Koszovó: modern muzulmán világ a Balkánon (III.)

*** Az első rész itt található, a második pedig itt.***

Töltényhüvelyek a zsidó temető mellett

Szintén az offline térképnek köszönhetően leltünk rá a régi zsidó temetőre. Az évek során egyetlen sírhelyet sem rongáltak meg, a bejáraton levő Dávid-csillag is érintetlen. Bár tudtam, hogy a lakosság nagy része saját fegyverrel rendelkezik (2009-ben 80 százalék volt az arány…), mégis megleptek a Pal Palucaj (semmi köze a Pál utcai fiúkhoz!) utca közelében a földön talált töltényhüvelyek. El is tettem őket, s barátnőm tanácsára érmék közé rejtve sikerült átcsempészni őket a repülőtér biztonsági ellenőrzésén. Ismertem a szokást: a golyókat szilveszterkor lőhették a levegőbe…

Meglepetés az utcán...Egy nap erejéig átruccantunk Macedónia fővárosába is: a busz alig 25 lejnek megfelelő euróba került. A piros emeletes busz látványa Biankát sem lepte meg, meséltem neki korábbi élményeimről. Bejártuk a szobrokkal teletűzdelt belvárost, a régi központot, megcsodáltuk az Angela Merkel német kancellárról elnevezett (!) török baklavát, hazafele jövet pedig eltátottuk a szánkat a hihetetlen méretű koszovói, a macedón határhoz közeli infrastrukturális beruházáson: hatalmas pilléreken állva készül a Pristina-Szkopje autópálya.

Archívum a koszovói háborúról

Azért is keresem mindig a helybéliek társaságát, mert nekik köszönhetően egyedi, különös élményekben lehet része az embernek. Ez esetben Hysen újságíró kollégámnak köszönhetően a koszovói televízióhoz is ellátogattunk, a szerb szerkesztőség munkatársaival is szót váltottunk. A legérdekesebb az archívum volt, ahol a háborúval kapcsolatos képsorokat is tárolják, s lassan digitalizálják… Nekünk is megmutattak néhány féltve őrzött képsort, amelyek a szerb paramilitáris alakulatoknak a muzulmán albán civil lakosság körében végzett etnikai tisztogatást és mészárlást ábrázolja.

Másnap, útban Prizrenbe, egy ilyen jellegű vérengzés helyszínére is ellátogatunk. A koszovói albánoknak végigfut a hideg a hátukon, amikor Racak településnek a nevét hallják: a Drenica völgyben levő falu határában körülbelül negyven civilt mészároltak le a szerb katonák. Ártatlan civileket mészároltak le...Tulajdonképpen a Racak falu határában történt mészárlás vette rá az amerikaiakat, hogy cselekedjenek – ezt követően három hónap intenzív bombázás után a szerbek feladták a harcot, Milosevic elnök beismerte vereségét, s nem volt több vérengzés Koszovóban. Könny szökik a szemembe, amikor az emlékkomplexum részét képező emlékfalon levő márványtáblák egyikén megpillantom az évszámokat: Avdyl S. Sejdiu – 1900-1999. Nem kegyelmeztek még a 99 éves bácsinak sem…

Senkinek sem kegyelmeztek a szerbek: a 99 éves férfit is megölték...Most már béke van, a fehér hó betakarja a sírhelyeket, pihennek a mészárlás áldozatai. Eszembe jut Srebrenica, ahol még 2009-ben, Balkán-körutunk során jártam: itt a szerb alakulatok, Ratko Mladici háborús bűnös katonai vezető irányításával 8700 (!) bosnyák civil személyt mészároltak le. Mindez itt történt mellettünk, a szomszédban…

A turisták által intenzíven látogatott Prizren feledteti a tömegsír szomorú látványát, ám a városban megejtett sétánk során sokszor emlegetjük azt a sofőrt, aki elvitt oda. Rossz helyen szálltunk le ugyanis a buszról. Stoppoltunk, s az első kocsi meg is ált. Mihelyt a sofőr megtudta, hogy magyarok vagyunk, azonnal azt mondta: Kecskemét, pékség, Kecskemét. Azonnal egymásra hangolódtunk. Kitérőt tett, elvitt a lemészárolt albánok tiszteletére állított emlékmű bejáratához.

Hazafias videó tolószékkel

Prizrenben sok atrocitás érte a szerbeket. Az ortodox kolostort is felgyújtották, a fotók az épület bejáratánál fogadják a látogatókat. A háború alatt a szerbeknek el kellett hagyniuk Koszovó ezen részét, házaikat felgyújtották. Több kiégett házat is látunk a várba vezető rendkívül csúszós utcán. Az egyik belsejében injekciós tűket láttam: „beköltöztek” a narkósok.

A szerbek többé nem térhettek vissza Prizrenbe, az albánok felégették házaikatAz egyik falon golyó ütötte lyuk emlékeztetett arra, hogy nemrég itt még rendkívül erőszakos cselekedetek zajlottak. A dombon levő, a városra néző várban különös jelenetre leszünk figyelmesek. Az UCK egyenruháiba öltözött katonák okostelefonról lejátszott hazafias dalokat „énekelnek”, valamiféle videófelvétel készül. Nem értjük, mit keres a helyszínen egy tolószék… Miközben a szél miatti dermesztő hidegben végigjárjuk a vár egy részét, választ kapunk morfondírozásunkra: a koszovói albán katona a hazafias harc folyamán „megsebesült”, de még akkor sem adta fel, s fegyverrel kezében „vonult” a kamera irányába. Nem tudjuk, a Koszovói Felszabadító Hadsereget éljenző videó kinek a megrendelésére készült, talán hiába is kérdeztük volna meg…

A hazafias harcról szóló kisvideó készül a prizreni várban...Megcsodáljuk a kilátást, a házak tetejét; a mecsetek dómját fehér hó borítja. Pedig a Balkáni-háborúk és a Koszovói Háború idején inkább a gyász és a szenvedés fekete színe volt a domináns. A krónikák szerint az első Balkán-háborúban a várost Szerbia foglalta el, és így nem vált az 1912-ben megalakuló Albánia részévé. A külföldi haditudósítók szerint a szerb hadsereg több ezer albánt mészárolt le a városban. Prizren 1918-tól a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, illetve Jugoszlávia része lett. A csámborgó elnevezésű magyarországi blog szerint a második világháború alatt a város az olasz függésben lévő Nagy-Albánia része volt. A szocialista Jugoszlávia 1946-ban autonómiát adott Koszovónak, amit az évtizedek során fokozatosan bővített. A koszovói televízió archívuma a háborúrólPrizren továbbra is albán többségű város maradt, népessége gyorsan növekedett. Érdemes megjegyezni, hogy Prizren, ez a délnyugat-koszovói határvároska talán az egyetlen a mai köztársaság területén, amelynek óvárosát nem törölte el a föld színéről 1999-ben a szerb hadsereg büntető hadjárata, amelynek kifejezett célja volt a koszovói albán múlt látható örökségének pusztítása is. 1991-ben még több mint 10 ezer, ma már csak pár száz szerb lakosa van Prizrennek, a város szerb-negyede romokban áll ma is. Jelenleg Prizren a független Koszovó állam második legnépesebb városa, lakóinak száma a 2011-es népszámláláskor 85 ezer fő volt.

Miért Koszovó?

Mielőtt autóbuszra ülnénk, s visszautaznánk a fővárosba, megcsodáljuk a Bisztra-folyón átívelő török hidat, s rápillantunk az impozáns szoborra, amelyet az UCK harcosokról mintáztak. Alig néhány euróért emeletes, angol típusú busszal térünk vissza Pristinába, másnap Hysen barátunk visz ki a repülőtérre.

Háromnyelvű (szerb, albán és...? ) felirat Gracanica kisvárosban. Melyik a harmadik nyelv?Mint e cikk legelején is mondtam, akárcsak Irán és Palesztina, Koszovó is mély benyomást tett ránk, ugyanis itt is azt éreztük, mint a két másik muzulmán országban: a vendégszeretet nem üzlet, nem pénzért alkalomadtán arcra erőszakolt műmosoly, hanem szívből jövő barátság és őszinte kíváncsiság. Koszovóban a turizmus még gyermekcipőben jár, kevesen mernek a balkáni országba utazni, s a korrupció miatt Európa legfiatalabb államának köz- és politikai megítélése korántsem kedvező.

Tönkretett szerb házak és leégetett ortodox kolostor Prizrenben és környékénValó igaz: a háború immár 20 éve véget ért, de a lelkekben és a fejekben hagyott nyomai még mindig érzékelhetőek. Ennek ellenére Koszovó modern és befogadó, az itt élők őszinte értékeléssel és csodálattal fordulnak az őket meglátogatókhoz. Mindenki segítőkész és barátságos, kétségtelen: bizonyítani akarnak a külföldieknek. Koszovó nem csak egy háborús múlttal terhelt ország, nem csupán az innen származó két világhírű Rita Ora és Dua Lipa énekesnő szülőhazája, hanem egy modern, nemzetközi- és turisztikai elismerésre váró és vágyó ország, ahol érdekes, szokatlan, korántsem mindennapi élményekben lehet része a látogatónak.

Irány, tehát, Koszovó!

Az UCK-harcos szobra Prizrenben