Kollektív munkaszerződést és béremelést kérnek a rádiósok

A kolozsvári rádióstúdió épülete előtt (fotó: Rohonyi D. Iván)
A FAIR – MEDIASIND szakszervezeti szövetség tagjai a Román Rádiótársaság több területi stúdiójánál – közte Kolozsváron – tartottak figyelmeztető sztrájkot október elsején.

Elégedetlenségük egyik oka, hogy a kollektív munkaszerződésük határideje rég letelt, és a rádió központi vezetősége hosszú ideje nem hívta össze a bizottságot az új kollektív munkaszerződés feltételeinek és előírásainak a megtárgyalására valamint egyeztetésére. Emellett tiltakoztak a béreik közötti nagy eltérés illetve egyenlőtlenség miatt: amint a sztrájkolók az egyik feliratukon feltüntették, a rádió vezetőségi tagjainak a fizetése 23 ezer lej, egy rádiós szerkesztőé ellenben 3500 lej. Sérelmezik továbbá, hogy a rádiónál dolgozók bére messze elmarad a televíziós kollégáik fizetésétől. Bukarestben a rádió épületében több mint 200 alkalmazott tiltakozott 13 és 15 óra között, a szakszervezeti vezetők hivatalosan is iktatták felszólításukat, hogy a rádió vezetősége 48 órán belül hívja össze az illetékes bizottságot a kollektív munkaszerződés megtárgyalására. Emlékeztettek arra, hogy a miniszterelnök kolozsvári látogatásakor megemlítette, 40 millió lejt utaltak ki a költségvetés kiigazításkor a televízió és rádió alkalmazottai közötti bérkülönbségek megszüntetésére. A tiltakozásba bekapcsolódtak a marosvásárhelyi, jászvásári és krajovai rádióstúdiók munkatársai is.