Rekordösszegű jutalmat kap az Australian Open győztese

Rekordösszegű jutalmat kap az Australian Open győztese
Új csúcsot jelentő, az eddiginél 14 százalékkal magasabb lesz a pénzdíjak összege a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Az Australian Open szervezőinek szerdai bejelentése szerint összesen 50 millió ausztrál dollárt (mintegy 157 millió 500 ezer lejt) osztanak szét. 2001 óta háromszorosára nőtt a pénzdíj, s 2014-eshez képest 10 millió ausztrál dollárral lett több a január 16-án kezdődő melbourne-i torna összdíjazása.

Craig Tiley versenyigazgató szerint a szervezők a viadal korai szakaszában, az első körökben és a selejtezőben búcsúzó játékosokra fókuszáltak, így az első fordulóban búcsúzók 50 ezer ausztrál dollárt kapnak – ez 30 százalékkal több a tavalyinál –, míg a második körben kiesők 80 ezer ausztrál dollárt vehetnek át 29 százalékos növekedés után.

A harmadik és negyedik forduló vesztesei 130, illetve 220 ezer ausztrál dollárt kapnak teljesítményükért. A negyeddöntősök, elődöntősök, a finálék vesztesei és a végső győztesek díjazása összesen 9 százalékkal lesz több az eddigieknél.

(1 ausztrál dollár mintegy 3,15 lejnek felel meg.)