– Ma hálaadással és örömmel emlékezünk 1980 tavaszára, amikor befejeződött ennek a szép templomnak az építése. A Zsidókhoz írt levélben az ige azt mondja: emlékezzetek meg az elöljáróitokról. Sok elöljárónk volt, hiszen elöljáró volt mindenki, aki időt szakított és közmunkával megépítette ezt a templomot – fogalmazott Tóth Árpád nyugalmazott református lelkész, aki szerint azok is példát tudtak venni elöljáróiktól, akik az 1970-es években elkezdték a templomépítést. – Miután az irisztelepi református gyülekezet 1955-ben megépítette templomát, felvetődött a kerekdombi református templom megépítése is. 1957-ben elkezdték gyűjteni az adományokat, Kós Károly meg is tervezte a templomot. Az adományozók oklevelet is kaptak, amelyen három templom rajza szerepelt: a hidelvei templomé, amit a szent buzgóság templomának, az iriszi templomé, amelyet a szent békesség templomának, és a kerekdombi templomé, amelyet az ékes énekek templomának neveztek – emlékezett a lelkész.
A kerekdombi református gyülekezet 1960. január 1-jétől vált önállóvá, és egy imaházban kezdte el tevékenységét. Dobri János lelkipásztor tudta, hogy templomot kell építeni a gyülekezetnek. Mindenki magáénak érezte a templomépítés ügyét: a reformátusok, a római katolikusok, de még a többségi vallásúak is. A templom sok közmunka eredményeképpen épült fel. Ma szinte elképzelhetetlen, hogy az embereknek lenne erre idejük és akaratuk. Teológusok is jöttek dolgozni, az asszonyok is segítettek. Így 1980. április 27-én az akkori püspök felszentelte a templomot a környékbeli lakosok nagy örömére – mesélte Tóth Árpád. – Ám a gyülekezetépítés legalább olyan fontos, mint a templomépítés. Amikor Dobri János 1985-ban nyugdíjba ment, fia, Dobri András teljesítette ki a gyülekezet építését. Számomra a kerekdombi gyülekezet mindig is példa volt az itt zajló sokrétű tevékenység miatt. Kellettek az elöljárók, de kellettek a követők is, akik a rájuk hagyott örökséget megőrizték. Azt szeretném, ha negyven-ötven év múlva rólatok is úgy beszélnének, mint példamutató elöljárókról – fogalmazott a nyugalmazott református lelkész.
– A kerekdombi közösség megtapasztalta Isten megtartó kegyelmét. Hálával adózunk Dobri János lelkipásztor emlékének. A mostani kopjafaállítás pedig arra példa, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, ha a lelkünkben megvan a hit – tudtuk meg Fazakas Csaba Árpádtól, jelenlegi kerekdombi református lelkipásztortól.
– Felemelő, amikor erdélyi keresztyénként egy közösség sorsát felvállaljuk. Aki valamilyen módon hozzájárult a templom építéséhez, az mind jelentőset alkotott. A gyülekezet és a templom megépítéséért a mai tagokat is illeti dicséret a sokrétű tevékenységért. A kerekdombi az egyik legtevékenyebb gyülekezete az egyházmegyének. A közösség összetartott, mert tudták, hogy e nélkül nincs jövő, és megmaradásunknak az összetartozás a záloga – közölte Flóriska István, a Kolozsvári Református Egyházmegye főgondnoka.
– Isten közelségét érezve lelkemet betölti az öröm és a hála. A hála, hogy itt lehettem, amikor a templom negyven évvel ezelőtt felépült, és azóta is működik. Az öröm, hogy most is itt lehetek – köszöntötte a jelenlevőket Jakab Gábor kerekdombi római katolikus plébános.
Köszöntötték a jubiláló gyülekezetet a testvérgyülekezetek képviselői: lelkészek, magánszemélyek is. Fazakas Csaba Árpád bemutatta a Létezünk című emlékkönyvet, amelyben a templomépítésben aktív szerepet vállaló egyháztagok személyes emlékező írásai találhatók. Az ünnepi istentiszteleten közreműködött: Varga István, Veres Villő, Zelenka Petra (szavalat), a balmazújvárosi testvéregyházközség énekes csapata, a kerekdombi egyházközség vegyes kara, ifjúsági énekkara és a Crescendo kórus. A templomkertben Fazakas Csaba Árpád és Vayas Márton főgondnok leplezte le Kocsis Ferenc széki farestaurátor és fafaragó mester alkotását, a kopjafát, amelynek elemeit maga az alkotó magyarázta el.
