Olaszországi varázslatok
Genova, a „leírhatatlanul szép, grandiózus és jellegzetes város”
La Superba, vagyis a „büszke város” – így nevezték egykoron Genovát az olaszok. Amikor Wagner olaszországi utazásai során Genovába látogatott, első feleségének, Minna Wagnernek címzett levelében (1853) így írt a városról: „Különböző napokon át igazi extázisban éltem. Mivel nem tudtam követni egy kitűzött tervet, hogy meglátogassam a remekműveket a városban, átadtam magam ennek az új környezetnek. Soha nem láttam ehhez foghatót, mint ez a Genova! Leírhatatlanul szép, grandiózus és jellegzetes város. Igazán nem is tudnám, hogyan kezdjem el magyarázni azt a benyomást, amit rám gyakorolt és gyakorol.” Nem csoda, hogy Wagner annyira beleszerelmesedett Genovába, hiszen a gazdag genovai arisztokraták fényűző palotáinak szépségére annak idején a nagy flamand festő, Rubens is felfigyelt: Palazzi di Genova című (1622) rajzgyűjteményében az elegáns és impozáns épületeket az európai nemesi lakások mintapéldáinak tekintette.
A Via Garibaldi, Via Balbi és Via Cairoli, vagyis a Le Strade Nuove (Új utcák) mentén a Palazzi dei Rolli-paloták rendszerének 42 reneszánsz és barokk épülete 2006-tól az UNESCO-világörökség része. A paloták közül a Palazzo Reale királyi palota, a Palazzo Rosso, a Palazzo Bianco és a Palazzo Doria-Tursi működik múzeumként, ahol a mennyezeti freskók, a bútor- és festménygyűjtemények – többek között Jakopo Tintoretto, Antoine van Dyck, Peter Paul Rubens és Caravaggio művei – kápráztatják el a látogatót, a Palazzo Bianco pedig arról híres, hogy ott őrzik Paganini személyes tárgyait és varázshegedűjét.
Genova – ligúriai dialektusban Zena, régi nevén Génua – Olaszország legnagyobb, a Földközi-tenger második legnagyobb kikötővárosa, Genova megye és Liguria régió székhelye. A város nevét általában az indoeurópai geneu (térd) vagy a genu (állkapocs, száj) szóból eredeztetik: az első szó azt sugallhatja, hogy a Porto Vecchio torkolata a térd belső görbületének alakjára emlékeztet, a második szó pedig a tengeröböl „szájára”, torkolatára utalhat. Másik feltevés szerint a latin „ianua” (ajtó) szóból származik, és mint „ajtó a tengerre”, a város földrajzi elhelyezkedésére utalhat. A legenda szerint Genova neve Giano, vagyis Janus kétarcú római istentől származik, hiszen a városnak is két arca van: egyik a tengerre, a másik a környező hegyekre néz. Újabb elmélet szerint a város nevének eredete az etruszk „kainua” szóra és későbbi Zenoa, Zenua, Zena variációira vezethető vissza, amely „új várost” jelent.
Genova területe már az ókortól lakott, történelmét görögök, karthágóiak, rómaiaik, keleti gótok, longobárdok alakították. 1100-ra önálló városállam, tengeri nagyhatalom lett. A Genovai Köztársaság fénykorát a 13. században érte el, amikor két nagy riválisát, a Pisai és a Velencei Köztársaságot is legyőzte. Uralma nem tartott sokáig, ugyanis Genova is áldozatául esett a 14. században egész Európát, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát pusztító „fekete halálnak”. A pestisjárvány óriási pusztítása a gazdasági és kereskedelmi élet hanyatlását is maga után vonta, amit Genovának csak a 16. századra sikerült kihevernie. A 17. és 18. században a Francia Birodalom, később a Szárd-Piemonti Királyság része lett, 1861-ben beolvadt az egyesített Olasz Királyságba, jelenleg a Regione di Liguria, azaz Liguria régió fővárosa.
Kora délelőtt volt, amikor hosszas vonatozás után megérkeztünk Genovába. Az első érdekesség, amire rácsodálkoztunk, az a Porto Vecchióban, vagyis a régi kikötőben horgonyzó díszes Il Galeone Neptune háromárbócos vitorláshajó volt, 17. századi spanyol gálya másolata, amely Roman Polański Kalózok című filmjéhez készült a tunéziai Port El Kantaoui hajógyárban 1985-ben. Mivel Polański valódi hajót akart szerepeltetni a filmjében, az óriáshajó tökéletesen tengerálló, a hajótest acélból, a fedélzet és a három árbóc erős, a természet viszontagságait tűrő Iroko keményfából készült. A hajóépítésben 2000 munkás vett részt, a teljes költségvetés nem kevesebb mint 8 millió dollár volt. Genova régi kikötőjébe azután került, miután a 39. cannes-i filmfesztiválon Polański versenyen kívül bemutatott filmjét népszerűsítette a cannes-i kikötőben. Jelenleg turistalátványosság, fedélzete és belseje belépő ellenében látogatható.
Az Il Galeone Neptune háromárbócos vitorláshajó a Porto Vecchio kikötőben
Acquario di Genova – a víz alatti élet szépségei
Olaszország méltán büszkélkedhet a genovai akváriummal, hiszen az 1992-ben felavatott, majd 1998-ban kibővített épületkolosszus a valenciai után a második legnagyobb és legváltozatosabb európai akvárium, amely többórás kikapcsolódást kínál. Amíg a három részre tagolódó hosszú útvonalat bejárod, és fejedet jobbra-balra kapkodva az Acquario víz alatti életének lenyűgöző világával ismerkedsz, szinte fel sem méred, mennyi munka lehet ilyen hatalmas épület megépítése és üzemeltetése mögött, amelynek bel- és kültéri tartályaiban delfinek játszanak, cápák úszkálnak fogukat vicsorítva, pingvinek totyognak, fürge trópusi halrajok bujkálnak a tengeri sás között, tengeri csikók, medúzák és ráják táncolnak. Vége-hossza nem lenne a felsorolásnak, de meg kell említenem, hogy európai szinten ez az első olyan akvárium, amelyben a több mint 12 ezer élőlény között lehetőséged nyílik a „tengeri szirénekként” emlegetett lamantinok (tengeri tehenek) megismerésére is.
Az akvárium közelében emelkedik az 1260-ban épült Palazzo San Giorgio, Genova egyik legrégebbi palotája, amely a 15. századig börtönként működött. Amikor Marco Polo 1298-ban a genovaiak fogságába került, ott mondta tollba egyik pisai rabtársának kalandos utazásának történeteit. A 15. században a palazzo helyiségeiben kapott helyet Olaszország legrégebbi bankja, az Il Banco di San Giorgio, jelenleg a palota a kikötő adminisztratív épületének ad otthont.
Chiesa dei Santi Ambrogio e Andrea, avagy a genovai Gesù-templom
Városlátogatásainkban mindig fontos helyet foglalnak el a templomok, ahol a cél nem pusztán az építészeti és művészi remekművek megismerése, hanem az a néhány percnyi lelki megnyugvás és feltöltődés is, amely az Isten házában óhatatlanul körülvesz.
Chiesa dei Santi Ambrogio e Andrea, avagy a genovai Gesù-templom
A Piazza Matteotti téren található genovai Gesù-templom, pontosabban a Szent Ambrogio és Andrea-templom léte a 6. századra nyúlik vissza, amikor a longobárd üldöztetés folytán Ambrogio milánói érsek és a milánói papság Genovába menekült. A milánóiak jelenlétével szükségessé vált a templom építése, amelyet Sant’ Ambrogiónak szenteltek. A 16. században az épület a jezsuiták kezébe került. Az újjáépítés Giuseppe Valeriano építész és festő, jezsuita atya tervei szerint a Jézus Társasága által valósult meg. Az eredetileg Sant’ Ambrogiónak szentelt templom a közeli Sant’Andrea-kolostor lerombolását követően felvette a Sant’Andrea (Szent András) nevet is. A templom homlokzatát a 19. században újjáépítették, ekkor készült el a homlokzatra helyezett Szent András-szobor, Michele Ramognino alkotása. A templom számos értékes kincset őriz, amelyek közül csak néhányat említenék: Giovanni Battista és Giovanni Carlone, a genovai barokk iskola képviselőinek Krisztus és Szűz Mária életének epizódjait és az evangélistákat ábrázoló kupolafreskói, gyönyörű barokk orgonája, Peter Paul Rubens Jézus körülmetélése című olajfestménye a főoltáron és a Szent Ignác meggyógyítja a megszállott embert című festménye a harmadik kápolnában, Guido Reni Mária mennybemenetele című festménye, valamint Lorenzo de Ferrari, Giuseppe Galeotti, Andrea Pozzo freskói, mind-mind letűnt korok csodálatos hagyatékai.
A genovai Gesù-templom kupolafreskói és barokk orgonája
Cattedrale di San Lorenzo – a genovai egyházmegye székesegyháza
Fekete-fehér sávos díszítésű homlokzatával, a lépcsőjén őrködő, messzeségbe bámuló, szomorú márványoroszlánjával és a történelmi belvárost uraló harangtornyával a Cattedrale di San Lorenzo a San Lorenzo tér építészeti ékessége. A Szent Lőrinc-templom Genova legfontosabb temploma, a genovai egyházmegye székesegyháza, amelyet 1098 körül építettek egy 5–6. századi bazilika helyére. 
Cattedrale di San Lorenzo – a renoválás alatt álló katedrálist őrző kőoroszlán
A San Lorenzo templomot 1118-ban II. Gelasius pápa szentelte katedrálissá, majd 1133-tól a katedrális érseki rangot kapott. A történelem folyamán sok átalakításon esett keresztül, rendre román, gótikus és reneszánsz stílusjegyekkel gazdagodott. A gótikus főhomlokzat a 13. században, a harangtorony és a kupola a 16. században készült el, a templom építése a 17. században fejeződött be. A kupolát és a középkori részeket 1894 és 1900 között restaurálták. A templom fő portálján 14. századi bizánci stílusú freskók is találhatók. Kár, hogy ottlétünkkor a templomot éppen renoválták, így csak a felállított állványok között csodálhattuk meg a bejárat ahány, annyiféle színes márványoszlopát. A templomban sem tartózkodhattunk túl sokáig, de a rövid idő elég volt ahhoz, hogy a fekete-fehér oszlopokkal elválasztott és árkádokkal összekötött templombelső szépségeinek emlékét megörökítsük. A templom számos értékes műalkotása között a legértékesebbek: a presbitérium Szent Lőrinc vértanúságát ábrázoló mennyezeti freskója, Lazzaro Tavarone műve; a belső tér északi kápolnájában Luca Cambiaso mennyezeti freskói; Federico Barocci La Crocifissione című festménye, amely körülbelül két év restaurálás után tért vissza a San Lorenzo-székesegyházba; az orgona előtt Giovanni Andrea Ansaldo Epizódok Szent Lőrinc életéből című alkotása, valamint Szent Lőrinc és Keresztelő Szent János ereklyéi. A templom jobboldali folyosóján őrzik azt az angol tengeri gránátot, amelyet 1941. február 9-én lőttek ki, és amely ugyan áttörte a katedrális tetejét, de csodával határos módon nem robbant fel. Nos, csodák mindig vannak, főleg Olaszországban.
Piazza de Ferrari és a Piaggio szökőkút
Genova történelmi városrésze és üzleti központja között található a város főtere, azaz a Piazza de Ferrari, amely nevét Raffaele de Ferrari herceg 1887-ben ott épült házáról kapta. A tér jelenlegi kinézete a 20. század első két évtizedében alakult ki, és azóta is a városi élet legfontosabb eseményeinek fő hivatkozási pontja. A tér közepét 1936 óta a Piaggio szökőkút uralja – amelyet Giuseppe Crosa di Vergagni építész tervezett –, varázslatos vízi játékaival Genova egyik fő attrakciója, rövid időn belül a város szimbólumává vált. A Dózse-palota oldalhomlokzattal, a szökőkút mögött pedig az 1907 és 1912 között épült Palazzo della Borsa, az új tőzsde impozáns eklektikus díszítésű palotája néz a térre. A piazza építészeti együtteséhez tartozik az 1741-ben alapított Palazzo dell’ Academia Ligustica (Liguriai Művészeti Akadémia) és a híres Teatro Carlo Felice épülete is.
Teatro Carlo Felice – a híres színház és operaház
1825. január 31-én Carlo Barabino építész bemutatta a San Domenico-templom helyén épülő operaház tervét. A domonkosokat máshová helyezték át, és 1826. március 19-én letették az első kövét az új operának, amelyet 1828. április 7-én Bellini Bianca e Fernando című operájával avattak fel. Ez lett a régió legnagyobb és egyik legismertebb operaháza, amelynek akusztikáját akkoriban a világ legjobbjai között tartották számon. Verdi 1853-tól közel negyven éven keresztül Genovában telelt, de nemigen ápolt szakmai kapcsolatot a Teatro Carlo Felicével. Amikor Amerika felfedezésének 400. Évfordulóját ünnepelték, felkérték Verdit egy opera komponálására, de öregségére hivatkozva a megtisztelő ajánlatot visszautasította. Végül 1892. október 6-án Alberto Franchetti Cristoforo Colombo című operáját mutatták be. 
A Teatro Carlo Felice homlokzata
A második világháború alatt a bombázások során az épület súlyosan megsérült. Az 1981-ben kiírt felújítási pályázat értelmében a rekonstrukciót Aldo Rossi építész tervei alapján végezték. A térre és a Garibaldi-szoborra néző épület domborművekkel díszített homlokzatának hat dór oszlopa az ókori templomok homlokzatát utánozza, a belső tér korszerű átalakításon ment keresztül. Az újjáépített Carlo Felicét 1991-ben nyitották meg. Az opera előcsarnokában Livio Scarpella szobrászművész Niccolò Paganiniről mintázott bronzszobra köszönti a közönséget annak emlékére, hogy az „ördög hegedűse” 1834. november 30-án koncertezett itt először. A négy mobil színpaddal rendelkező Carlo Felice nagyterme 2000, kisebb terme 200 férőhelyes. Az operaház saját zenekarral és kórussal rendelkezik, valamint a világ legjelentősebb karmestereit látja vendégül.
Paganini-bronzszobor az operaház előcsarnokában – Livio Scarpella szobrászművész alkotása
Porta Soprana – a város egykori főkapuja
A két védőbástyás Porta Sopranát 1155 és 1158 között építették azzal a céllal, hogy a várost megvédjék Federico Barbarossa csapatainak támadásaival szemben. Támadásra ugyan nem került sor, viszont a falakat, amelyeknek a Porta Soprana volt a főkapuja, Barbarossának nevezik, és Genova dicsőségét hirdető emléktáblák vannak rajta.
A két védőbástyás Porta Soprana
Casa di Colombo – Kolumbusz szülőháza
A Porta Sopranához vezető úton van az a ház, amelyben állítólag Cristoforo Colombo, azaz Kolumbusz Kristóf, Amerika felfedezője született (1451-ben) és gyermekkorát töltötte. A ház korabeli rekonstrukciót mutat be, amelyet a 18. század elején hoztak létre. Ez a ház XIV. Lajos francia király haditengerészeti flottájának bombázása során 1684-ben majdnem teljesen megsemmisült, valószínű, hogy már a bombázást követően elkezdődött az újjáépítése. A bejárat melletti nagy vitrinben korabeli öltözetbe bújtatott férfi és nő bábfigurája köszönti a múzeumba lépőket. A ház kőfalak közé zárt szobái szerényen berendezettek. Ami igazán figyelemreméltó, az Kolumbusz hajójáról, a Santa Maria vitorlásról készült metszet a falon és poszteren az aláírása, az egyik szobában az A Tavola con di Colombo, azaz Colombo asztalánál című rajzos ismertető és a szobában egyszerűen megterített asztal, korabeli agyagtányérokkal és díszes kancsókkal. Colombo háza ugyan nem túl látványos, a fagerendás plafonok, a vasrácsos ablakok és a megsárgult ódon falak között azonban régi kor illatát és szellemét lehetett érezni.
Casa di Colombo – Kolumbusz szülőháza
Még sokat bódorogtunk a városban, és már esteledett, amikor éhségünket-szomjunkat csillapítani a Ferrari térhez közel eső Birreria Hofbrähaus teraszán telepedtünk le, ahol ízletes bajor Wurst, ecetes burgonyasaláta és szűretlen sör került az asztalunkra. Evés közben hirtelen ráeszméltem, mennyire válogatós-ínyenc vagyok: Kolozsváron a tavaszi török fesztiválon spanyol paellát, Spanyolországban olasz lasagnát, Olaszországban német Wurstot kértem. Nos, jó dolgában el-elfelejti az ember, hogy bizony voltak olyan évek, amikor a zsíros kenyérnek is örültünk.
Borítókép: Piazza de Ferrari és a Piaggio szökőkút – Genova szimbóluma. A fotók a szerző felvételei
