A sivatagok rendkívüli sziklaformákkal ejtik ámulatba az embert, különféle alakzatokat váj ki a szél és a hőingás az egyes, eltérő keménységű kőzetrétegekből. Ezekbe, ahogy a felhőformákba is, az ember könnyedén beleképzel valami ismert alakot, erről világszerte megszámlálhatatlan mennyiségű elnevezés is tanúskodik – írja a National Geographic.
A New Yorki Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy vajon miféle kőzetek várták azokat az ókori egyiptomiakat, akik Gízában a szfinxet megalkották. Könnyen elképzelhető, hogy a természetes folyamatok már egy, a szfinxhez hasonló alakzatot kínáltak fel, amelybe könnyű volt beleképzelni a mitikus lényt.
A kutatók azokat a körülményeket rekonstruálták, amelyek 4500 éve fennállhattak a régióban, kiderítették, milyenek lehettek a szélviszonyok, majd számításokkal modellezték, hogy ezek egy sziklatömböt mi módon faraghatták a légáramlatok – olvasható a cikkben.
Mint írják, a kutatók folyadékdinamikai kísérletekkel igazolták, hogy a gyorsan áramló közeg egyszerűen kialakíthat a szfinxhez hasonló alakzatot. E sziklatömb könnyen lehet, hogy eredetileg egy volt a térség jardangjai – szél formálta szirtjei – közül, amelyet azután az emberi kéz munkája alakított a mai, jól ismert formájú szoborrá.
A kísérletek során az egyiptomi sivatag kőzeteit utánozva egy agyagtömbbe foglalt keményebb kőzetet tettek egy kamrába, és vizet áramoltattak rajta keresztül. Itt a víz ugyanazt az eróziós munkát végzi el, mint az egyébként is folyadékként viselkedő levegő – csak épp sokkalta gyorsabban.
A szfinx fejének helyén elhelyezett kemény kőzetet szépen körbefaragták az áramlatok, kialakult a szoborra jellemző nyak, kialakult az előrenyújtott mancsok szintje, a hát pedig ívelt alakot öltött.
„Az eredményeink egyszerű magyarázattal szolgálnak a szfinx-szerű sziklaformák eróziós eredetére. Az elképzeléseinket alátámasztják azok a ma is létező jardangok, amelyek ülő vagy fekvő állatra hasonlítanak” – magyarázta Leif Ristroph, a kutatásról készült tanulmány egyik szerzője.
Borítókép Francisco Gomes
