– Hogyan zajlott le a kihallgatás, és miért találod fontosnak?
– Általános szerdai audiencián vettünk részt a Szent Péter téren, majd Miguel Maury Buendia, az Apostoli Szentszék romániai nuncius érsekének közbenjárására azon kiválasztottak között lehettünk, akikhez a pápa külön odament: elbeszélgetett és kezet fogott csoportunk tagjaival. Ez különösen azoknak volt – szerintem – egyféle elégtétel, akik Csíksomlyón éppen a szolgálatuk miatt nem kerülhettek Ferenc pápa közelébe: a liturgikusok és a médiások egy része.
– Kik alkották az Örök városba utazók csoportját?
– Tamás József, a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke vezette a csoportot, amelynek tagjai Oláh Zoltán kanonok, a gyulafehérvári Pasztorálteológiai Intézet igazgatója, egyetemi tanár, Urbán Erik, a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke,Veres Stelian, a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánoshelyettese, Csont Ede tusnádi plébános, Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános, Kiss Endre, a gyulafehérvári papi szeminárium lelkivezetője, László Attila, a székelyudvarhelyi Szent György egyházközség plébánosa, Fábián Róbert, a Vasárnap katolikus hetilap felelős szerkesztője, Serbán Mária, a lap újságírója, Péterfi Attila és jómagam voltunk, azaz a csíksomlyói pápalátogatást szervező bizottság tagjai, illetve azok, akik a háttérmunkákban vettek részt. Nem tudott eljönni az egykor hivatalosan kinevezett szervezőbizottság minden tagja, valamint a háttérben zokszó nélkül dolgozó sok önkéntes sem. Néhányan vállaltuk az utat, de mindvégig tudtuk, hogy mi az egész közösséget képviseljük. Ettől még szebb s még felelősségteljesebb lett a küldetés.
– Gondolom, a római utatok elsődleges célja a köszönet volt.
– Fontosnak tartottam első perctől ezt a látogatást, ugyanakkor az ezt megelőző bukarestit is, amikor a nunciusnak fejeztük ki hálánkat, hiszen a csíksomlyói pápai zarándoklat választásában neki nagy szerepe volt. Most Ferenc pápának azt köszöntük meg, hogy 83 évesen vállalta az utazást, annak minden váratlan nehézségével. Úttalan utakra vállalkozott, hogy nemzetünk kegyhelyét, kegyszobrát megtisztelje, ezzel kimutassa elismerését hitünkért, kitartásunkért és helytállásunkért. A Szentatya gesztusáért nem lehetünk eléggé hálásak. Nem csak panaszt, siránkozást, de amikor van miért, akkor a hálát is ki kell fejezni. Ez volt utunk célja, ugyanakkor az is, hogy hathatósabban megmutassuk közösségünket. Ha szeretnénk, hogy az Apostoli Szentszék úgymond számon tartson, nekünk is folyamatosan tennünk kell ezért.
– Úgy értesültem, hogy maradandó emlékkel ajándékoztátok meg a Szentatyát…
– Egy emlékkönyvet adott ki a gyulafehérvári főegyházmegye megbízásából a Verbum Kiadó, nevezetesen egy képes albumot a csíksomlyói pápalátogatás emlékére. Ezt vittük ajándékba a pápának.
– Hogyan fogadta Ferenc pápa a csíksomlyói látogatás felelevenítését?
– Belelapozott az emlékkönyvbe, amelyet én nyújtottam át. Jól emlékezett mozzanatokra, személyekre, találkozásokra. Azt is tudta, hogy a mi küldöttségünk magyar, ezért aztán egy Isten hozott-tal magyarul köszöntött minket. Nagyon családias hangulatú találkozás volt, egyszerűségében és közvetlenségében igen megható.
– Milyen élményekkel maradtál? Milyen „pápaportré” maradt meg lelkedben?
– Nem egy uralmát-hatalmát fitogtató, netán azzal visszaélő főpapot láttunk-hallottunk, hanem egy egyszerű és kedves embert, aki a találkozás perceire beleolvadt csapatunkba, részévé vált: ez a fényképeken is jól látszik. Annyira lenyűgöző volt a rövid együttlét, hogy nem is emlékeztem, én magam kezet fogtam-e a pápával, vagy sem...Az idő is mintha megállt volna.Varázslatos volt, leginkább az, hogy egy ilyen fontos személyiség, a világ egyik legbefolyásosabb embere, ennyire ember a szó legnemesebb értelmében, mentes minden póztól, fellengzősségtől.
