Bemutatták Markó Béla A haza milyen? című kötetét Marosvásárhelyen
A beszélgetés kezdetén a moderátor kérésére Markó Béla felolvasta új kötete címadó versét, amely a következő sorokkal kezdődik: „Eleinte még egészen kicsi a haza. / Egy női test. Egy érintés. Egy hang. / Egy ablak, amelyen ömlik be a fény. / És közben napról napra növekszik. / Nem hódítás, hanem megismerés által.” Mészáros Sándor kiemelte, hogy Markó Béla költészetében a haikuk után a 2010-es évektől kétféle verstípus vált dominánssá: a szonett – ami mindig otthonos forma volt a költő számára – és a félhosszú szabadvers. A felolvasott verssel kapcsolatban pedig a kérdező megjegyezte: nagyon érdekes, ahogyan a közösségi költészethez kapcsolódik, hiszen szokatlan és ironikus, ugyanakkor mégis patetikus hazavers, ami a létköltészet képeivel, nyelvével dolgozik.
Ehhez a gondolathoz kapcsolódva Markó Béla elmondta: amikor verset kezdett írni – „valamikor a múlt évszázad hatvanas éveiben” – az előtte járó generáció egyfajta „kollektivista költészetet” művelt, a versekben nagyon sok volt a többes szám első személy – tehát a mi – és nagyon kevés az én. Aztán, ahogy fogalmazott, az ő generációja megpróbálta mindezt árnyalni, sőt lebontani és valamiféle egyéni költészetet fölmutatni. „Ugyanis igaz, hogy közösségi sérelmek, fájdalmak közepette élünk, de legalább ennyire igaz az is, hogy a költészet szubjektív és személyes műfaj, egyes szám első személyben a legjobb” – fogalmazott a szerző, de hozzátette: számára mindig dilemma, hogy mit lehet behozni a versbe a közösségi gondokból, fájdalmakból, illetve mit nem. „Ez a dilemma hozott el engem tulajdonképpen ehhez a verstípushoz, amelyben egybeépül a kettő: egyes szám első személyű vagy egyes szám második személyű szövegek, de ugyanakkor bennük van az a tény is, hogy emberként társadalomban létezünk” – tette hozzá a kötet versei kapcsán.
A vers nem a bizonyosság, a szentenciák vagy a didaxis műfaja, hanem a kérdéseké és az esetleges feleleteké, amelyek folyamatosan újabb kérdéseket vethetnek fel – fogalmazták meg közösen a költészet esszenciáját a beszélgetés résztvevői, ezzel a gondolattal kapcsolatban pedig Ady Endre neve is felmerült. „Adyval kapcsolatban szerintem nagyon érdekes, hogy módosul az olvasata korról korra, generációkról generációkra. (…) Lehet, hogy én sem ugyanazt a 40, 50 vagy 100 legjobb Ady-verset válogatnám be egy kötetbe ma, mint amit 30 évvel ezelőtt” – fogalmazott Markó Béla.
A költészet szerepének ’89 utáni újragondolása kapcsán a költő elmondta: önreflexió, az elődökre visszautaló irónia és önirónia lett úrrá a versek stílusán, mindez pedig megszabadította a költészetet az előítéletektől, beidegződésektől, valamint a rendszerből eredő hamis pátosztól. „Egyfajta újratervezés ment végbe” – fogalmazott. A beszélgetésben természetesen különféle politikai megközelítések is teret kaptak, így szóba került a cenzúra fogalma is, amelyről bár sokan múlt időben beszélnek, sokkal jelenlévőbb probléma, mint gondolnánk. „1989 előtt voltunk kénytelenek tudomásul venni, hogy létezik a »három T«, vagyis a tiltott, tűrt és támogatott író, az igazság pedig az, hogy elég jól láthatóan ez a „három T” ismét ott van a magyar kultúrában” – fogalmazott Markó Béla, Mészáros Sándor pedig hozzátette: „A kultúra nem szabadna politikai kérdések mentén alakuljon.”
A kommunista rendszer idején a magyar irodalomba és kultúrába a diktatúráról való beszéd és a kisebbség elnyomása kapcsán beépült többletjelentés bevonzott egy nagyobb olvasó- és nézőközönséget, akiket főként ez a politikumot bíráló szelet érdekelt – fejtette ki Mészáros Sándor, majd hozzátette: szerinte a rendszerváltás óta visszaállt egy „normál” állapot, ugyanis – ha az irodalmat nézzük – nagyon sok és nagyon jó költőnk van, de viszonylag kevés az olvasó. „Ha a te költészetedet nézzük, akkor nálad nem volt szünet, mert a 89 előtti költészeted sem volt egészében politikai költészet, de sosem mondtál le teljesen ennek a képviseletéről vagy igényéről. Ugyanakkor nálad két dolog fontos mindig: a megalkotottság és a hitelesség” – fogalmazott a Kalligram Kiadó vezetője Markó Béla költészetére vonatkozóan a rendszerváltás fényében.
A folytatásban a költő felolvasta új kötetéből a gyerekkori emlékeire visszautaló, a kultúrához és az identitáshoz való viszonyát is megmutató Hagyomány című versét. Irónia, szarkazmus, játékos humor, a magyarkodás üres kellékeinek kigúnyolása – ezekkel a sajátosságokkal jellemezte a költeményt Mészáros Sándor, hozzátéve: a korábban megszokott komorabb hangvételhez képest Markó Béla mostanra már „megengedi magának” a bensőségesen humoros hangot, ami kisebb mértékben ugyan, de mindig észrevehető volt a szövegeiben. „Azért nehéz mindezt megvalósítani és valószínűleg azért kell hozzá tapasztalat, távlat, távolság – és az önmagunkra való visszanézés sok-sok évtized múltán –, mert nagyon keskeny a palló, hogy az irónia és a mindenféle hamis legenda, mítosz lebontása ne bontsa le magát az érzést és a ragaszkodást” – fogalmazott visszaemlékező verseivel kapcsolatban a költő.
Markó Béla A haza milyen? című kötetének bemutatója, valamint a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár további beszélgetései és könyvbemutatói visszanézhetők a rendezvény Facebook-oldalán.
(Borítóképen: Mészáros Sándor és Markó Béla a marosvásárhelyi könyvbemutatón. Fotók: az MNK Facebook-oldala)
