Gazdasági kényszer hatására cselekedtek így a kiadók. Roppant nyomasztó érzés a piacon maradt lapok számára is, hiszen a nyomtatott kiadványok feladásának okai azt jelzik, hogy általános problémáról van szó, és maholnap a még megjelenő újságok is lehúzhatják a rolót, ha például nem marad piaci körülmények között gazdaságosan működni képes nyomda, vagy az állami postai, vagy éppen a magánterjesztők bedobják a törülközőt. Ebben az esetben sovány vigaszként maradhat mindannyiunk számára az internet, amiben természetesen sok lehetőség rejlik. De úgy gondolom, hogy mégsem jelenthet hosszú távú megoldást. Az internetre való visszaszorulás nemhogy a kitárulkozás népszerűségét nem hozza meg, hanem inkább a tömérdek információhalmazban való elvesztődést, jelentéktelenné válást tartogatja a már jól bejáratott sajtótermékek számára.
Sajtó nélkül is lehet persze élni, mindent meg lehet szokni, de számolni kell azzal, hogy mindez felerősíti azt a közösségi lemorzsolódást, atomizálódást, ami javában tombol. A hagyományos közösségi intézményeket egyaránt veszélyezteti ez a jelenség. Az információ és a tekintély demokratizálódása mind olyan természetes velejárója a kommunikációs lehetőségek robbanásának, amit nehéz elkerülni, de jó lenne nem átesni a ló másik oldalára.
Külföldön egyes sajtótermékeknek sikerült kialakítaniuk egyfajta egyensúlyt a nyomtatott és az elektronikus kiadás között. Új üzleti modellek születtek, viszont aggodalomra ad okot, hogy nálunk ilyen új modell meghonosodásának se híre, se hamva. A hazai társadalom – még a többségi sem – nincs felkészülve ugyanis arra, hogy internetes újságért fizessen. Ha ételről, ruháról vagy bármilyen egyéb tárgyról, szolgáltatásról van szó, akkor egyértelmű mindenki számára, hogy azt meg kell fizetni, de szellemi javak tekintetében, a kultúra esetében ez már nem annyira nyilvánvaló vagy természetes. Emiatt próbálkoztak eddig sikertelenül egyes kiadók a fizetett internetes tartalmak bevezetésével, de hamar kiderült, hogy ez nem működik. Szerkesztőséget fenntartani így egyelőre lehetetlenség.
Nehéz megoldást találni a kialakult helyzetre. Csak reménykedni tudnunk, hogy a még megmaradt nyomdák, szerkesztőségek és terjesztők képesek lesznek túlélni ezt a vészterhes, háborús, gazdasági válságos időszakot, és legalább mutatóban marad egy-két lap, hogy harminc év múlva is lássák gyerekeink a sajtónyilvánosság erejét és varázsát. Vissza is lehet élni ezzel a nyilvánossággal. Remélhetőleg, a következő évtizedekben sikerül valamennyire rehabilitálni, hogy a mindenkori olvasó érdemesnek tartsa az anyagi áldozatot azért a sajtónyilvánosságért, amelynek léte vagy nem léte meghatározhatja egy közösség jövőjére kiható döntéseket. Nagy felelősség, amellyel a médiamunkásoknak és a médiafogyasztóknak egyaránt sáfárkodniuk kell.
