Szíria – Amerika nem zárja ki a légicsapás lehetőségét

Szíria – Amerika nem zárja ki a légicsapás lehetőségét
Nem zárta ki a Szíriára mért légicsapás lehetőségét az amerikai védelmi miniszter, aki a katari emírrel tartott tárgyalásai előtt nyilatkozott újságíróknak a Pentagonban hétfőn.

„Jelenleg semmit sem zárok ki” – fogalmazott James Mattis, aki elmondta azt is, hogy az amerikai kormányzat konzultál európai és közel-keleti szövetségeseivel a megteendő lépésekről. 

Mattis kifejtette: az „első dolog”, amit az amerikai kormányzat vizsgál, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett sor vegyi fegyverek alkalmazására Szíriában. Utalt arra is, hogy 2013-ban Oroszország vállalt kezességet azért, hogy Szíria felszámolja vegyifegyver-készletét. A miniszter egyúttal hangsúlyozta, hogy a Trump-kormány más országokkal együttműködve kíván foglalkozni a témával. De – mint fogalmazott – minden megoldás „terítéken van”.

Amerikai sajtóhírek szerint Donald Trump elnök még hétfő este tárgyal katonai vezetőkkel a szíriai helyzetről. A megbeszélésen jelen lesz John Bolton, az új nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki hétfőn lépett hivatalba.

Donald Trump vasárnap kilátásba helyezte, hogy Damaszkusznak „magas árat kell majd fizetnie” a vegyifegyver-támadásért. Az elnök a hétfői kormányülés előtt a Fehér Házban újságíróknak megerősítette, hogy Washington válaszlépésekre készül Szíriában. Elítélte a „gyűlöletes” vegyifegyver-támadást és közölte, hogy 24–48 órán belül „nagyobb horderejű döntés” születik a válaszlépésről. Trump leszögezte, hogy az ő szemében nem kétséges, ki a felelős, s akár Oroszország, akár Szíria, akár Irán, de – tette hozzá – „mindenki fizetni fog”. Az egyik újságíró kérdésére, amely az esetleges katonai válaszlépést feszegette, Trump is azzal válaszolt: „minden lehetőség terítéken van”.

Az elnök a rövid tájékoztatón – amelyen a kormányülésen várható témákról beszélt – szót ejtett a Washington és Peking közötti kereskedelmi vitáról is. Megerősítette, hogy tiszteli Kínát és a kínai politikai vezetést, és a fennálló kereskedelmi vitáért nem Peking a felelős, hanem a korábbi amerikai kormány. 

Az elnök tájékoztatójával egy időben közleményt adott ki a külügyminisztérium is. A tárca emlékeztetett arra: a vegyifegyver-támadást abban a térségben követték el, ahol a kormányzati haderő működik, s a támadás áldozatainak tünetei egyértelműen valamilyen ideggáz bevetésére utalnak. „Következményei lesznek ennek az elfogadhatatlan atrocitásnak” – fogalmazott a közlemény, s egyúttal felszólította Szíriát és Oroszországot, hogy nyissa meg Kelet-Gúta térségét az orvosi segítséget is magában foglaló segélyszállítmányok és a nemzetközi megfigyelők előtt.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Legalább kilenc ember meghalt és öten megsebesültek a dél-libanoni Nabatíje városában egy lakóházat ért izraeli légicsapásban szombaton – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium, amely szerint egy nő és két gyerek is van az áldozatok között.

Az izraeli hadsereg szerint a légicsapás célja a Hezbollah fegyveresei által használt fegyverraktár volt.

Külpol