Gondolatok filharmonikusaink francia zeneestjéről
A hangversenyt Claude Debussy (1862–1918) Egy faun délutánja nagyzenekari műve nyitotta, amelyet a francia iskola egyik mesterműveként tartunk számon. Az egyesek szerint „zenekari fantáziaként” emlegetett művet, Mallarmé azonos című költeménye ihlette. Debussy, a három zenekari tablóban, rafinált zenei nyelvezettel, ezernyi kifinomult hangszínnel vetíti előre a költemény hangulatát. Erre utal a mű teljes címe: Előjáték „Egy faun délutánjához”. Mitológiai képzeletbeli tájon, izzó nyári napsütésben, egy szerelemittas faun epekedő fuvolaszóval csalogatja közelebb a nimfákat. A nesztelenül érkező erdei tündérek csábos körtánccal hevítik a faun szerelemittas szívét, majd ugyanolyan légiesen tűnnek tova, ahogyan érkeztek. A faun magára marad, az álomszerű látomás egy szempillantás alatt elillan, szertefoszlik. Debussy Faunját az impresszionista színpompa, az ide-oda röppenő, hullámzó hangulatok teszik álomszerűen sejtelmessé, varázslatossá. E színekben és hangulatokban egymásba fonódó álomvilágot Gabriel Bebeșelea karmester vezényletével, a zenekar lírikus melegséggel, meggyőzően tolmácsolta.
Hector Berlioz (1803–1869) legismertebb műveire rendszerint a gigantikus zenekari hangzás jellemző. A ritkán hallható, Théophile Gautier verseire komponált Les nuits d’été (Op.7.) című dalciklusában, Berlioz visszafogottabb, költői vénáját ismerhettük meg. A grandiózus művekhez képest A nyári estékben a zenekar létszáma is szinte felére csökkent. Az énekes miniatűrök előadója Diana Țugui szoprán volt. Elegáns megjelenésével, kiművelt, szép tónusú, telt hangjával már az első hangok után magára vonta a figyelmet. A francia nyelven énekelt zenés költemények hangulatát széles dinamikai palettával szólaltatta meg, előadásából finom érzékenység, meleg poézis áradt. A különböző hangulatok szülte liedek drámai feszültségeit lírai feloldásokkal egyensúlyozta, hangja hol nagy ívben szárnyalt, hol visszafogottan befele fordult, a szövegnek megfelelően. A dalok hangulatának hullámzásaiban Gabriel Bebeșelea vezényletével a zenekar finoman simult az énekszólamhoz.
Maurice Ravel (1875–1937) Valses nobles et sentimentales című nyolc részes darabját eredetileg zongorára komponálta. Később meghangszerelte, de az Adélaïde című balettzene – feltehetőleg túl naiv, romantikus története miatt –, nem érte el a várt sikert. A zenekari Nemes és érzelmes keringők viszont örökzöld maradt. A nyolcrészes nagyzenekari műben, az álomszerűtől a féktelenül felszabadultig, különböző tempójú keringők sorjáznak. Zeneszövetük telve habosan könnyed, szárnyaló dallamvonalakkal, magával sodró lendülettel, hullámzó dinamikával, finom ízlésű humorral, jókedvű játékossággal.
A műsort a mitológiai tárgyú balettzenéből készült Daphnis és Chloé II. szvit zárta. A Cornel Groza által vezetett énekkar közreműködésével, Gabriel Bebeșelea kifejlett művészi érzékkel építette fel a zenekari szvit színes világát. Ravel három zenei tablójában– A napfelkelte, Pantomim jelenet, Körtánc – lélegzetelállító a pazar hangszerelés, a színek játéka, csodálatosak a zenekari zsongásból kiemelkedő lágyan bugyborékoló fafúvós szólók, a szélesen ívelő dallamvonalak, a virtuóz változatossággal kezelt ütőhangszerek és az a meggyőző erő, amellyel a sejtelmes csendből elvezet egy tomboló, diadalittas táncforgatagig. Remekmű, remek előadásban!
A partitúra hangjai gyorsan szertefoszló álomvilágról meséltek az Egy faun délutánjában, tavaszról és szerelemről, holdfényről és elmúlásról, örömről és bánatról, szenvedélyről és szenvedésről a Nyári estékben, a tánc gyönyörűségéről a Valses nobles et sentimentalesban, és a mindig megújuló, napfényben csillogó természetről, az életörömről a Daphnis és Chloéban. Mesevilág, zenevilág, melynek hallgatása közben megtelik a lélek szépséggel, boldogsággal.
(Borítókép: Pillanatfelvétel a koncertről – középen Diana Țugui és Gabriel Bebeșelea. Fotó: Filharmónia)
