A csütörtöki bejelentés, miszerint Nicușor Dant támogatják a liberálisok a Bukarest bevételére indított korteshadjáratban, egyaránt volt meglepő és várható döntés; meglepő, hogy ilyen gyorsan (mondhatni idejekorán) látták be Ludovic Orbanék: nincs a tavaszi kampányban fővárosi pályán eséllyel színre lépő saját jelöltjük, és várható, mert ezzel a konkurens USR vacakolását kihasználva helyzetbe hozták magukat és... kényszerhelyzetbe a Barna–Cioloș tábort. Amennyiben ugyanis az USR nem fog beállni Nicușor Dan mögé, vállalnia kell, hogy az esetleges választási kudarc ódiuma szinte teljes mértékben reá hárul. Főleg, hogy az exelnök, exfőpolgármester Băsescu pártja, a PMP is követte a liberálisok példáját, és nyíltan szorgalmazza a – jobb híján – jobboldalinak nevezhető tábor egységes bukaresti fellépését. Korai lenne a fővárosi modell országos receptté válásáról beszélni, bár erre utaló konkrét jelek vannak már Vrancea, illetve Szilágy megyében. Abban a Szilágyban, ahol Dacian Cioloș született (Zilah), gyermekkorát töltötte (Szilágyperecsen), és líceumi tanulmányait végezte (Szilágysomlyó).
Eddig a nyilatkozatok és a háttérből, sorok közül előszivárgó értesülések azt valószínűsítették, hogy a PNL – megerősítendő valósnak vélt előretörését – mindenütt állít majd jelöltet a 2020-as önkormányzati választásokon. Igaz, már az év elején kiderült, hogy ott, ahol a PSD állásai szilárdak, a liberálisok élni fognak a helyi koalíciók megkötésével. Szóba jöhető partnerekből pedig elég bőséges a kínálat: az USR és a PMP mellett az ALDE-ból távozók, vagy (ha Tăriceanu idejében feleszmél) maga a párt helyi szervezetei testületileg, és ott, ahol a demográfiai adatok (vagyis a magyarság részaránya nem éri el a 15%-ot) és a közvélemény-kutatások ezt indokolttá teszik, az RMDSZ. Egyéb helyi civil és félcivil platformok, egyesületek szintén képbe és képletbe kerülhetnek.
A folyamat korántsem zökkenőmentes, hiszen az USR több ízben is kritikával illette Orbanék háromhavi kormányzását, és Nicușor Dan „elhalászása” (merthogy javában tárgyaltak vele, a PLUS-os fővárosi polgármester-jelölttel már több ízben is egyeztettek-forma) továbbra is jócskán hagy még horzsfelületet a két csapat között. Eközben az olyan hagyományos szociáldemokrata fellegvárakban, mint például Craiova, elkezdődött a PMP–PNL előegyeztetés, amely vélhetően szélesebb körű jobboldali összefogássá izmosodhat. Az erdélyi nagyvárosokban viszont, ahol az USR–PLUS jól teljesített a tavalyi europarlamenti választásokon (Kolozsvár, Nagyvárad), valószínűsíthető a jobboldaliak közötti versengés. Külön feladvány, hogy a marosvásárhelyi magyarságot (és nemcsak) koalizáló független jelölt miként fog megküzdeni egy PNL–USR–PLUS–PMP (és még ki tudja, milyen körök) által támogatott polgármesteri kandidátussal, illetve Szatmárnémetiben miként kerekedik felül/marad alul az etnikai érv a pártérdekeken.
Izgalmas történet első fejezeteinek vagyunk tanúi, mert míg a helyhatósági erőviszonyokból kiköbözhető – és tető alá hozható – többpárti koalíciók fognak egymással megbirkózni (ne feledjük: közben a PSD és a Pro Románia is közelednek egymáshoz helyi projektekben, és egyéb, úgymond balos irányultságú aprópártok is ide fognak tömörülni), a parlamenti választásokon már módosulhatnak – akár érzékeny mértékben is – a pártprioritások. Itt elsősorban a Pro Románia és az ALDE kerül nehéz döntés küszöbére: vagy minden erejét megfeszítve valahogy átviszi a lécet, vagy pedig biztonságos üzemmódban sikerül olyan alkupozíciókat kivívnia, ami biztosítaná választási szövetségek részeként a politikai túlélést. De amíg minderről kiderül, hogy mennyire így/nem így lesz, íme egy friss példa az összefogás hatékonyságáról, illetve hiányának következményeiről: a szombaton lezajlott szlovákiai parlamenti választásokon a Magyar Közösségi Összefogás 3,93%-kal zárt, és nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba, a MOST–HÍD nevű vegyespártnak mindössze 2,06%-ra futotta. Feltéve, hogy a szlovákiai magyarság nem töredezik fel, és azt, hogy a pallóvá szűkült HÍD-nak felerészt magyar támogatói vannak, az 5 százalékos küszöb nem is lett volna olyan elérhetetlen cél. Főleg, ha hozzávesszük, hogy a 2011-es népszámláláskor a lakosság 8,5 százaléka vallotta magát magyarnak.
