Raluca Turcan a PNL ideiglenes elnöke

Raluca Turcan a PNL ideiglenes elnöke
Egyhangúlag Raluca Turcant választották a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökévé. Az elképzelések szerint Turcan csapata azoknak a területi szervezeteknek a vezetőiből állna, ahol a PNL az országos átlag feletti eredményt ért el.

Turcan a párt állandó bizottságának ülésén kijelentette: „új és jó szakemberekkel megvalósított nagyszebeni csapatra támaszkodik, ahol betartották a feddhetetlenségi kritériumokat”. Az ideiglenes elnök legfontosabb feladata a párt kongresszusának megszervezése, ahol megválasztják az új elnököt és teljes jogkörrel bíró vezetőséget. A kongresszusra várhatóan jövő év elején kerül majd sor. 

A liberális pártelnöki tisztsége azt követően üresedett meg, hogy Alina Gorghiu – a pártnak a parlamenti választásokon való gyenge szereplésének felelősségét felvállalva - bejelentette lemondását. A társelnök Vasile Blagának szeptember végén kellett lemondania, a volt demokrata-liberális politikust azzal vádolták meg, hogy 2009 és 2012 között több alkalommal is törvénytelenül szerzett pénzt pártja számára. 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője, Ionuţ Stroe szerint természetes a liberálisoknak az a törekvése, hogy jobboldali pártokkal szövetkezve kormányozzanak vagy hozzanak létre többséget a megyei és a helyi önkormányzatokban – közölte az Agerpres hírügynökség.
Belpol