RMDSZ: veszélyes, bántó és diszkriminatív a belügyi rendelkezés

RMDSZ: veszélyes, bántó és diszkriminatív a belügyi rendelkezés
A koronavírus-járvány kijárási korlátozásai közepette belügyi alkalmazottak segítik az ünnepi pászka és a szent láng szétosztását az ortodox húsvét alkalmával. Az ortodox egyházzal erről kötött megállapodást kedden este ismertette Marcel Vela belügyminiszter. Az ország lakosságának több mint 85 százalékát adó ortodoxok április 19-én ünneplik Jézus feltámadását. Az RMDSZ állásfoglalásában veszélyesnek, sértőnek és diszkriminatívnak tartja az intézkedést, s a miniszterelnöktől azt várja, hogy ne megerősítse a megállapodást, hanem utasítsa a belügyminisztert annak visszavonására. Az RMDSZ a nap folyamán a belügyminiszter lemondását is kérte. Az intézkedéssel kapcsolatosan Sztranyiczki Szilárd jogász lapunknak elmondta: jogilag a jelen megállapodás (románul: acord) nem tudja felülírni a katonai rendeletekben tartalmazott tiltásokat. „Vagyis: abban az esetben, hogyha a katonai rendeletekben előírt korlátozásokat nem tartják be, büntetni kell(ene). .,” – mondta a Sapientia EMTE oktatója. Hozzátette: „Láthatjuk, hogy vannak egyesek és kettesek ebben az országban. Az esetleges következményeket később fogjuk látni, körülbelül két-három hét múlva.”
Az ortodox egyház arról állapodott meg a belügyminisztériummal, hogy idén a nagycsütörtöki liturgián megszentelt pászkát szájmaszkot és kesztyűt viselő papok oszthatják ki a templomokhoz járuló, hasonló védőeszközöket viselő híveknek pénteken és szombaton 7 és 17 óra között. Ezt mindenütt a szabadban szervezik meg, a sorban állók számára pedig – az élelmiszerboltokhoz hasonlóan – kijelölik a kötelező távolságot.

A híveknek a lakás elhagyása indokául a saját felelősségre előre megírt nyilatkozatban fel kell tüntetniük, hogy húsvéti pászkáért mennek, és azt is, hogy melyik templomba. A pászkaosztásnál a belügyi alkalmazottak felügyelik a járványügyi óvintézkedések betartását. A megállapodás lehetővé teszi az ortodox egyház papjai számára, hogy házról házra járva elvigyék híveikhez a Jeruzsálemből szombat este érkező szent lángot. A társasházak előtt legfeljebb három lakó várakozhat, akik továbbadják a lángot a többi szomszédnak.

A feltámadás éjszakáján szolgálatot teljesítő rendőrök, csendőrök, tűzoltók és határrendészek maguk is szerepet vállalnak abban, hogy a szent láng eljusson a kórházakba, szociális otthonokba és karanténközpontokba.

Romániában a koronavírus-járvány miatt március 24-e óta kijárási korlátozás van érvényben, ennek értelmében csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek feltétlenül munkába, gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba kell menniük. Erről a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.

RMDSZ: lenullázák, amit közösen ért el a társadalom

„A belügyminiszter lenullázza mindazt, amit a szigorító intézkedéseknek köszönhetően közösen ért el a társadalom. Marcel Vela semmibe veszi az államelnök által elrendelt szükségállapotot, saját kormányának közegészségügyi intézkedéseit, és ezáltal veszélybe sodorja az országot” – foglalt állást az RMDSZ a közöltekkel kapcsolatban.

Közleményében a szövetség leszögezi: egyrészt a kijárási tilalom korlátozásának enyhítése közegészségügyi szempontból rendkívül veszélyes, minden előrejelzés szerint a fertőzöttek és halálesetek számának drasztikus megugrásával járna, másrészt Marcel Velának az ortodox egyházzal kötött megállapodása a gazdasági csődből kilábalni készülő ország erőfeszítéseit is hónapokkal vetné vissza. Ez pedig azt jelenti, hogy a szükségállapot tovább tarthat, a megszorító intézkedések tovább maradnak érvényben, és csak később lehet újraindítani a gazdasági tevékenységet. 

„Egyértelmű, hogy ez az intézkedés diszkriminatív a katolikus és protestáns hívőkkel szemben. Különösen bántó ez most, amikor a társadalmi szolidaritásnak és az egymás iránti felelősségnek kell meghatározónak lennie. A miniszterelnöktől azt várjuk, hogy ne megerősítse a megállapodást, hanem utasítsa a belügyminisztert annak visszavonására. Mert semmi sem indokol egy ilyen döntést egy hónappal a szükségállapot elrendelése után, annak újabb hónappal való meghosszabbításának pillanatában. Áldott húsvétot kívánunk ortodox barátainknak! Azt reméljük, hogy saját maguk és családjuk, de az egész ország lakosságának érdekében is figyelembe veszik, hogy a járványhelyzet csúcsa csak ezután következik, a korlátozások enyhítésével pedig csak súlyosbítanak a helyzeten. Ezért arra kérjük őket, hogy maradjanak és ünnepeljenek otthon!” – olvasható az RMDSZ állásfoglalásában.

Orban: ha betartják a szabályokat, nincs kockázat

Amennyiben tiszteletben tartják a belügyminisztérium és a román ortodox egyház közötti megállapodásban foglaltakat, nem áll fenn a koronavírus terjedésének kockázata – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök kedd este a Realitatea Plus műsorában.

Ludovic Orban azt mondta: csendőrök és rendőrök fogják felügyelni a szabályok betartását, ugyanakkor a plébániák képviselői is részt vesznek majd a szent láng házról-házra való eljuttatásában.

A miniszterelnök egyúttal köszönetet mondott azoknak a külföldön élő román állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy nem jönnek haza húsvétra.

„Bölcsen cselekedtek, jótettet követtek el, főleg annak tudatában, hogy sokan közülük olyan országban élnek és dolgoznak, ahol nagyon terjed a járvány. Megértették, hogy sokkal jobbat tesznek a családtagjaiknak és barátaiknak azzal, ha nem jönnek haza húsvétra, és ezt nagyon köszönöm nekik. Örülök, hogy felhívásaink meghozták a várt eredményt” - mondta Ludovic Orban.

Orban azt is kifejtette: egyes politikusok nyilatkozatai dacára sem hiszi, hogy lesznek parlamenti frakciók, amelyek nem szavazzák meg a szükségállapot meghosszabbítását előíró elnöki dekrétumot, mert ezzel hatalmas felelősségét vállalnának, hiszen megszűnne a kijárási tilalom és minden korlátozás, amely a járvány terjedését akadályozza. „Nem hagyhatod figyelmen kívül a járványtani orvosok, szakemberek és szakértők véleményét” – nyilatkozta Orban.

Aggódik az egészségügyi miniszter 

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva aggasztónak nevezte a belügyminisztérium és a Román Ortodox Egyház megállapodását, és kiemelte, hogy ő tisztségbe kerülése óta folyamatosan azért kardoskodott, hogy a lakosság betartsa a társadalmi elkülönülés elvét, lévén ez az egyetlen módja a koronavírus-járvány megfékezésének.

A miniszter figyelmeztetett: amennyiben az emberek nem tartják be az óvintézkedéseket, nem érvényesül a társadalmi távolságtartás, hirtelen, nagymértékben megugorhat a koronavírusos megbetegedések száma, ami olyan erőfeszítést jelenthet az egészségügyi ellátórendszernek és az intenzív terápiás osztályoknak, amely meghaladja kapacitásukat. Nelu Tătaru azt mondta: a húsvét – amelyet a keleti kereszténység most hétvégén készül megünnepelni – valóban fontos ünnep, ugyanakkor az országnak jelenleg igencsak nagy kihívással kell szembenéznie.

„Egy láthatatlan ellenséggel küzdünk, nincs rá gyógymód, nincs vakcina. Még mindig terjed a fertőzés a közösségen belül, nem vagyunk még abban az időszakban, hogy állandó, majd csökkenő tendenciájú fertőzési esetszámot lássunk” – magyarázta Nelu Tătaru. Hozzátette: jelenleg is nagyon összetett járványügyi vizsgálatok zajlanak, hogy az eddigi fertőzöttek kontaktajainak körét beazonosíthatssák, és egyelőre az a helyzet, hogy minden légúti fertőzési tünettel rendelkező beteget koronavírus-fertőzés gyanújával kell kezelni. – Jelenleg a kórházak és intenzív osztályok el tudják látni a betegeket és a súlyos állapotba került fertőzötteket, de ha a járványgörbe hirtelen kicsúcsosodik, a rendszer túl nagy terhelésnek lesz kitéve – emelte ki a tárcavezető.

Vela: a katolikus egyháztól nem érkezett ilyen igény

A bírálatokra reagálva Marcel Vela a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: azért akart világos szabályozást az ünnepre, hogy megelőzzék a fertőzésveszélyes gyülekezéseket. Vela szerint fennállt a veszélye, hogy a hívek az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) polgármestereinek uszítására a feltámadás éjszakáján "megrohamozzák” a templomokat, és arra kényszerítik a belügyminisztériumot, hogy erőt alkalmazzon távol tartásukra.

Arra a kérdésre, hogy miért tettek kivételt az ortodox egyházzal, és miért nem biztosítottak hasonló feltételeket a katolikus és protestáns egyházaknak, amelyek hívei a múlt hét végén ünnepelték Jézus feltámadását, a belügyminiszter azt mondta: a katolikus egyháztól nem érkezett ilyen igény. Vela ugyanakkor megköszönte a romániai katolikusoknak és protestánsoknak, hogy fegyelmezetten, visszafogottan ünnepeltek.