Tusványos 2023: „a béke ideje” a rendezvény fő tematikája

Várhatóan 80 ezer résztvevőre számítanak idén a szervezők

Tusványos 2023: „a béke ideje”  a rendezvény fő tematikája
„A béke ideje” az idei Tusványos mottója – mondta Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács július 18-23. között szervezi meg a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. A politikus közlése szerint az idei rendezvénynek 42 partnere van. A mostani Tusványoson 30 sátorban mintegy 500 program és ezer előadó várja a látogatókat. Legalább nyolc miniszter és tucatnyi államtitkár ígérte a részvételét, a hét folyamán várhatóan 80 ezer résztvevő fordul meg a táborban. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati, nagyszínpadon tartott beszédében szintén hangsúlyos szerepet kap a béke ideje tematika. A szervezők szerint a programok elérhetők lesznek a www.tusvanyos.ro oldalon.

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alapítója (képünkön) a rendezvény budapesti, szerdai sajtótájékoztatóján rámutatott: a rendkívül sűrű elmúlt esztendőt Európában és a világban egyaránt a háború, a háborúskodás, a békétlenség jellemezte. Szükség van békességre, pártközi értelemben és a Kárpát-medencében egyaránt - hangsúlyozta.

Pártközi kerekasztalA fideszes politikus a magyar konszenzus építésének hagyományos színtereként jellemezte Tusványost, ahol idén is megrendezik a pártközi kerekasztalt. Jelezte részvételét Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP képviselője, Molnár Zsolt, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Brenner Koloman és az LMP-s Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes.
 
A hagyományoknak megfelelően tartanak össznemzeti kerekasztalt, a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetői is összeülnek, és találkoznak majd a miniszterelnökkel. Orbán Viktor szombati, nagyszínpadon tartott beszédében várhatóan szintén hangsúlyos szerepet kap a béke ideje tematika – mondta Németh Zsolt. Kiemelte: Magyarország békediplomáciát folytat, és az látszik, hogy nemzetközi színtéren is egyre erősebb a békevágy.

Egy héttel a NATO-csúcs utánMegjegyezte: a tábort egy héttel a NATO-csúcs után tartják majd, a rendezvény időzítése tehát nagyon jó. Megerősítette a magyar álláspontot, miszerint a háborúnak nincs katonai megoldása. Minél előbb diplomáciai megoldásra van szükség - rögzítette. Aláhúzta: egyértelműen elítélik az Ukrajna elleni orosz agressziót. Fontosnak tartja az Ukrajna iránti szolidaritás erősítését, ami a magyar társadalomban érzékelhetően jelen van.

Kitért arra is, hogy van egy állandó magyarellenesség a Kárpát-medencében, ami közös stratégiát indokol. Rámutatott: a mostani háborús időkben a kisebbségi jogok vonatkozásában nagyfokú leépülés tapasztalható, nemcsak Ukrajnában, hanem a más államokban is. Emellett a nemzetközi jog területén szintén komoly nehézségekbe ütközik a kisebbségvédelem - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy egész Kárpát-medencében és európai színtéren is választásokra készülnek, és ilyenkor megerősödik a magyarellenes hangulatkeltés és a parciális érdekek szintén erőteljesebben jelennek meg. A magyar kormány azt hangsúlyozza: az etnikai pártok egységének az egyöntetű támogatása a magyar politika legfontosabb feladata - mondta Németh Zsolt.

Szólt arról is, hogy számos külföldi vendégre számítanak, így ellátogat Tusványosra Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök, lengyel, amerikai és brit politikusok, és Trump volt amerikai elnök kampányfőnöke is.

A fesztivál szabadidős, kulturális programjainál a maximális nyitottságra, a sokszínűségre helyezik a hangsúlyt. A nagyszínpadon többek között fellép a Magna cum Laude, a Pál utcai fiúk, Péterfy Bori és az Ismerős Arcok. A programban szerepel Cseh Tamás-est, a Kríza János csűrben Erdély és a Kárpát-medence legjobb népzenei bandái lépnek fel, a házigazda Pál István Szalonna lesz. Németh Zsolt kiemelte még a kolozsvári Tokos együttes és a moldvai csángó Petrás Mária fellépését.Egyre nagyobb teret kap a sportteraszKitért arra is, hogy az utóbbi években egyre nagyobb teret kap a Buzánszky Jenő sportterasz, ahová többek között ellátogat Király Gábor és Nikolics Nemanja futballista, továbbá számos olimpikon.
A Petőfi 200 évhez kapcsolódva kulturális programok várják az érdeklődőket és a lelki béke megteremtése jegyében ökumenikus istentiszteletet tartanak a békéért.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) alelnöke azt mondta: Tusványos úgy változik évről évre, hogy eközben az induláskor megfogalmazott célokat is meg tudták őrizni. Több mint egy szabadegyetem és több mint egy fesztivál, nem csak értékében, hanem szellemiségében is - összegzett az erdélyi magyar politikus, aki jelezte: a két hét múlva kezdődő tábor programjainak előkészítése gőzerővel folyik.

Kitért a székelyföldi önkormányzatok, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Hagyományok Háza erdélyi szervezetének közreműködésére, az erdélyi civil szervezetek partneri szerepére. Toró T. Tibor: Tusványos lassan az egyetlen hely, ahol érdemi párbeszéd valósulhat meg

A harminc sátor programjai közül kiemelte a Kós Károly sátor és a Jakabffy Elemér sátor rendezvényeit, és hangsúlyozta: mostanra lassan Tusványos az egyetlen olyan hely, ahol érdemi párbeszéd valósulhat meg. Szólt arról is, hogy több műhely elemzi majd a friss népszámlálási adatokat, napirenden lesz a romakérdés, az önkormányzatok helyzete. Erdélyben az önkormányzatok erősödnek, talán ez lehet a kiút, ha a bukaresti utak szűkülnek - vélte.

Kárpátalja és az ottani helyzet elemzése minden panelben valamilyen módon megjelenik majd, a velük való szolidaritást szeretnék kifejezni minden lehetséges módon - derült ki szavaiból.

Tárnok Mária magyarországi főszervező, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke jelezte: a programok elérhetők lesznek a www.tusvanyos.ro oldalon magyar, angol és román nyelven.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

“Jobb pályán” a mottója az idei Tusványosi nyári szabadegyetemnek, amelyet július 23– 28. között tartanak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, a szabadegyetem alapítója keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontosnak tartják a mostani politikai körülmények között is azt az elvet, hogy jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – állapította meg. Úgy látta, rég volt olyan nagy szükség a gondolkodásra, a politikai kérdések elemzésére, mint most.
Belpol