Sugárzóna
Repülőjárom
Előtte, közben és minduntalan ugyanez az ember elmeséli, hogy egyszer nem akarták felengedni a repülőre, mert a csomagja három centiméterrel meghaladta a jármot. Akkora cirkuszt csapott, hogy kijött a reptéri rendőrség, a biztonsági őrök, a többi utas csak forgatta a fejét, ő pedig nem és nem hagyta magát. Vezetőnk azt mondja, minden gond nélkül ott hagyta volna, én azonban megszólalok: és a légitársaság ugyan mivel bünteti magát, ha késik? Márpedig notórius késő, mindenki tudja. Semmivel, válaszolja a sofőr: legutóbb Rómában vesztegeltek, és három olyan nyelven írták ki a késést, amelyen ő nem tudott (angolul vagy románul nem); a google-fordítóval kínlódott, hogy az oroszból kihüvelyezzen valamit.
A srác, aki visz Vásárhely felé, rendkívül pontos ember: azonnal felhívott, mihelyt lefoglaltam a helyemet a Blablacaron, egyeztettünk, találkoztunk. Minden olajozottan ment, és még ezt a Ploiești-re igyekvő méregzsákot is kifogtuk, aki mellesleg egészen kellemes férfiú, ha békén hagyják.
Kávé Adyval
Mindezek előtt Kolozsváron, szokásos óráim és találkáim. Most mutatják be Szilágyi Marci Arany-monográfiáját, én azonban Ágotával találkozom. Az apai feladatok olykor a legnagyobb költőket is törlik.
Utána Laczkó Robi estjére megyek a Szentegyház utcába. Mit ad Isten, egy házszám alatt két rendezvény is folyik. Mert amikor meglátom Szixet, azt hiszem, jó helyen járok. Ebben nem is tévedek, csakhogy nem ott, ahol Robi énekel. Ha már itt vagyok, bevágok egy pálinkát, aztán elindulok a szomszédba, ahol Robi már az átöltözés nemes műveletét gyakorolja. Együtt visszamegyünk oda, ahonnan jöttem.
Másnap, a visszautazás napján, Imrééknél kávézom. Juli elkészíti a nedűt, aztán futni szalad. Imre hagymalevessel kínál, kerek krutont eszünk hozzá, közben Ady karácsonyi verseit taglaljuk. Élni tudni kell.
Szix elhozza A Kalotaszeg Kupa történetét, alig talál meg a Györgyfalvinegyedbeli rengetegben. Bikal, Zsobok, Ketesd, Szentkirály, Körösfő, Sárvásár, Hunyad – egy kis világ, melyet úgy-ahogy ismertem valamikor, és amelyet megszerettem.
Még egy kicsit vissza Imréhez, aztán Vásárhely, benne Ploiești.
Rozsdaidő
Vásárhelyen már újabb izgalmak. Hétfőn elbandukolok Kiss Csaba drámakötetének bemutatójára. Csaba nagyon értelmesen beszél arról, hogyan vált át a realitás fikcióba, milyen érdekesek azok a pillanatok, amikor már nem tudod, melyik volt előbb, melyik utóbb. Mond egy jót a dialógusokról is: ha egy jelenetben a „Jó napot”-ra azt válaszolják, „jó napot”, akkor a szerző elherdált egy lehetőséget. De ha mondjuk azt, hogy „csak most jöttél?”, máris meglódul a feszültség.
Kedden a rádióhoz megyek könyvajánlani, aztán a Látóhoz, hogy a Szedd szétes diákokkal beszélgessünk. Ők a közhelyek lebontásában érdekeltek, mi meg (Vida Gáborral közösen fogadjuk őket) nem kevésbé.
Utána Bögözi Attila könyvbemutatójára indulok. Attilának a Rozsdaidő a második verseskötete, és nagyon izgult végig, hogy mi lesz belőle. Noémi tervezte a borítót, az ő illusztrációval jelent meg a könyv, én meg a tanácsaimmal segítettem, amennyire tudtam. Jól lemegy ez is, aztán hazaomlunk.
