Nagy Ibolya muzikológus kérdésére Kürthy András elmondta: 1989 előtt nagyon keveset tudott a Kolozsvári Magyar Operáról. Simon Gábor akkori igazgató hívta 1990-ben Kolozsvárra.
– 1990 szeptemberének végén jöttem a városba. Először egy próbát tekintettem meg, másnap pedig egy operettelőadást, amilyenhez hasonlót rég láttam Budapesten. Nagy élmény volt számomra az az előadás: fiatal, optimista társulatot találtam, amely képes volt nap mint nap létrehozni a csodát a színpadon. Aztán Simon Gábor igazgató megkérdezte, hogy mit szeretnék rendezni, én pedig egy nap gondolkodási idő után közöltem, hogy Verdi Simon Boccanegra című operájára esett a választásom, pedig nem is tudtam, hogy a bemutató országos premier lesz. Olyan társulatot találtam itt, amellyel öröm volt dolgozni, és amely alkalmas volt világszínvonalú teljesítményre – emlékezett vissza Kürthy András a kezdetekre.
A kolozsvári operatagok kedves fogadtatását viszonozva, Kürthy lehetővé tette negyven társulati tagnak, hogy 1991-ben meghallgassák Luciano Pavarotti budapesti koncertjének főpróbáját, amely zárt ajtók mögött zajlott a Budapesti Sportcsarnokban.
A Simon Boccanegra sikere után logikusnak tűnt az együttműködés folytatása. 1994-ben Verdi Macbeth című operáját rendezte Kürthy Kolozsváron, majd a Nabucco következett.
A rendező kifejtette: kolozsvári rendezései alatt ihletforrás volt számára az énekkar. Tevékenysége során mindig nagy fontosságot tulajdonított az ének- és a balettkarnak egyaránt. Szó került a Kürthy által megvalósított operaműhelyről is, amely jó kiindulópontot jelentett az akkori fiatal énekművészeknek.
Az általa rendezett gálaműsorokról Kürthy András elmondta: a gálaműsor színpadra alkalmazásakor is az emberábrázolásra törekszik. Mindig van egy „lelki szál”, ami aztán megmarad a nézőkben.
2011-ben Donizetti Szerelmi bájitalát rendezte a Kolozsvári Magyar Operában, a műfajjal kapcsolatos kérdésre a rendező elmondta: a vígoperában is vannak konfliktusok, összefügg a tragédia a komédiával, de nem egymás kárára. – A Szerelmi bájital férfi főszereplője, Nemorino, az én rendezésemben nem hülye, hanem tiszta és romlatlan fiatalember. A női főszereplő pedig számító hölgy, aki akkor szeret bele Nemorinóba, amikor az örökséghez jut – részletezte.
Hobbijáról, a fényképezésről is szó esett, mint kifejtette: a fotográfusnak és az operarendezőnek egyaránt hitelesnek kell lennie. Kiderült, a fotó Kürthy András számára munkaeszköz. A próbákon a rendezőasszisztens fotózik a főpróbán, továbbá az előadáson pedig maga a rendező. Szokás szerint mindennap elkéri a próbaképeket, ezeket általában végignézi. Egy alkalommal azonban az asszisztense 800 képet készített egy háromórás próbáról, de azokat is átnézte. Hatalmas fotógyűjteménye van: a Budai Várról több mint 10 000, Olaszországról több mint 70 000, az általa rendezett előadásokról pedig 126 000 felvétel készült.
– A képeket nézegetve is meg lehet érezni, hogy milyen volt egy-egy próba vagy előadás – tette hozzá a meghívott.
– Örülhetünk annak, hogy tanúi lehettünk Kürthy András művészetének. Átéltük azt a munkát, amit kiváló szakmai tudásával valósított meg a mi operaházunkban. Azt a korszakot nyugodtan nevezhetjük az opera aranykorának – összegzett a rendezvény végén Marton Melinda operaénekes.
(Borítókép: Kürthy Andrással Nagy Ibolya beszélgetett. Fotó forrása: Györkös-emlékház)
