Bonifácz • a tizenéves Szabadság
Bár mi már szívesen nézelődünk a standoknál, talán sosem növünk annyira fel, hogy ne csalnának mosolyt a mi arcunkra is Málykiék, akik szívesen feleltek néhány kérdésünkre annak ellenére, hogy a műszakjuk még közel sem ért a végéhez. Persze előbb fülig érő mosollyal tájékoztatták a gyerekeket, hogy „éppen interjút készítünk”, majd meg is nyugtatták őket: a produkciónak nincs vége, ők simán tudnak több dologra is figyelni.
Nem számítottunk arra, hogy nem nekik, hanem épp nekünk fog megpróbáltatást jelenteni ez az interjúkészítés, Mert igaz, ami igaz: a napra sem lehetett nézni, de rájuk sem – a hatalmas gólyalábakon lépkedő bohócok és a fejük magasságában lenyugodni készülő nap tündöklése nem passzolt. De nem hátráltunk meg, inkább rákérdeztünk: hogy érzik magukat 3 méterrel a fejünk felett?
A következő pillanatban aztán egy lufi-kutyával leptek meg, majd komolyabbra fordítva a szót, megosztották velünk azt is, hogy Budapestről érkeztek, valódi artisták, majd szerénykedve hozzáfűzték, hogy „tök visszafogottak, meg cukik”.
A velük való társalgásunk után arra jöttünk rá, hogy a hasonló szakma választása is fontos döntés, pedig sokan úgy gondolják, hogy a bohóc… csak bohóc, nem kell rá készülni. Humorral születik az ember, de ha tovább is fejleszti, akkor egy idő után nehéz lesz csak a munkájában alkalmazni azt… Hiszen folyamatosan frappáns, poénos válaszok és reakciók juthatnak eszébe, a nem épp megfelelő, poénkodásra alkalmas helyzetekben is. Másfelől a nevetés, jókedv, humor nem csak egy napunkat dobhatja fel; az értékes, nevetős percek a közérzetünket akár hosszabb távon is befolyásolhatják.
