LÁSZLÓ F. CSABA
A Simon családban a tájfutásnak komoly hagyományai vannak (Krisztina, a nagymama sportmester, Gábor, a nagyapa országos hírű pályakitűző, a szülők, Gyöngyi és András többszörös országos bajnokok), így nem csoda, hogy a kis Beni tudja olvasni a tájfutótérképet, már több versenyen is részt vett, és imádja ezt a sportot.
Versenyrendezési kérését a család komolyan vette, és kellőképpen támogatta. Így jöhetett létre egy olyan tájfutó verseny, amely nevét őróla kapta, és amelynek megtervezésében, lebonyolításában, sőt a díjak átadásában is tevékenyen részt vett.
Nem tudom, létezik-e a tájfutás, vagy más sportág történetében hasonló (részben) kiskorúak által rendezett verseny, de ez az akció kitűnően sikerült. Ráadásul minden résztvevő a Napsugár munkatársának-dizájnerének Müller Katalinnak, Beni rajzaiból összekomponált csodálatos diplomájával gazdagodhatott.
Felmerülhet a kérdés: miért kell egy ilyen egyedi, jelentéktelen sporteseményt a sajtó nyilvánossága elé tárni? – A választ a való élet adja: sporttanárok, oktatók, edzők bosszankodnak, hogy képtelenek rávenni a gyerekeket a sportolásra. Ifjaink számára a mobiltelefonok és a billentyűzet nyomogatása lett a nemzeti sport. Mindenki tudja, hogy a mozgásszegény életmód mennyire káros, de nem nagyon találjuk az ellenszerét.
Talán az ilyen akciók, – amikor a gyerekek rendeznek egymásnak versenyt (persze hathatós családi támogatással) – nagyobb mozgósító erővel hatnak. Hiszen a barátjuk, osztálytársuk „bulijáról” van szó és – már csak kíváncsiságból is – kimozdulnak.
Ezen a versenyen is közel negyven gyerek élvezte az Árpád-csúcs alatti erdős-mezős területen kialakított pályákat, a jó levegőn való mozgást, a szép tájat. És hozták szüleiket is, akik a felnőtteknek készített pályákon ismerkedhettek meg a tájfutás alapjaival. A „nagymenőknek” pedig egy ilyen verseny jó edzési lehetőséget biztosított.
Ügyes kezdeményezés a gyerekek megszólítására és szüleik bevonására a közös sportolásba.
