Kortárs cirkuszi fesztivál Kolozsváron, másodszor

Számos közösségi élményt ígérnek
A kolozsvári Vasutas Parkban második alkalommal szervezik meg augusztus 23-25 között a kolozsvári kortárs cirkuszi napokat – a Cluj Circus Days elnevezésű fesztivált. A fesztivál során interaktív műhellyel és érdekes előadásokkal várják a résztvevőket, akik majd a szakma hírességeivel is találkozhatnak, egyúttal tanulhatnak tőlük – tájékoztatnak a szervezők közleményükben.

Pénteken 14 órától kezdődően az interaktív műhelyeken kívül zsonglőrök és akrobaták bámulatos tevékenységét tekinthetjük meg.  Franco Pelli (Argentína/Belgium) és Duo1uno (Spanyolország/Chile)  akrobatikus, humoros mutatvánnyal várják a közönséget, életkortól függetlenül. Az Onensa Studio két előadással vesz részt:  a  „Light Beings” és a  „Night and Day” cíművel.  A Chile-i Taty  már az első kortársi cirkuszi fesztiválon is jelen volt bohócaival és zsonglőrjeivel a „Casuela Dream” produkcióval, amely interaktív és jókedvű előadással várja a jelenlevőket. A szervezők felhívja az érdeklődők figyelmét a Magic Puppet társulat „Ki van a cilinderben?” című produkciójára, amely meglepetéssel teli meséket ígér mindenkinek. Az esemény során lesz egy nyitott színpad (Open Stage), amelynek lényege, hogy a közönség bármelyik tagja javasolhat egy rövid művészi műsort. Bárki megcsillogtathatja tehetségét, a tapasztalattól függetlenül, ezáltal a fesztivál aktív részesévé válik – ígérik a közleményben. A Fire Jam & Djembe a fesztivál másik meglepő momentuma, amelynek során zsonglőrök kápráztatják el a közönséget. 

A Cluj Circus Days a Kolozsvárt jellemző dinamikus művészet ünnepe – fogalmaznak. Városunk tökéletes helyszíne ennek az eseménynek, amelynek során helyi és nemzetközi művészek lépnek fel.  A fesztivál ösztönzi a városlakók aktív részvételét, ezáltal hozzájárulnak a kultúra és Kolozsvár értékeinek népszerűsítéséhez közösségi élmények által. A Cluj Circus Days támogatja a helyi tehetségeket is: a fesztivál lehetőséget biztosít a helyi művészeknek, hogy fellépjenek a nemzetközi művészek mellett. „A cirkusz kapukat nyit meg, és örömmel tölt el! A kolozsvári cirkuszi napok megvalósítása régi álmom, hogy megosszam az ebből fakadó örömömet másokkal is. Ismerjük meg egymást, cirkuszi művészek, és mutassuk be másoknak is, hogy milyen szép és jó dolgokat valósíthatunk meg!” – idézik a közleményben Ana Leocat, a Circus Fairies Egyesület alapítóját és a Cluj Circus Days szervezőjét. A  Cluj Circus Days 2024 rendezvényen a részvétel ingyenes.