintjén „okosodó város” Kolozsvár

Kísérleti projektek szintjén  „okosodó város” Kolozsvár
A smart city, azaz az okosváros is szóba került Tusványoson: az Erdély Café sátorban a Rácz Attila (Magic Solutions, elnök-vezérigazgató) által moderált beszélgetésen jelen volt Geréb László, a REGA Egyesület elnöke, Lánszki Regő, a Magyar Nemzeti Kereskedő Zrt szakértője, Besenyei Sarolta, a Romániai Smart City és Mobilitás Egyesület alelnöke és Apjok Norbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, az információs technológia és kommunikációs bizottság titkára.

Székelyföld és az okosváros vonatkozásában elhangzott: a régióban levő települések még mindig gyerekcipőben járnak: a régióban az önkormányzatok nem építettek ki okos közlekedési, parkolási és adófizetési rendszereket. 

Apjok Norbert úgy ítélte meg, az 5G hálózat a közeljövőben történő bevezetése nagy hatással lesz a különböző iparágakra. Emlékeztetett: Dél-Koreában már van olyan város, amelyet a nulláról már teljesen energiatakarékos innovációs megoldások segítségével építettek fel.

A moderátor kérdésére válaszolva Besenyei Sarolta kijelentette: Székelyföldön csupán 2050-ben beszélhetünk majd okostelepülésekről. „Hogyan beszéljünk okosvárosokról ebben a régióban, amikor egyes helyeken még közművesítés sincs?” – tette fel a retorikus kérdést a szakértő. Megítélése szerint a különböző okos megoldások terén Sepsiszentgyörgy az élen jár, ám nem részletezte milyen „smart” megoldásokat vezettek be a településen.

A jelenlevők megítélése szerint jelenleg a bukaresti kormányzati berkekben kezdenek hozzálátni az országos szinten alkalmazandó okosváros- stratégia kidolgozásához. Valamennyien egyetértettek abban, hogy az önkormányza­tok szintjén is szükség van külön digitalizációs és okosváros- ügyosztályra annak érdekében, hogy a szakemberekkel történő egyeztetés következtében összehangolják a közigazgatás és a szakma munkáját. Központi szinten az egyetemek összefogására van szükség annak érdekében, hogy a különböző állami intézmények közös adatbázissal rendelkező hálózatot építsenek ki a könnyebb és gördülékenyebb fejlesztések és adathozzáférés érdekében.

„Kísérleti, azaz úgynevezett pilótaprojektek szempontjából Kolozsvár mindenképpen vezető szerepet tölt be” – nyilatkozta a Szabadságnak Apjok Norbert. Úgy véli, ezek közül sok minden valószínűség szerint bebizonyítja életképességét, és hosszú távon alkalmazható lesz a széles tömegek számára.

Lapunk arra volt kíváncsi, milyennek látják a résztvevők az Emil Boc polgármester által foganatosított „okos” megoldásokat, mint például a digitális kukák működésbe helyezését. „Kolozsvár okosodó város. Bizalmat kell szavaznunk az önkormányzat által bevezetett lépéseknek, és reményeink szerint ezeket a lakosság egésze felkarolja, s alkalmazza majd. Azt tapasztaltuk, hogy a kolozsvári városvezető szinte minden területen bevezetett egy-egy okos megoldást, több irányban kísérletezik” – jegyezte meg Besenyei Sarolta.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken informális megbeszélést folytat Bukarestben magyar hivatali kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön az Agerpres hírügynökséggel hivatalos források.
Belpol