Krasznogorszki merénylet - Halottjai és sebesültjei vannak egy koncertterem elleni támadásnak (FRISSÍTVE)

Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.

Leomlott a megtámadott és lángokban álló oroszországi rendezvényközpont teteje – jelentette a RIA orosz hírügynökség. Korábbi közlés szerint a krasznogorszki épület egyharmada égett a támadás következtében. Szemtanúk szerint az automata fegyverrel felszerelkezett támadók gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol nagy robbanás hallatszott majd, tűz keletkezett.

A Moszkva északnyugati elővárosában lévő Crocus City Hallban a Piknik nevű népszerű orosz rockegyüttes adott koncertet mintegy 6000 néző előtt. 

A legfőbb orosz nyomozóhatóság, a Nyomozó Bizottság terrorcselekménynek minősítette a Crocus City Hallban elleni támadást, amelyet médiaforrások szerint 2-5 férfi hajtott végre, és amely a legtöbb halálos áldozatot követelte az utóbbi években Oroszországban.

A Interfax hírügynökség a biztonsági szolgálatokra hivatkozva közölte, hogy a támadók legkevesebb öten voltak, terepruhát viseltek, és gépfegyverből nyitottak tüzet a Crocus City Hall nevű hangversenyteremben és az épület előcsarnokában. Két robbanás is történt, tűz ütött ki, vastag füstfelhő száll ki az épületből.

Az épületből több száz embert menekítettek ki.

Tovább nőtt a krasznogorszki merénylet halálos áldozatainak száma

Meghaladta a hatvanat a terrortámadás halálos áldozatainak száma – közölte az orosz nyomozóbizottság szombat hajnalban. Korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) negyven halottról adott hírt.

„A halálos áldozatok vizsgálata folyamatban van. Egyelőre annyit lehet megállapítani, hogy a terrortámadásban több mint hatvanan haltak meg, és sajnos ez a szám még tovább emelkedhet” – közölte a nyomozóbizottság.

A RIA orosz hírügynökség jelentése szerint a nyomozóbizottság szóvivője azt is elmondta: még túl korai bármit is mondani arról, mi történt a támadókkal.

A Kreml közlésére hivatkozva orosz hírügynökségek azt jelentették, Vlagyimir Putyin orosz elnök a támadás után tanácskozott a rendvédelmi erők és a mentőszolgálatok vezetőivel. Az államfő a merényletről jelentést kapott az FSZB-től, a nyomozóbizottságtól, a nemzeti gárdától, a belügyminisztériumtól, az egészségügyi minisztériumtól és a rendkívüli helyzetek minisztériumától.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettesre hivatkozva a TASZSZ hírügynökség azt közölte, Putyin elnök gyors felépülést kívánt a sebesülteknek, és köszönetet mondott a sérült áldozatok ellátásában részt vevő orvosoknak.

 

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol