Senki sem gondolta úgy, hogy 2018-ban valami polgárháború fog kialakulni a románok és a magyarok között vagy bezárják az összes iskolánkat és kulturális intézményünket. Ad absurdum lehetett volna ilyen is a 2018-as év, de most ne a szélsőségességek felől közelítsük meg a kérdést, hiszen a román társadalom önmagában elég szélsőséges és hisztérikus, ezért legalább mi óvjuk meg magunkat ettől.
Az elmúlt napokban pontos képet kaphattunk arról, hogy mit jelent a nehéz esztendő. Egyből négy olyan bírósági ítélet született röpke két nap alatt, ami újfent megerősíti, hogy Romániában nem létezik a jogállam, hiába látták el pénzzel, fegyverrel, paripával az igazságszolgáltatást, hiába kapott titkosszolgálati segítséget, a mentalitás a régi, a kisebbségi jogtiprás sajnos mélyen beleivódott a bírák és ügyészek nacionalizmustól megmételyezett lelkébe.
Értékes közösségi, egyházi vagyonok visszaszolgáltatását tagadták meg különböző bíróságok meglehetősen vitatható jogi érvekkel. Emellett két romániai magyar állampolgárt börtönbe zártak, miután első fokon szinte felmentették őket. A hírhedt székely terroristapert a román sajtó is szétszedte ízeire, és kedélyesen derült a hírszerző szolgálat imázsjavító igyekezetén. Csakhogy a mélyállam nem hagyta magát és az általa lenyúlt USR korrupcióellenes propagandájának hullámán megtalálta azokat a missziót teljesítő bírókat, akik rávehetők voltak, hogy megfordítsák az elsőfokú ítéletet és megmentsék a hírszerzés és a román nemzetállam rezonját. Mert ugye, milyen bizonyítvány lett volna a hírszerzés számára, ha a végül nagy petárdának, inkább füstbombának bizonyult terroristaper bűnbakok nélkül végződik. Lehallgatásra szánt több tízezer vagy talán százezer euró veszett volna kárba. Ekkora szégyent a centenárium évében nem viselhetett volna el a román egységes nemzetállam, amely egyértelműen példát akar statuálni. Azt üzeni a romániai magyaroknak, hogy jobb lesz, ha nem firtatjátok a tőletek ellopott egyházi, közösségi és magánvagyont, nem követelitek a jogaitokat, különben a román igazságszolgáltatással gyűlik meg a bajotok.
A római katolikus egyház, a Bánffy-örökösök kisemmizése, a Maros megyei tanács elnöke ellen a székely zászló miatt nevetségesen magas bírság kiszabása mind azt mutatják, hogy romániai magyarként aligha érvényesítheted a jogodat érzékeny identitáris kérdésekben még akkor is, ha erről törvény rendelkezik. Törvény ugyanis létezik a nemzeti kisebbségeknek, de igazsága és igaza csak a többséginek lehet. A romániai magyar igazság az „európai mintának számító” román törvények holt betűi között maradt, az alkalmazásukat ugyanis már senki nem felügyeli.
A nyugati és a keleti társadalmak közötti egyik lényeges különbség, hogy nálunk mindenki a saját érdekeivel van elfoglalva. Már kiskorunk óta belénk sulykolják – tisztelet a kivételnek – azt a mentalitást, hogy ne foglalkozz más dolgaival, s aztán innen már csak egy lépés van a közösségtől való elidegenedésig, a mellettünk szenvedővel szembeni teljes empátiahiányig. Keleten nagyon ritkák a közösségi ügyek, az emberek nehezen szolidarizálnak egymással, mindenki begubózik saját háza falai közé abban reménykedve, hogy a ne szólj szám, nem fáj fejem elv túlélést szavatol. Ideig-óráig jelenthet garanciát, de a körülöttünk elhatalmasodott közömbösség végül mindenkit maga alá fog temetni és mindenki szenvedő alanya lesz előbb vagy utóbb az elidegenedett, atomjaira hullott társadalom közönyének.
Éppen ezért ideje, hogy a romániai magyarság teljes vertikumában ismét közösségként lépjen fel, félretegye az egymással szembeni torzsalkodásokat, a személyes érdekeket, folyamatosan tájékozódjon a körülötte történő folyamatokról, ne hagyja magát, hogy a különböző propagandagépezetek áldozatává váljon, hanem alapos és körültekintő mérlegeléssel kiegyensúlyozott alternatívát, modus vivendit találjon a kiútra, arra hogy hatékonyan megvédje magát. Az Európai Unióban ez nem lehetetlenség, de ehhez többet kell áldozni a közös projektekbe. Nem csak pénzt, hanem tudást, energiát, türelmet.
Foto: restitutio.blog.hu/archív
