Rendezvények a szórványban: ébren tartani a nemzeti hovatartozást
A nagyszebeni hatnapos Ars Hungarica rendezvénysorozat programjai Borsos Miklós szobrász, grafikusra, az idén 230 éves Nagyszebeni Református Templomra, valamint a november 15-ei szórványnapra összpontosítottak, de persze nem maradtak el a gyermekprogramok, színházi előadások és esti koncertek. A műfaji sokszínűség és a különböző korosztályú és nemzetiségű közönség megszólítása állandó jellemzője a fesztiválnak, amely évről évre a magyar kultúra népszerűsítésének fóruma. A különféle igényeknek való megfelelés nehézségeiről, az idei fesztivál erősségeiről faggattuk Serfőző Levente főszervezőt.
– Értékelje kicsit az idei Ars Hungarica fesztivált. Melyek voltak az erősségei, melyek a gyengepontjai? Hogyan épült fel az idei műsorstruktúra?
– Tizenegy éve szervezzük az Ars Hungaricat Nagyszebenben. Volt időnk kitapasztalni, hogy milyen a helyiek kulturális igénye, melyek azok a műsorok, amelyek a leginkább felkeltik az érdeklődésüket és melyek azok, amelyekre a legszívesebben eljárnak a vegyes házasságban élő párok is. Természetesen megkérdeztük a közönségtől, hogy mit hiányolnak a kínálatból, és kiderült, hogy a színházat. Ezért az idén két előadást is meghívtunk. A program összeállításakor figyeltünk arra is, hogy minden évben sok magyar fiatal érkezik a nagyszebeni egyetemekre, vagy éppenséggel munkát keresni, de gondoltunk a vegyes házasságokból származó gyerekekre, akiknek alternatívaként kínáljuk a magyar kultúrát és azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljenek magyar gyerekekkel. Ez egy sokoldalú fesztivál, ami egyben az erőssége és gyengesége is, hiszen a programnak nagyon komplexnek kell lennie ahhoz, hogy az elvárások nagy részét kielégítse: az óvódás bábszínháztól a komolyzenei műfajokon keresztül, a szavalóestig, kiállításokig és a táncházig, továbbá népzene, jazz, rock vagy épp ezen műfajok vegyesen előadott koncertjéig terjed a kínálat. Ugyanakkor egy fesztivál nem szólhat csak a hatásvadászatról, hanem komoly nevelési és közösségépítő szerepet is fel kell vállalnia. Szervezőkként megfogadtuk, hogy az Ars Hungarica kulturális fesztivál is ilyen közösségépítő esemény, ezért a Kárpát-medence fiatal tehetségeinek munkásságát követjük, és ha alkalmunk, lehetőségünk van rá, akkor vendégül látjuk őket Nagyszebenben. Mert a nagyszebenieknek is találkozniuk kell a Góbé együttessel, Pély Barnával vagy Wágner Péterrel, hogy ne csak a tévében, hanem élőben is megcsodálhassák munkájukat, művészetüket. És ezektől lesz „magyarabb” Nagyszeben. Emellett figyeltünk a gyermekelőadásokra, négy műsort szerveztünk a kicsiknek idén. De nagy hangsúlyt fektetünk továbbra is a fiataloknak szóló eseményekre és az esti Atrium kávézóban, illetve Music Pubban szervezett koncertekre, amelyekre fogékonyabb a nagyközönség. Fennáll a veszélye a közhelyességnek, de meg kell említenem a gyenge pontokat is: az elégtelen anyagi források nemcsak a fesztivál szervezésére, hanem az iroda egész éves működésére is kihatnak, hiszen az eseménysorozatot egész évben szervezzük, ehhez pedig állandó alkalmazottra lenne szükség (vagy akár egy Petőfi-programos közösségszervezőre). Szerencsére ezt pótolja a 15-20 önkéntes lelkes munkája, akik hisznek az Ars Hungaricában.
– Mennyire sikerült bevonni, megszólítani idén a helyi közösséget?
– Egyik kiemelkedő rendezvényünket elsősorban a román közönségnek ajánlottuk: a Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című könyvének nagyszebeni vonatkozású fejezeteit román (Sibiu, dragostea mea), illetve angol (Looking back halfway in life) nyelvű fordításának bemutatóját, valamint a Szülőföldjeim című életrajzi film román feliratozással való levetítését. A könyvbemutatón és filmvetítésen kívül a szombat esti táncházba és bálba is ellátogattak, a vegyes házasságban élőkön kívül román és német vendégek is bekapcsolódtak a táncba. Természetesen a kiállítások megnyitóin – és minden évben legalább négy ilyen alkalmat kínálunk – szép számban jelennek meg más nemzetiségű nagyszebeniek. Az esti koncerteken az Atrium kávézó 60 férőhelyes, illetve a Music Pub 120 férőhelyes termeit fele-fele arányban tölti meg magyar és más nemzetiségű közönség. Természetes, hogy az egyetemes nyelvenbeszélő műfajok, mint a zene és tánc, vonzzák leginkább a nagyközönséget, bár a zárókoncert előadói, az Apnoe együttes magyar népzene átdolgozásokat játszottak, mégis nagy tapsot kaptak. Wágner Péter krétarajzai és a Borsos Miklós szobrairól készült fotók, könyvillusztrációk Nagyszeben két leglátogatottabb helyszínén tekinthetők meg november végéig: a központi Turisztikai Információs Központ galériájában és a Tanácstoronyban, így sokáig kapnak még az Ars Hungarica-ból a nagyszebeniek és a turisták. Meggyőződésem, hogy ami értékes és tiszta szívből felkínált, az átlépi a nemzetiségi határok kérdéskörét.
– Szórványközösségben mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni?
– A fiatal nemzedékre és a nemzeti hovatartozás folyamatos ébrentartására kell jobban odafigyelnünk, ami messziről sem olyan könnyű, mint más megyékben. Meg kell erősíteni a pilléreket: a templomot, az iskolát és a kulturális eseményeket szervező intézményeket. Ne feledjük, hogy Nagyszeben a 12. század óta a magyarság déli határa, de egyre nehezebb a „megvédése”. Ez nem csak a magyar szórvány problémája: a 21. század életstílusa, az egyre kevesebb minőségi idő, kevés közösségi idő, a képernyő elől nehezen kimozdítható közönség, az asszimiláció, az igazi értékrendek felbomlása egyre hangsúlyosabb. És nagyon reméljük, hogy az Ars Hungaricával segítünk ezek elől menedéket nyújtani.
– Milyenek voltak a fellépők visszajelzései? Hogy érezték magukat Szebenben?
– A Góbé együttessel készült interjúban ez olvasható: „Nagyon jól éreztük magunkat Szebenben és a fesztiválon is. Volt alkalmunk megnézni a várost, kicsit belemenni az éjszakába, megkóstolni a helyi ételeket. Egy szó mint száz, nagyon örülünk, hogy itt lehettünk”. A David Yengibarian Trió azt nyilatkozta az erdélyi turné 11. és egyben utolsó állomásán, hogy itt, Nagyszebenben, de általában Erdélyben nagyon jó koncertezni, mert könyebb kapcsolatot teremteni a közönsséggel, az emberek ki merik mutatni az érzelmeket! És ez egy óriási dolog, amit továbbra is meg kell őrizni.
Szervezéskor odafigyelünk arra, hogy vendégeink számára is élmény legyen a fesztivál és Nagyszeben, mert ki tudja mikor, de egyszer biztos visszajönnek egyénileg, családjukkal, barátokkal vagy csoportosan. A művészek nem napszámosok, akik megkapják koncert végén a csekket és mehetnek haza, hanem megajándékoznak bennünket művészetükkel, egy darabkát hagynak itt magukból.
– Lehet-e már tudni valamit a jövő év terveiről, esetleg a tematikáról?
– Prioritás marad a minőségi színt megőrzése, esetleg növelése (de ennek több tényezője és összetevője van), új gyerekműsorok megszervezése és elismert magyar előadók, művészek meghívása városunkba.
– Hogyan látja, az elmúlt 11 évben merre fejlődött az Ars Hungarica?
– Első perctől kezdve nagyon magas volt a mérce, hiszen 2007-ben az Ars Hungarica fesztivál képviselte a magyar kultúrát Európa Kulturális Fővárosában. Persze, akkor több lehetőségünk volt, kevesebb tapasztalatunk, most pedig fordított a helyzet. De ebben a felállásban (állandó székház és fizetett alkalmazottak hiányában), és ilyen keretek közt (kevés pénzforrás politikai önállóság miatt) is a maximálisat próbáljuk kihozni a helyzetből. Most kezdett megtörni a jég, és kezd felszínre törni az elmúlt tizenegy év munkájának eredménye, de megoldatlan konfliktusok is visszatetszenek némelykor. Mindezt igyekszünk higgadtan kezelni, orvosolni, elnézést is kérünk az érintettektől, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a „gyógyír” megvásárlására.
A mai erdélyi szervezőknek, közösségépítőknek nem könnyű a feladatuk. Nagyon nehezen lehet kompromisszummentesen cselekedni Erdélyben, mert bármely irányba fordulna az ember elkötelező módon viszonyulnak a támogatók, pályáztatók, és csak üzleti szempontokra építeni az erdélyi magyar kulturális életet lehetetlen a szociálisan rendezetlen helyzetben. Ezt ki is használják, hiszen a függővé tételnek az aranykorát éljük. Ez sem nemzeti identitásunk megőrzésének, sem anyanyelvünk ápolásának, sem közösségeink helyes fejlődési rányának nem kedvez. Ennek ellenére optimista maradok, talán-talán megkongatnak valahol egy vészharangot, ameddig nem késő.
